Egy szerelmespár szokásos kétségbeesett beszélgetését folytatja: családjukkal próbálják újra és újra elfogadtatni kapcsolatukat, de azok nem engednek elítélő nézeteikből – a filmjelenet akár a kolozsvári melegfilmfesztivál mottója is lehetne, hiszen olyan emberek történetét meséli el, akik saját identitásukkal nem, de környezetük ráirányuló reakciójával nap mint nap kénytelenek megküzdeni. A hazánkban még mindig tabutémának tekintett nemi másság tolerálását Románia egyetlen gay filmfesztiválja már 9. alkalommal promoválja – konzervatív régiónkban nem meglepően limitált sikerrel.
Flashmob nyitotta meg a Serile Filmului Gaynek nevezett filmfesztivált. A főtéren szivárványszínű esernyőket lengetve fel-alá járkáló kis csoport inkább médiavisszhanggal büszkélkedhetett, mint valós közösségi megmozdulással, de ennek ellenére a 9 éve folyamatosan megrendezett fesztivál évről évre többet valósít meg céljaiból. Az idén három helyszínen több mint 70 film jórészt romániai ősbemutatója került vetítésre, kiállításokkal, partikkal és közönségtalálkozókkal fűszerezve. A mozi anonimitása helyett művészetet pártfogoló, ismert klubok (az Insomnia és a TIFF-ház) és Kolozsvár (valamint nagy eséllyel az egész régió) egyetlen gay-bárjának bensőségesebb hangulatú helyszínei is mutatják, hogy a fesztiválnak a szétszórt LGBT-közösség összekovácsolásában és a heteroszexuális nézők nyitottságra szocializálásában a filmek csupán eszközként jelennek meg.
A rövidfilm, dokumentumfilm és játékfilm kategóriákra bomló felhozatal számos technikai, stílusbeli és történeti eltérést mutat. Témájában viszont egységes abban, hogy az azonos neműekhez vonzódó egyén(ek) és a környezetük közti viszonyt kísérli meg leginkább bemutatni, főszereplőként nem találkozunk kétségekkel küzdő, identitásukat kereső személyekkel – úgy tűnik, az önmagukkal megbékélt emberek a második lépést próbálják megtenni: másokkal is elfogadtatni kilétüket. Ezt illusztrálja Aya és Yaelle Shwed Please Love (Kérlek, szeress) című dokumentumfilmje, mely egy boldog párkapcsolatban élő leszbikus nő próbálkozásait követi nyomon, hogy konzervatív apját meggyőzze: szexuális preferenciájának megváltozása nem semmisíti meg a szülői szeretetre való igényét. A közönségdíjat kiérdemlő Paper Dolls (Papírbabák, r. Tomer Heymann, 2006) című produkció már sokkal vitatottabb módon dolgozza fel ugyanazt a témát, nagyobb hangsúlyt téve az előző műben is szereplő emigráns státusra: filippínó transznemű idősgondozók megélhetési, beilleszkedési és boldogságkeresési problémáira tér ki egy szokatlansága ellenére is meghatóan őszinte filmben.
Még a dokumentumfilmekben is – realista ábrázolásmódjuk ellenére – van egyfajta színpadiasság, amely a szórakoztatóiparban vagy művészeti életben szerepet vállaló személyek mindennapjaiból árad (a Paper Dolls a transzvesztita filippínó tánccsoport művészneve, a Please Love főszereplői képzőművészek és zenészek; míg a King of Comics (Képregények királya) pedig Ralf König gay képregényalkotó-karikaturista életére és coming out-jára koncentrál). A játékfilmek viszont mindezt megtűzdelik a fikciós világ lehetőségével valódi szürrealista képeket és elbeszéléseket eredményezve. Lior Shamriz Saturn Returns (Szaturnusz visszatér) című filmje két nő találkozására alapul, amelyet változatos vizuális és technikai eszközökkel mutat be. Lucy (Chloe Griffin) punkos, rikítóan színes hedonista jelenetei váltakoznak a lét kiüresedését kifejező szürke képekkel, míg Galia (Tal Meiri) letisztult, noha kissé homályosan kifejezett életfelfogását dokumentumszerű szabadtéri képek, és álomszerű illusztrációk jelenítik meg. A sokféle nyelv bábeli kavalkádja, az egyszer kaleidoszkópot idéző vágás, máshol meg imbolygó kameramozgás zavaros hatása irodalmi idézetekkel is gazdagszik, mint a Godot-ra várva élethelyzetének felismerése során, majd filmessel, amikor Galia a Godard Éli az életét-jéből Anna Karina „je suis responsable”-szövegét mondja fel – ironikusan pont akkor, amikor a felelősség üres szólammá válik számára, bár barátnőjét már sikerült átkonvertálnia a tisztességes életre.
Hasonló eszköztárral operál a rendező egy másik filmje, Mirrors for Princes (Intelmek hercegeknek), mely a generációk közti különbséget mutatja be egy abszurd cselekményű műben, majd a közönségdíjasJapan Japan, amely legtöbb nézője számára mégsem a videoklipes montázsa miatt lesz emlékezetes. Az utóbbi, több tucat fesztivált megjárt film, sajnos, alátámasztja azt az előítéletet, hogy nincs melegfilm explicit tartalom nélkül – aminek eddig sikerült a háttérben maradnia. Viszont a pikantériára éhezőknek sem kellett csalódniuk, előtérbe került ugyanis Werther Germondari és Maria Laura Spagnoli Sex Equo (Sex in the foreground) című filmjében, mely Ádám és Éva paradicsomi kiűzetésének keretébe helyezve különböző szexuális aberrációkat mutat be epizódonként, egyfajta modern Decameron stílusában: egy férfi csodaszép nőt követ az utcán, majd hogy bebizonyítsa állhatatosságát és elnyerje szerelmét, modern lovagunk eleget tesz hölgye feltételének: lefekszik egy fekete férfival. Piroska nagyon hiányos öltözékben járja az erdőt, majd beleül egy kifejezetten nagyra nőtt gombába – ekkor viszont repülőgép húz el fejük fölött, úgyhogy a pornóforgatást meg kell szakítani. És így tovább.
A rövidfilmek tartamuknál fogva összeszedettebbek is egészestés társaiknál, amint azt a fesztivál felhozatala alapján is tapasztalhattuk. Alexandra Carastoian Vreau să știu cum e(Szeretném tudni, milyen) című rövidfilmje a diszkriminált szexuális kisebbségek érzéseit fogalmazza meg, melyek általánosítva a társadalmi kisebbségek állapotát is híven tükrözik. A The Flight (A szökés) még tovább tágítja az analógiát, és ellenállást hirdet a demagógiával, a diktatúrával, vagyis minden elnyomó hatalommal szemben. A bevezetőben említett film, Edward Shieh You & Me (Te & én) című filmje pedig megmutatja, hogy nem csak a melegek küzdenek kapcsolatuk elfogadásáért, és hogy minden közösségben vannak olyan negatív szempontok (bőrszín, anyanyelv, hátrányos helyzet vagy szexuális preferencia), amelyek alapján a családok megtagadják beleegyezésüket az azt oly annyira igénylő féltől – és hogy mennyire keserves megélni ezt az elutasító magatartást bárkinek is.
A Serile Filmului Gay nemzetközi melegfilmfesztivál válogatása nem csupán a szexuális preferenciáiban furcsának tűnő egyénekért áll ki, hanem társadalmunk olyan problémáit is érinti, mint az önkifejezés, a boldogsághoz való jog, a megélhetésért folytatott küzdelem, az ennek érdekében megvalósított emigráció, és egy közösséghez tartozás összetett problematikája. A nagyszámú zsidó témájú film miatt az idei felhozatal feltehetően a Fókusz Izrael alcímet viselhette, egy 3×3 Lior Shamriz-miniszekcióval. Noha mozi helyett bárok biztosították a helyszínt, zsűri helyett közönségdíj illette a legkedveltebb rövid-, dokumentum- és játékfilmeket, technikai problémák, felirattal kapcsolatos zűrök, kérdéses minőségű kópiák nehezítették a felhőtlen élvezetet, ez a fesztivál olyan hiánypótló eseménysorozat, amelyre mindenképp szükség van és lesz.
