Akinek hiányzott a Bohém rapszódiából az AIDS és az általa legérintettebb réteg valós ábrázolása… az itt megtalálja, egy hidegzuhannyal együtt. Fejes a nyolcvanas évek New York-i drag ballroom-kultúrába.
Hatvanéves minden cross-dressing-vígjáték ősan(t)yja, és habár a nőnek öltöző férfi mint koncepció ma már teljesen mást jelent, a Monroe-Curtis-Lemmon trió pörgőssége miatt a mai napig megkerülhetetlen alkotás. Íme, pár érdekesség a filmről.
Egy elgázolt férfi autóban elrejtve, három nagyon szegény, csatornalakó gyerek története, egy tisztes polgár, becsületes családapa, aki rejtett életet él női ruhába bújva, és egy román külvárosi trafik, egymástól nagyon különböző figurák útjának a kereszteződésében. Íme egy kis olvasnivaló ma reggelre, megnéznivaló későbbre!
Egy szerelmespár szokásos kétségbeesett beszélgetését folytatja: családjukkal próbálják újra és újra elfogadtatni kapcsolatukat, de azok nem engednek elítélő nézeteikből – a filmjelenet akár a kolozsvári melegfilmfesztivál mottója is lehetne, hiszen olyan emberek történetét meséli el, akik saját identitásukkal nem, de környezetük ráirányuló reakciójával nap mint nap kénytelenek megküzdeni. A hazánkban még mindig tabutémának tekintett nemi másság tolerálását Románia egyetlen gay filmfesztiválja már 9. alkalommal promoválja – konzervatív régiónkban nem meglepően limitált sikerrel.
Céline Sciamma ismét olyan kamaszokról mesél, akik kezdenek belekóstolni a nemi identitás kialakulásának zűrzavaros időszakába. Második nagyjátékfilmje már dicséretre méltó, érett munka: a kényelmetlen témát józan hidegvérrel ecsetelgeti.
A Mindent anyámról Pedro Almodóvar egyik legösszetettebb és legátgondoltabb filmje. A forgatókönyvet utalások bonyolult rendszere hálózza be, a szereplők és a díszlet jellegzetesen almodóvari, a film maga sötét humorral megtűzdelt, komor dráma.
A biológia által létrehozott nemi kategóriák olyan keretei az életünknek, amelyek sokszor rengeteg problémát okozhatnak, bár azt hiszem nem a fehér-heteroszexuális-férfi beszélő pozíciójából a legfontosabb ezt artikulálni, mivel a társadalom számára ez a legelfogadottabb: az uralkodó nézőpont és beszédmód. A test az utóbbi évtizedekben az emberek figyelmének középpontjába került, hiszen azáltal, hogy minden átalakíthatóvá vált, eltűnni látszanak a határok férfi és nő, illetve az azonos neműek között is.
Oskar Roehler filmjét az új német B-filmek tömegéből kimagasló művészi teljesítményként, A lé meg a Lola és a Sophie Schollrokonaként emlegetik a kritikák. Beszélnek maró német öngúnyról, társadalomkritikáról, a felső középosztály kiútkereséséről. Hogy mi az öngúny, a társadalomkritika vagy a kiútkeresés célja ebben a filmben, arról már konfúzabbak a vélemények, s az állításom ebben a kritikában az lesz, hogy a film jellegzetessége éppen ez a konfúzió.
