A 2023-as Oscar-jelölések bejelentését követően egy, a filmipar perifériájáról érkezett függetlenfilm kavarta fel Hollywood állóvizét. A To Leslie visszafogott felépüléstörténet, amin valósággal átragyog Andrea Riseborough, akiben akarva-akaratlanul az átalakuló Oscar-kampány arcát fogjuk látni ezentúl.
Hollywoodtól távoli, végtelenül szerény függetlenfilm rég nem került úgy a médiafigyelem középpontjába, mint Michael Morris debütáló rendezése, a To Leslie. Pedig a film (az elmúlt hetek fordulópontjáig) azon kisköltségvetésű, alacsony impaktfaktorral rendelkező filmek útját járta, amelyek egy szűk réteg elérése után hamar feledésbe merülnek. A To Leslie az austini South by Souhtwest (SXSW) fesztiválon mutatkozott be, később egy függetlenfilmeket forgalmazó cég vette szárnyai alá. Limitált vetítési kapacitással 27 ezer dollár bevételt hozott Amerikában, ami stúdiós perspektívából roppant parányinak számít. Aztán az Oscar-szezon alatt valami megváltozott: A-kategóriás filmszínészek – többek között Jane Fonda, Cate Blanchett, Edward Norton – kezdték el dicsérni és az Akadémia tagjainak figyelmébe ajánlani a To Leslie főszereplő színésznőjének, Andrea Riseboroughnak az alakítását nyilvános megszólalások vagy közösségi médiában megjelenő posztok formájában. Az viszont még a legtapasztaltabb Oscar-elemzőket is meglepte, hogy Riseborough január 24-én végül valóban eljutott az Oscar-jelölésig.
Az Akadémia is döbbenten állt Riseborough jelölése mellett, olyannyira, hogy fontolóra vette a jelölés érvénytelenítését azzal az indokkal, hogy a film készítői nem tartották be az Oscar-kampány szabályait. Az elmúlt napok fejleménye, hogy Riseborough jelölése sértetlen marad, ugyanakkor az Akadémia várhatóan változtatni fog az Oscar-kampány szabályain. Az Akadémiának abban kétségtelenül igaza van, hogy Morrisék nem standard módon jártak el, tekintettel arra, hogy a filmük költségvetéséből nem futotta volna milliódolláros, „szakszerű” lobbira. Ám ez az álláspont egyszersmind azt is feltételezi, hogy az Akadémia szerint nem kellene nagyot álmodnia annak, akinek nincs rá pénze. Művészeti alkotások és alakítások díjazásánál eleve örök dilemma a fair play fogalma, a To Leslie pedig kőkemény lenyomata annak, hogy a film ipar és biznisz, olyan játszmákkal, amelyek legtöbbször a vásznon kívül zajlanak. A botrány zaját lerázva magáról, ez a kritika a továbbiakban mégis inkább arra vállalkozik, hogy arra reflektáljon, ami a vásznon történik.
A társadalom perifériájára sodródott és alkoholizmussal küzdő Leslie (Andrea Riseborough) egy elherdált lottónyereménnyel a háta mögött, nincstelenül kerül az utcára. A nő pokoli ismétlések sorozatát generálja, ahogy a hozzá közel állókat – elsősorban 20 éves fiát – sorra eltaszítja tarthatatlan függőségével. Immár hajléktalanként, egy motel parkolójában találkozik az újrakezdés lehetőségével: a motel menedzsere, Sweeney (Marc Maron) állást és lakhatást kínál neki. A kérdés már csak az, hogy Leslie fordulópontot vagy további mélyrepülést kovácsol Sweeney ajánlatából.
Morris rendezői debütálása hangsúlyosan karakterközpontú és ilyen értelemben a címszereplő Leslie amerikai kisvárosi környezete, annak délies jellegzetességei (az akcentustól a countryzenéig) a karaktert árnyalják, erősebb társadalomkritikai vagy politikai él nélkül. Ehhez mérten méltányos a To Leslie vállalása, hogy egy megpróbáltatásokkal teli karakterfejlődést írjon le, terapeutikus céllal, az önromboló függőségtől a függőség tudatos lerombolásáig. Testvérfilmek tekintetében így a To Leslie az olyan kisköltségvetésű, szintén egyedülálló anyák „felépüléstörténetét” bemutató kortárs darabokhoz kapcsolható, mint az American Woman vagy a Herself. Ami különbség, hogy Ryan Binaco forgatókönyve egy meglehetősen megosztó nőkaraktert álmodott meg Leslie-ben, aki leginkább önmaga áldozata.
Leslie megformálójaként Riseborough nem a néző szimpátiáját, hanem empátiáját keresi, ezáltal pedig valóban egy mélyen emberi minőséget ragad meg. Az angol színésznő, akit többnyire nagy filmek kis szerepében (Birdman, Feledés) vagy kis filmek nagy szerepében (Mandy, Nancy) láthattunk, Morris rendezésében végre lehetőséget kap arra, hogy színészi eszköztárának számos elemével dolgozzon. Déli akcentussal, egy erőteljesen drámai szerepben ragadja meg az örökös részegség eseménytelen tompultságát és szélsőségesen emocionális megnyilvánulásait egyaránt. Ennél kevésbé kitapinthatóbb színészi diadal, hogy Riseborough méltóságot ad Leslie-nek, olyan méltóságot, ami a hetvenes-nyolcvanas évek Gena Rowlands-figuráit is jellemezte, másnéven az önmagával küzdő nőét.
A film tudatosan épít Riseborough alakítására, egy korrekt, ízlésesen kivitelezett karakterrajzot kínálva, amely ugyanakkor híján van bármiféle kísérletezésnek vagy stilizációnak. A felépüléstörténetet szigorúan követő dramaturgia lehetőséget ad a nagyívű karakterfejlődésre, de épp ezért kiszámíthatóvá és vontatottá is teszi Binaco forgatókönyvét. A To Leslie egyszerűségének, visszafogottságnak mindazonáltal megvannak a maga pozitívumai. Az egyenes ívben haladó történet nem kacsingat vissza hatásvadász jelleggel Leslie múltjába, a lottónyeremény hozta dekadenciába – egyetlen archív felvételt és pár fotót leszámítva. A To Leslie legnagyobb erőssége, hogy megérti: a múlt ott van a megbánással teli jelenben, az utálkozó kisvárosi arcokban és a pohár alján.
A To Leslie visszahúzódó, „lekövető” realizmusa a film képi világában és zenehasználatában is megjelenik. A kézikamerás mozgások és a természetes fényforrások autentikus miliőt teremtenek Leslie számára, a fent említett, archívnak tetsző anyagok pedig világosan, de tolakodás nélkül azonosítják be a múlt Leslie-jét. Ugyanígy, a jelenetekre csak ritkán rásimuló szerzett zene észrevétlen marad, míg a bárokban megszólaló country egyszerre írja le a környezetet és idomul a nő hangulatához.
Morris rendezői debütálása kiegyensúlyozottra és mértéktartóra sikerült, de ízt – a híreszteléseket igazolva – valóban Andrea Riseborough játéka ad a filmnek. A To Leslie akarva-akaratlanul az Oscar-botránnyal fog összekapcsolódni, jelölése már-már akkora csodával ér fel, mint címszereplője lottónyereménye. Így vagy úgy, az Oscar-kampány átalakulására minden bizonnyal számítani lehet az elkövetkező években.
