Az első világháború után a felvidéki magyar moziműködtetők elveszítették engedélyeiket, amelyeket az új hatalom cseh és szlovák polgárokra ruházott át. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megtorpant volna a (magyar) mozikultúra a régióban. Kassán például az a furcsa helyzet állt elő, hogy az állam öt moziműködtetési engedélyt bocsátott ki, pedig csak három mozi volt a városban. A legkülönfélébb érdekcsoportok csaptak össze a filmszínházakból való részesedésért, ádáz versengésük végigkísérte a helyi mozik két világháború közötti rövid virágkorát. Íme egy epizód a felvidéki mozizás történetéből.
Az aranybánya-délibáb
Amikor véget ért az első világháború és megalakult az első Csehszlovák Köztársaság, a moziügyek az Iskolaügyi és Nemzetművelődésügyi Minisztérium hatáskörébe kerültek. A szlovák terület 1927-ig a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium (Ministerstvo s plnou mocou pre správu Slovenska) rendeletei szerint működött, majd 1928. január 1-jétől a filmes ügyeket a pozsonyi tartományi hivatal vette át. Szlovákia területén a szlovák hivatalok már 1919-ben elkezdték a moziengedélyek kiosztását. Az államforma változása után a hivatalok igyekeztek olyan cseh vagy szlovák nemzetiségű polgároknak ítélni az engedélyeket, akik kimutatták hűségüket az új állam felé. Ezzel próbálták kárpótolni őket a háborús veszteségekért, és mivel a 20-as években a mozik igencsak jövedelmező üzlet hírében álltak, humanitárius és jótékonysági egyesületek, valamint oktatási és kulturális intézmények egyaránt kaptak moziengedélyt.
Bár a 20-as években a mozikat aranybányának hitték, ez valójában csak a prágai sajtó által terjesztett pletyka volt. Ivan Klimeš 1998-ban megjelent, Kinozákon 1919 című kutatásában eloszlatta a mozi mint jövedelmező vállalkozás hajdani mítoszát, és összevetette a cseh területen található mozik bevételeit a kiadásaikkal. Ebben a korszakban a mozik olyannyira életképtelenek voltak gazdaságilag, hogy a kiosztott működési engedélyek inkább büntetésszámba mentek. Legfőképpen a magas díjak és az új állam által kiszabott adók álltak a sikertelenség mögött, bár ezekhez hozzátett a háború utáni válsághelyzet kialakulása is. Ráadásul a cseh vidéki mozik messze nem kerestek annyit, mint a prágai mozik, ez pedig a mai Szlovákia területén sem volt másképp.
Harc a kassai mozikért
1922-ben véglegesen megváltoztatták és kiosztották az új moziengedélyeket. Kassán összesen öt moziüzemeltetési engedélyt bocsátottak ki, az adott időszakban viszont csak három mozi – az Uránia, a Korzó és a Centrál – üzemelt Kassán, így hát néhány szervezetnek osztoznia kellett ezeken. A légionáriusok és a hadirokkantak egyesülete, valamint a korszak legolvasottabb kulturális folyóiratát működtető Sokol Egyesület és a Szlovák Tudományos Akadémia 1863-ban alapított elődje, a Matica Slovenská is osztozott egy-egy engedélyen. A Szlovák Nemzeti Színház, a Vöröskereszt és Kassa város saját engedélyt kapott.
Vagyonjogi szempontból az Uránia és a Korzó eredetileg a város tulajdonában volt, pontosabban a Városszépítési Egylet hozta létre őket a 20. század elején. Ezen mozikat Horváth Márton bérelte, aki az engedélyek változása után mindkét mozit átruházta a városra. A Centrál mozit ezzel szemben egy egykori tisztikaszinóban rendezték be, amely eredetileg a Csehszlovák Beseda tulajdona volt. (Ez volt az első olyan szervezet, amely a szlovák és a cseh nemzeti szereplők kulturális tevékenységeit képviselte.) A Beseda viszont képtelen volt állni a fenntartási költségeket, ezért az épületet megvásárolta a pozsonyi székhelyű, Kassán és Losoncon kirendeltséget működtető Slovenskofilm, amely főképp moziknak, színházaknak és iskoláknak való filmkölcsönzéssel, filmszínházak és iskolai biográfok alapításával és mindenféle kinematográfiai kellékek árusításával foglalkozott. Végül a Szlovák Nemzeti Színház a Centrál mozira váltotta be a működtetési engedélyét, a város pedig átvette a Korzó mozgót. 1922-ben az Uránia a légionáriusok és a rokkantak egyesületéhez került, amelyek átnevezték Bio Radióra.
A Sokol Egyesület, a Matica Slovenská és a Vöröskereszt mozi nélkül maradt, de egy 1922-ből származó kérvény szerint ezek az egyesületek is igyekeztek érvényesíteni a jogaikat a várossal szemben, a Korzó mozgó kapcsán. A helyzet viszont közel sem volt olyan rózsás, mint amilyennek látszott. A Korzó mozgó alig volt jövedelmező, és a város természetesen nem szeretett volna osztozni a belőle befolyó csekély összegen.
Elsőként a Matica Slovenská nyújtotta be kérelmét a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium kinematográfiai részlegének, hogy szeretnék beváltani a moziengedélyüket a Korzó mozgóra. A minisztérium ezt a kérelmet jóváhagyva javasolta a városnak, hogy a mozi nyereségének 5%-át különítse el a Matica Slovenská részére. Ezt azzal indokolták, hogy a mozinak egyelőre nincs semmiféle tartozása, és nem járul hozzá semmilyen kulturális vagy jótékony célhoz.
A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház által működtetett Centrál mozi az oktatási minisztérium szerint „művészi és nemzeti kötelezettségeket” teljesített, ezért esetében más részvényes szóba sem jöhetett. A színház azonban a Centrál moziból fél év alatt alig kapott 7000 cseh koronát. A Bio Radio nyeresége sem volt számottevő, így ez a mozi sem viselt volna el további terhet. Csakhogy a Sokol Egyesület is követelte a megállapodás szerint neki járó részt, és számára is – a fenti körülmények között – csak a Korzó mozi jöhetett szóba.
Kassa városa 1924-ben foglalt véglegesen állást. A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium kinematográfiai részlegének nyomása ellenére a kérelmet azzal az indokkal utasították el, hogy a Korzó mozi is túl apró bevétellel rendelkezik ahhoz, hogy egyáltalán teljesítenhesse a város kulturális céljait. A városi tanács viszont megállapodott abban, hogy esetenként hajlandó ezen egyesületeket támogatni.
A kassai mozikartell
Minden heves erőfeszítés ellenére, hogy a kiosztott öt moziengedélyt beváltsák, Kassán 1926-ig csak három mozi működött, és azokat is naponta támadta a sajtó, mert nem feleltek meg a piac elvárásainak. A nézők panaszkodtak a nem megfelelő technikai felszerelésre, a reklámokra és a vetítések hosszára, ám a legnagyobb problémát a moziműsor jelentette.
1924-ben, belügyminisztériumi utasításra az összes kassai mozi a rendőrfőkapitányság által kirendelt ellenőrök górcsöve alá került. Kiderült, hogy miután a Centrál mozit birtokló Slovenskofilm megsemmisült és a mozit átvette a Limbora társaság, Kassán elfogytak a versenytársak, és a Limbora monopóliumhelyzetbe került. (A Limbora társaság 1921-ben alakult Lipótszentmiklóson, mint a német UFA és az amerikai MGM cégeket képviselő filmkölcsönző. Később átköltözött Kassára, de maradtak fióktelepei Lipótszentmiklóson és Pozsonyban is.) 1924. november 1-jétől ugyanis ez a társaság üzemeltette mindhárom mozit, a Centrált, a Korzót és a Bio Radiót is. De mi vezetett idáig?
Amint már említettük, 1919-ben újra kiosztották a moziengedélyeket, amelyeket humanitárius egyesületeknek és kulturális intézményeknek ítéltek oda. Beváltásukhoz viszont mozikra volt szükség, amelyek a város tulajdonában álltak. A mozik az engedélyek által olyan egyesületek kezébe kerültek, amelyeknek semmi tapasztalata nem volt „biográfok” [filmszínház csehül – a szerk.] üzemeltetésével, így szükségük volt egy hozzáértő félre. Az engedélyeket hivatalosan nem volt szabad bérbe adni, így szabályellenesen tették azt. A 174/1919 számú szlovák rendelet 9. paragrafusa kimondottan tiltotta a nyilvános kinematográfiai előadásokra kiosztott engedélyek átruházását. Az engedélyek tulajdonosai létrehozhattak egy új mozit vagy társulhattak a mozik tulajdonosaival és megtehették őket helyetteseknek. A törvény előtt viszont az engedély tulajdonosa szerepelt felelős személyként, még ha a filmeket nem is ő rendelte meg, sőt, a mozi üzemeltetésére sem volt befolyással.
A Bio Radióra a légionáriusok és a rokkantak egyesülete vetett szemet. A légionáriusok egyesületének élén Ruman Aurel állt, aki a Limbora társaság tagja is volt. Kassa város, aki a saját engedélyét a Korzó moziban váltotta be, szintén Ruman Aurelt tette meg üzemvezetőnek. Ő azonban mindkét esetben csak papíron szerepelt, mint bérlő. A valóságban a Korzó mozit és a Bio Radiót is Spitz Ervin, a Limbora társaság másik képviselője vezette, és a Limbora Spitz közreműködésével, 2024-ben hozzájutott a Centrál mozihoz is.
A Centrál mozira vonatkozó működtetési engedély korábban a Szlovák Nemzeti Színház kezében volt, míg magát az épületet a Slovenskofilm birtokolta, Kováč Ottóval az élen. A Slovenskofilm és a Limbora megállapodott, hogy a „rezsi csökkentése érdekében” néhány mozi átkerüljön a Slovenskofilmtől a Limborához – így ruházott át a Slovenskofilm több városban található mozit – közöttük a kassai mozikat is – a Limborára. Ezzel a Limbora átvette a Centrál mozit, és bár az engedély továbbra is a Szlovák Nemzeti Színház birtokában volt, itt is Spitz Ervin lett az üzemvezető. Így került az összes mozi egyetlen ember – Spitz Ervin – hozzájárulásával a Limbora társaság vezetése alá. (Spitz Ervin cáfolta a rendőrség monopóliumra vonatkozó megállapításait azt hangsúlyozva, hogy hivatalosan nem egy ember kezében vannak a mozik.)
Ki volt Spitz Ervin?
Spitz Ervint először 1926-ban említi a napi sajtó új befektetőként. Ő volt a városháza földszinti helyiségeire meghirdetett pályázatot két jelentkezője közül az egyik (a másik a Limbora volt). Spitz 800 000 koronát tervezett befektetni, a helyiségekből pedig mozit szeretett volna varázsolni, és erre meg is kapta az engedélyt a várostól.
Az új mozi működése természetesen nem volt akadálymentes. Mint azt már említettük, összetűzésbe került az Apolló mozival, amely kicsivel később meg is szűnt. De igazi konfliktus volt-e, vagy csak színjáték? Az Apollóból elárvezerezett, 120 000 korona értékű berendezést Spitz Ervin szerezte meg 4500 koronáért. A moziigazgató ezért aztán börtönbe is került, de hosszabb huzavona után, 50 000 korona kaució ellenében – és bizonyíték hiányában – a bíróság szabadlábra helyezte.
Spitz pályafutása nem igazán mondható sikeresnek, legalábbis a város szempontjából, mivel 334 638 koronás adósságot halmozott fel az évek alatt vigalmi adó, épület- és koncesszióbér, illetve részesedés címen, emiatt az új engedélyek kiosztásakor az ő kérelmét azonnal lesöpörték az asztalról. Ráadásul mint később kiderült, Spitz három és fél éven keresztül vonta az alkalmazottai béréből a nyugdíjjárulékot, de az soha nem jutott el a nyugdíjpénztárba. Spitz a vádat tagadta, a bíróság pedig ismét felmentette.
Kassai pályafutását Spitz Ervin ismét csak egy nem teljesen tiszta üggyel zárta. Az utolsó, róla szóló említésben arról értesülünk, hogy 32 157 korona pénzbírságot szabtak ki rá, amiért szacharint csempészett Németországból.
Út a csőd felé
A monopólium eredményeképpen minden kassai moziban azonos volt a műsor, és csak a Limborától lehetett filmet kölcsönözni. A nézői panaszok mellett az ellenőrök is felfigyeltek a jelenségre. Bizonyítékul a filmek válogatása szolgált, amely az ellenőr szerint nem volt már olyan „becsületes”, mint addig. Azelőtt mindkét mozi filmújdonságokkal próbálta magához csalogatni a nagyérdeműt, a budapesti premierek után a filmeket a kassai mozik is bemutatták. A Limbora egyeduralma alatt azonban egyre fogytak a bemutatók és elszaporodtak az ismétlések, hisz ismételni jóval költséghatékonyabbnak bizonyult, mint minden alkalommal új filmeket kölcsönözni.
Egy adott ponton megfeledkeztek a fiatalságról is: rendőrségi jelentés tanúsítja, hogy nem volt, aki felügyelje a kiskorúakat, akik így korhatáros filmekre vettek vagy loptak jegyeket, esetleg arra buzdították osztálytársaikat, hogy lopjanak pénzt, amit majd belépőre költhetenek. Az üggyel kapcsolatban a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium megállapította, hogy mindhárom moziban az elmúlt év során 30 iskolai előadás volt látható – törvény kötelezte ugyanis a filmszínházakat, hogy gyerekeknek szóló, ismeretterjesztő vetítéseket ütemezzenek be, ezek számáról havonta egyeztettek egymással a mozik és az iskolák vezetőségei –, de utóbbiak nem tartják be az egyezséget, előfordul, hogy az iskola meg sem jelenik a vetítésen, amivel a mozi tulajdonosait károsítja.
A Limborafilmet azzal vádolták, hogy a Redoutefilmmel együtt filmkölcsönzői trösztöt alakítottak, amellyel az összes szlovák mozit uralni tudták. Az engedélyük ugyan csak filmkölcsönzésre és bizományi filmkereskedésre hatalmazta fel őket, ezt azonban kijátszották. Egyrészt finanszírozták a mozitulajdonosokat, így saját részre üzemeltették a mozikat: kialakítottak egy érdekcsoportot, amely előírta a moziműsort, s ezzel kizárták a mozitulajdonosok szabad akaratát. Tisztességtelen versenyt folytattak, amivel nyomást gyakoroltak a mozitulajdonosokra és fenyegetőztek, hogy ha nem a tröszttől veszik a filmeket, tönkreteszik őket. Emiatt a belügyminisztérium ultimátumot adott Spitz Ervinnek: a használt praktikákat szüntessék meg, vagy búcsúzzanak el az engedélyektől. De mivel sem a Limbora, sem Spitz Ervin nem rendelkezett hivatalosan egyetlen engedéllyel sem, az államnak nem volt fogása rajtuk.
A Limbora társaság filmkölcsönzőként nem volt túl jövedelmező, ezért hamarosan cseh társaságok vették át a helyét. 1927-ben, a gazdasági válság hatására a cég eladósodott és árverésre került. Néhány tagja átpártolt a Spitz Ervin által újonnan alakított Unionfilmhez (azaz az átszervezett Limborához), amely az ötödik kassai mozi, a Fórum megépítésekor jött létre. Még abban az évben a belügyminisztérium is felfigyelt ezekre a praktikákra és figyelmeztetést küldött, most már az Unionfilmnek.
Egy korszak vége
A helyzet 1926-ban, a negyedik kassai mozi, az Apolló megnyitása után éleződött ki igazán. A kassai ifjúsági és vallásos egyesület, „a legényegylet” átépíttette a nagytermét és mozivá alakította át, amire a Vöröskereszt addig felhasználatlan engedélyét váltotta be. A mozi a Rákóczi körúton található keresztény szociális házban jött létre. A nyitóesemény improvizált volt, mivel a fő cél a karácsony előtti indulás volt. Az új mozi megnyitása – nem a Limbora társaság alá tartozott – új reményt adott Kassa lakosságának egy független és változatos moziműsorra . Az Apolló azonban nem bizonyult hosszú életűnek. Rövid működését az előnytelen elhelyezkedésből adódó pénzügyi veszteségekkel, de főleg a konkurenciával indokolták, amely után már akkor is nyomoztak a hatóságok. Miután a mozi összetűzésbe került az újonnan létesült Fórum mozival, az Apolló nem tudta felvenni a versenyt a kassai monopóliummal.
Az 1927-ben Fórum néven megnyílt ötödik mozi bérlője Spitz Ervin és az Unionfilm volt. (A város részéről a szerződés előnyösnek tűnt, mivel a kétmillió korona értékű épület Kassa egyetlen fillérjébe sem került, mégis berendezéssel együtt került a tulajdonába – gyarapodott tehát a városi tulajdon, ugyanakkor a szórakozási adóból és a bérleti díjból származó bevételekre is számíthattak.) A november 2-i megnyitón az 1926-os Don Juan című amerikai filmet tervezték levetíteni, John Barrymore-ral a főszerepben, az Apolló mozi azonban közbelépett: feljelentette a Fórumot, bizonyítva, hogy a film bemutatására korábban kötöttek szerződést, mint az új vetélytárs. Az igazságügyi hatóságok az ünnepség elején érkeztek meg a moziba, megvárták a vetítés végét, majd a filmet lefoglalták. Ekkor mindkét mozi képviselői pert indítottak, hogy aztán az kapja meg a filmet, aki többet ad érte – ez a Fórumnak sikerült, mivel az Apolló csekélyebb tőkével rendelkezett.
Az Apolló mozit tehát sarokba szorította a konkurencia, ezért kénytelen volt lehúzni a függönyt. Miután a cég csődöt jelentett és a végrehajtó lefoglalta a berendezését, nyilvános aukcióra került sor. Még maga az árverés is botrányba torkollott. Goldberger Ignác, az Apolló tulajdonosa lefizette a végrehajtót, hogy a mozi összes berendezését két kassai polgárnak adja el, a többi kassai mozi tulajdonosa pedig mindent megvásárolt tőlük. Ez a hitelezőknek nem tetszett, így az ügy bíróságra került. A járási bíróság végül egy év börtönbüntetésre ítélte Goldbergert megvesztegetésért. Mindez csak növelte a kassai polgárok elégedetlenségét, az újságok pedig arról cikkeztek, hogy a monopolizáció egyhangúvá tette a moziműsort, ezzel gátolva a mozik „kulturális és oktatási megbízatásának” teljesítését.
Egy hónappal korábban, 1927. október 30-án veszteségesség miatt a Centrál mozi is lehúzta a rollót. Hasonlóan pénzügyi problémák miatt zárt be a Fórum is, igaz csak 1929-ben. Spitz Ervin a várossal aláírt bérleti szerződés értelmében köteles volt a bruttó jövedelem 5%-át továbbítani a városnak. A mozi átalakítása végül 2 700 000 cseh koronába került, ezt az összeget Spitz Ervin kölcsönözte.
A bérlő lekötelezte magát, hogy 800 000 cseh korona értékben legalább 600 férőhelyes filmszínházat épít. A bérlet 20 évre szólt, 1927. október 31-étől 1947. október 31-éig. Az éves bérleti díj 30 000 cseh korona volt, ráadásul az összes kötelező állami adót és a városi költségeket – vízdíjak, szennyvízszolgáltatások, kéménytisztítás, szemételhordás stb. – és minden jövőbeli állam, város vagy megye által bevezetett emelést a bérlők állnak majd. A Fórum mozi megnyitása után azonban beütött a gazdasági válság, és Spitz anyagi problémák közepette találta magát, amelyekből a Gupa társaság segített kijutni kölcsön formájában. (A Gupa társaság két vezető tagja belépett az Unionfilmbe.)
Minden a város jóváhagyásával történt, amely megváltoztatta az eredeti szerződést, és 1929 májusában előterjesztette a tartományi hivatalnak is azzal, hogy ha Spitz Ervin megsérti a szerződés bármely pontját, a Fórum mozi a Gupa társaságra száll, a megbeszélt feltételek alapján. A tartományi hivatal azonban nem hagyta jóvá a szerződést, mivel az érvényben lévő rendeleteknek megfelelően a tulajdonos csak saját munkavállalót nevezhet ki, az pedig Spitz Ervin nem volt. Ő csak bérlői szerepet töltött be, ez pedig azt jelentette, hogy minden adósságért a város – mint tulajdonos –kezeskedett. A tartományi hivatal javasolta, hogy a város találjon új kezest, de azonnal elvetették Spitz Ervin személyét. Mindeközben a moziengedély érvényessége lejárt, így a rendőrség bezáratta a Fórumot. Abban az időben az Unionfilm Kassán az amerikai MGM vállalatot képviselte, amellyel szemben eladósodott, majd a bíróság után a cég egy része az amerikai Universal képviseleteként ismertette el magát.
A 30-as évekre Kassán három mozi maradt meg: a Bio Radio, a Korzó mozgó és az akkor éppen Elite név alatt futó, néhai Apolló mozi. A következő évtized a kassai mozik újjászületése jegyében telt. A moziengedélyeket új tulajdonosoknak osztották ki, ezáltal a nagyközönség felháborodása is csillapodott. Ekkor érkezett el a hangosfilmek korszaka, amely jellegzetes változást hozott a filmkultúrába világszerte, így Kassán is.
(A korabeli fényképek forrása: Gašpar Ján: Betekintés a város történelmébe, Poprád, Poprád régió 2011, valamint a Ján Bocatius Nyilvános Könyvtár gyűjteménye.)
