Évi egymilliárdból próbál betörni a mozis piacra az Apple Évi egymilliárdból próbál betörni a mozis piacra az Apple

Évi egymilliárdból próbál betörni a mozis piacra az Apple

Az Apple Inc. évi egymilliárd dollárt tervez mozikban forgalmazandó filmek gyártásába és forgalmazásába fektetni.

A Bloomberg meg nem nevezett forrásai szerint az egyelőre bizalmasként kezelt terv megvalósításáért az Apple már több filmstúdiót is megkeresett együttműködési javaslattal. Az Apple már idén több film moziforgalmazását is átvenné, köztük a Ridley Scott-féle Napóleonét és Martin Scorsese Killers of the Flower Moonjáét is. Az Apple sajtószóvivője egyelőre nem akart nyilatkozni a témában. 

Az Apple korábban csak a saját streaming-csatornáján mutatott be filmeket, a moziforgalmazást mostanig többnyire másokra bízta, mivel a filmek világszintű, sok vásznon való, párhuzamos elindításához nem volt kompetenciájuk cégen belül. Ezt látszik bizonyítani az Oscar-díjas CODA esete: a forgalmazási jogokat 25 millió dolláros rekordáron vásárolták meg a Sundance fesztiválon, majd egyidőben mutatta be mozikban és a streaming-csatornáján is. Az Oscar-csillogás ellenére a film nagyot bukott a mozipénztárakban: a teljes bevétele a 2 millió dollárt sem érte el.

Mindenekelőtt azonban az Apple-nek a forgalmazási és marketingköltségek kapcsán kell megegyeznie a stúdiókkal, amelyek egy-egy népszerűbb filmjük népszerűsítésére akár 100 millió dollárt is elköltenek, és ez lényegesen több, mint a streamingcsatornákon való marketingezés költségvetése.

Ami az Apple saját gyártású tartalmait illeti, korábban – főképp televíziós showműsorokat és sorozatokat, köztük a nagy sikerű Ted Lasso című vígjátékot – online bemutatásra szánta.

Amerikából jöttem – Ted Lasso

2021. december 6.

Az Apple TV+ elképesztően népszerű, agyondíjazott sorozatában Jason Sudeikis egy örök optimista fociedzőt alakít, aki teljes fogalmatlansága ellenére ér el sikereket a csapatával. Legalábbis részsikereket... és ez adja a Ted Lasso igazi erejét.

Olvasd tovább  

A versenytársakkal összevetve a Bloomberg mostani értesüléseit: az Amazon tavaly 8,5 milliárd dolláros szerződést kötött a Metro-Goldwyn-Mayerrel, és évi 12–15 filmet tervez moziban forgalmazni; a korábban a kizárólagosan online bemutatással kísérletező a Warnerrel egybeolvadó Discovery Corp. szintén növelni szeretné a mozikban bemutatott saját produkciói számát. A nagy streamingcsatornák közül a Netflix mozik felé fordulása a leghatározottabb: a filmeket mozikban és online is bemutatnák, nagyjából egyidőben vagy néhány hét különbséggel, bár a legtöbb vezető mozilánc elutasítja ezt a gyakorlatot. Az Apple-höz és az Amazonhoz képest azonban a Netflix lényegesen többet költ saját produkciókra.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes