Volt idő, amikor az álomgyár ínséges időkben – mert az ötletesség néha nagyon hiányzik odaát – a francia filmgyártás felé fordult inspirálódás végett. Mert egy időben a francia vígjátékok verhetetlenek voltak, humorosak és ellenállhatatlanok, így aztán sokan nőttünk fel a magas férfin, akin felemás cipő volt. Pierre Richardból pedig Tom Hanks lett, de a sors és a számítgatás utolérte majd mindegyik kiemelkedő, kasszasikerrel kecsegtető vígjátékot. Ugyanis az amerikaiak úgy gondolták, amin Európa nevetett azon az Új Világ is nevethet, amin ők borzonganak, mi is borzonghatunk. Ez néha bejött, de többnyire nem.

Emlékezzünk csak, hogy mi lett a klasszikus politikai thrillerből, A sakálból Richard Gere és Bruce Willis súlya alatt... Tucatfilm. Nos, a trend ezidőben megfordulni látszik, a közönségsikereket nélkülöző francia filmgyártás szomszédolni jár Hollywoodba, a recepteskönyvet szeretné megkaparintani. Így irigyelhette meg A hetedik sikerét a Kassovitz Bíbor folyói, A Múmia sikerét a gyengécske Belphlégor. Sőt ezen filmeket az élelmes forgalmazók úgy is reklámozták, mind “a franciák válasza A Múmiára”. Nos, a Farkasok szövetsége minden bizonnyal a Mátrixra adott felelet. Csakhogy most minden a 18. században játszódik, valós eseményeken alapul (a Bestia a krónikák szerint közel 130 ember küldött a másvilágra). Hiába, a franciák nagyon értenek ahhoz, miként lehet a trükköknek pikáns történelmi hátteret adni, jelen esetben a gyilkosságok mögé egy igazi kis összeesküvést kreálni. Christophe Gans alkotása igazi kalandfilm, horrorral és akcióval hímezve, szerelemmel és csipetnyi misztikával dúsítva.

A fogalmazás (a lassítások, az állóképek, a tempó, a hanghatások) minden ízében a Mátrix újításait hordozza magán, és talán Az Álmosvölgy legendájának morbid légkörét. Így lehet egy Mohawk indiánból legyőzhetetlen kung-fu harcos, mondhatnánk némi malíciával. De ne bántsuk ezt a filmet, ugyanis tagadhatatlan, hogy igencsak jól sikerült popcornmozival állunk szemben. A történet követhető és fordulatos, a szereplők nem elégszenek meg a kétdimenziós sablonokkal (egészen jó a főszerepet alakító Samuel Le Bihan, vagy a sikerfilmekből mostanság nem hiányozható Vincent Cassel), hanem életre kelnek és felpezsdítik a vásznat. És az egészben ott hullámzik már a forradalom előtti nyugtalanság, a monarchia az összeomlás előtt áll, a kegyes hazugságok árfolyama hirtelen az égbe szökik. Csakhogy a rettegés alól mindig kibújik a franciákra jellemző könnyedség: egy kis szerelem itt (jóval hitelesebb, mint tengerentúli társai), egy kis tréfa ott, ami tovább fűszerezi az amúgy sem ízetlen produkciót. A Bestia pedig teszi a dolgát, egyre több leányzó leli halálát, és a „nyomozással” megbízott Gregoire De Fronsac pedig lassan halad a megoldás felé.

Úgy tűnik, a franciák, semmit sem bíztak a véletlenre. A történet oly sűrű, hogy rosszabb időkben akár három filmet is összehozhattak volna belőle, a képek tökéletesek és éterien szépek, a trükkök nem veszik át az uralmat, hanem a kellő időben pörgetik fel a ritmust, és még maradt idejük a dialógusok csiszolgatására is. És még a zene is megér egy misét. Időnként meg is esik az ember szíve az iparkodó franciákon, hogy miért is adta az Úr a Mátrixnak az elsőbbséget. Mert ha nem így lett volna, akkor most a Farkasok szövetsége lenne egy ideig a hivatkozási alap. De így: csak egy gyönyörűen fésült epigon.