Sebastian Mihăilescu szürrealista gender-szatírája fantáziadús módon kérdőjelezi meg az identitást és férfiasságot – új műfaji kísérletezésként nemcsak a sajátos életmű, hanem a román film jövőjének lehetséges ösvényeit is kutatva.
A technológiai váltás, a videófelvevők elterjedése lassan értelmetlenné tette a hatóságok azirányú törekvését, hogy kontroll alatt tartsa a filmkészítőket.
Letaglózó erejű betekintést nyújt a nyolcvanas évek politikai elnyomásának világába a media designerként és íróként is ismert Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, amit egyáltalán nem érdemtelenül díjaztak az idei Velencei Filmfesztiválon. Egy Saul fiába oltott 1984 az Eltörölni Frankot, ami nem egy kellemes élmény, de mindenképpen emlékezetes.
Spike Lee karrierje kezdete óta szinte ugyanazt csinálja, de mégsem ismételi önmagát: mindig talál új formát vagy műfajt, amin keresztül változatos perspektívából beszélhet-szónokolhat a számára fontos társadalmi-politikai témákról. Ez a fajta kreatív, műfajok közt csapongó alkotói látásmód eredményezett már kevésbé sikerült filmeket is, de az utóbbi években Lee formában van, hisz a Csuklyások – BlacKkKlansman sikere után egy újabb releváns alkotással sikerült jelentkeznie, ezúttal a kalandfilmek és a (vietnámi) háborús filmek műfajára reflektálva. Persze Lee a „kincskeresős” filmek (A Sierra Madre kincse) és a klasszikus „vietnámos” filmek (Apokalipszis most) mellett elsősorban mégiscsak önmagából építkezik.
Super 8 mm, 16 mm, 35 mm. Mit jelentenek ezek a számok? Röviden: a filmszalag szélességét, azét a filmszalagét, amelyre mozgóképeket rögzítünk. Mi az összefüggés az S8-as, a 16 mm-es és a 35 mm-es film szélessége és a minőség között?
