Sebastian Mihăilescu szürrealista gender-szatírája fantáziadús módon kérdőjelezi meg az identitást és férfiasságot – új műfaji kísérletezésként nemcsak a sajátos életmű, hanem a román film jövőjének lehetséges ösvényeit is kutatva.
Előző egészestés hibrid dokumentumfilmje után Mihăilescu első fikciós próbálkozását a Berlinálé Fórum mellékszekciójában mutatták be. A hasonlóan kísérleti jellegű Mammalia a (heteroszexuális) férfi szisztematikus csődjéről mesél egy 39 éves férfi teljes emaszkulálásának történetén keresztül. Camil (István Téglás) egyre inkább azt érzi, hogy párja eltávolodik tőle, mintha egyre inkább titkolna valamit előle. A nemi szerepekről alkotott hagyományos elképzelésekben megrekedve válságba kerül, miközben kétségbeesetten próbálja visszaszerezni az irányítást párkapcsolata, munkája és végső soron szociális helyzete fölött. Csakhogy a klasszikus szerepek ebben a világban nem sokáig maradnak fent, a film aztán néhány természeti törvényt is felülírva a mi előzetes felfogásainkat is teljesen megkérdőjelezi arról, hogy mit várunk el egy férfitól a társadalomban. Mihăilescu pedig mindezt a valóság és fantázia sajátos szintézisében, román filmekben még nem látott módon teszi meg – elrugaszkodik a márkajelzéssé vált stílus kifulladt realizmusától, de helyzetei alapanyagának szervesen megtartja a valóságban közvetlenül tapasztalható abszurditásokat.
Az egyébként nagyon laza kapcsolatokra épülő elbeszélés aztán határozott célt talál: miután Andreea (Mălina Manovici) eltűnik, Camil elindul őt megmenteni. A cselekmény így a királylányt kereső királyfi mesei archetípusát idézi, csakhogy ezesetben az út végén álló lány kastély helyett egy spirituális termékenységi szektában várja, az út során pedig vénséges öregasszonyok helyett kopasz queer fodrászok adnak tanácsot, és korántsem lesz egyértelmű, hogy kinek van szüksége a megmentésre. Camil pedig minél közelebb kerül a lányhoz, annál inkább elveszíti férfiidentitását, ahogy egyre messzebb jut az úton, meg kell válnia maszkulin meghatározóitól. Pedig a film elején már eleve kasztrált állapotában találkoztunk vele: félénk és tétova, Camilt megbénítja az aggodalom, hogy megfeleljen az elvárásoknak, anélkül, hogy észrevenné, hogy ezek nem is olyan kőbevésettek, mint ahogy azt ő képzeli. Andreea megnyugtató jelenléte nélkül az élete egyre inkább romokban hever, a lány elvesztését (illetve meg-nem-tartását) a férfiszerep betöltésének kudarcaként éli meg.
A filmben a szürrealista elemek mindig egy nagyon konkrét és profán környezetben jelennek meg, Mihăilescunál ez a hétköznapiság pedig nagyon érezhetően egy kelet-európai valóságból ihletődik. Mitikus fantáziaképei mögött egyfajta naturalizmus dolgozik, minimalizmusa „román elemekre” redukált ábrázolás. Szerepkérdése is inkább abból az irányból közelíthető meg, hogy átörökíthetőek-e a rendelkezésre álló megváltozott nyugati modellek egy olyan társadalomba, ahol a bináris nemi beágyazottság nemcsak környezetünk törvényeit, hanem belső működéseinket is meghatározza. Mihăilescu pedig a román filmekre jellemző hosszúbeállításos megoldásokkal közben folytatja is a hazai ábrázolásmód hagyományait, a stílust a tündérmesék és horrorjelenések fantomképei közé kifeszítve. /p>
Sajnos sokszor érződik az izzadtságszag a forgatókönyv fordulatossága mögött, a film néhol erőltetetten próbál ellentmondásokat szülni és folyamatosan meglepni. A nemekről szóló diskurzus pedig nem sikerül a legfinomabbra – bár válaszok helyett személyes aggodalmakat és kérdéseket igyekszik összegezni, a film ideológiája néhol erőszakos, máshol zavaros álláspontú. De legnagyobb erőssége nem is az annyiszor körbejárt, csűrt-csavart üzenete. A Mammalia elsősorban vizuális ingerként hat a nézőre. A Barbu Bălășoiu által 16 mm-es filmre fényképezett tablókban a legfontosabbá képkocka felépítése válik. A keret önálló egységgé szerveződik, aminek határai ugyanakkor nem korlátozzák a játékteret, gyakran szinte minden a képen kívül történik – ennek a történésnek a jelensége azonban másodlagos lesz a szenzuális információkhoz képest. Ez a hermetikus konstrukció pedig a néző elidegenítését eredményezi, aminek köszönhetően a hangsúly a kép olvasására kerül, így provokálva a nézőjétől aktív és szubjektív értékelést.
Mihăilescu pedig mindig egy-egy vizuális poénra futtatja ki a jeleneteit. Az előteret sokszor a cselekménytől teljesen független banális beszélgetések vagy szenvtelen szereplők közösítik ki, hogy a jelenet lényegének csak a háttérben maradjon hely. Visszatérő szituáció például, hogy Camil a kép egyik pontján elrejtőzve kihallgatja a tabló szereplőinek történettől teljesen független beszélgetését, majd egy adott pillanatban bármi különösebb ok nélkül feltűnően kimenekül a képből. Ezek a banalitások teremtik meg a filmnek a komikus rétegét, ami különösen fontos lesz az abszurditások létrehozásában, okosan ellenpontozva a máskor meg nagyon drámai és atmoszférikus hangulatokat, többek között a megszólaló szintetizátor- és gitárakkordoknak is köszönhetően. Ezek az abszurditások pedig végsősoron a valóságot emelik vissza a filmbe, a hétköznapjaiban eltévedt ember szerepválságainak abszurdumait megragadva.
A Mammaliát a kolozsvári közönség még júniusban, a TIFF-en nézhette meg először, a rendező, a legfőbb színészek és a stáb képviselőinek társaságában. A vetítés után Mihăilescu a forgatás kihívásai mellett arról is beszélt, hogy mennyire nehéz ehhez hasonló projektek számára ma támogatást szerezni Romániában, a kísérleti műfajokkal szembeni bizalom mennyire elenyésző. Noha a Mammaliának nem sikerül maradéktalanul felérni az általa támasztott elvárásokhoz, izgalmas nyitás marad egy újfajta stílusnyelv kidolgozására, problémáink absztrakciójának megragadására.
