A biológia által létrehozott nemi kategóriák olyan keretei az életünknek, amelyek sokszor rengeteg problémát okozhatnak, bár azt hiszem nem a fehér-heteroszexuális-férfi beszélő pozíciójából a legfontosabb ezt artikulálni, mivel a társadalom számára ez a legelfogadottabb: az uralkodó nézőpont és beszédmód. A test az utóbbi évtizedekben az emberek figyelmének középpontjába került, hiszen azáltal, hogy minden átalakíthatóvá vált, eltűnni látszanak a határok férfi és nő, illetve az azonos neműek között is.

A rendező, Duncan Tucker komoly erőket megmozgatva elgondolkodik a kérdésről, de mégsem meri drámaként elmesélni a történetet, hanem marad felszínes és humoros, ami miatt megint ellehetetleníti annak a lehetőségét, hogy végre megismerhessünk egy fősodorba ritkán bekerülő témát (ezzel ellentétben Almodóvar transzvesztita és transzszexuális történetei humorosak és mélyebbek).

Az utazás és az identitásváltozás összekapcsolása egy közhelyes road movie-t indít be, így a Transamerica első jelenete után nem ér senkit sem váratlanul a történet befejezése. A figyelmet egyedül Felicity Huffman színészi játéka köti le, aki a férfiból nővé alakuló főszereplőt játssza hihetetlen érzékenységgel. Bree a végső műtétére váró transzszexuális, akinek egyetlen és legfontosabb célja, hogy teljesen nővé válhasson, mellét, arcát már megcsináltatta, a hangján még dolgozik. Élete a köztességben zajlik, abszurditása, hogy a nemi szerve ugyanúgy probléma férfiként és nőként mindaddig, amíg állítólagos fia, Toby fel nem hívja. A végig fátyolos tekintettel és kósza hajtincsekkel operáló jellegtelen fiatal srác Breehez hasonlóan szintén a személyiség kialakításán fáradozik, bár kevésbé sikeres, pornófilmes álmait mégis eléri. Szerepe, karaktere és cselekedetei sokszor motiválatlanok, kevés egy színésztől, hogy hasonlít Johnny Depphez és Leonardo Di Caprióhoz.

Bree felkerekedik, fogja az összes pink és püspöklila ruháját, hogy pszichiátere nyomására találkozzon addig nem ismert gyermekével, aki prostitúció és kábítószer-birtoklás miatt ül börtönben. Találkozásuk váratlanul egy autóba sodorja őket, amellyel keresztülutaznának Amerikán – ez külön alműfajt jelenthetne a road-movie-n belül.

A lineáris elbeszélést a műfajnak megfelelően meg-megszakítják különböző betéttörténetek, amelyek a szereplők jellemének megrajzolásán kívül egymáshoz fűzödő viszonyukat hivatottak ábrázolni, mint a fiú mostohaapjának megkeresése, a hippi autóstopos, Toby orális pénzszerzési akciója, vagy Bree szüleinek felkeresése. Az utazás során Toby megkedveli a keményen konzervatívnak tűnő Breet és viszont, majd nagy veszekedések jönnek, hogy később tisztázódjanak az addig kínosan elrejtett részletek: a nő férfi, aki valójában a srác apja.

A történet középpontjában álló transzszexuális Bree élete legörömtelibb pillanata előtt áll, mindent engedélyeztek a végső beavatkozáshoz, nincs már semmilyen akadálya, hogy nő legyen, kivétel az, hogy apa lett. A váratlan és számára elképzelhetetlen szerep és kihívás rákényszeríti, hogy tisztázza addigi életét környezetével, illetve szembenézzen önmagával. A film alatt eljutunk a férfi nővé alakulásának végső állomásához, amikor a fallogocentrikus világunk éltetője csak hiányában van jelen, amitől e filmben mindennél jobban igyekeztek megszabadulni: a farok határozza meg világunkat, értelmezéseinket, tapasztalatainkat.