Ki ne emlékezne a kissé flúgos, titokzatos és hatalmas szívű Amélie Poulain történetére? A piros-zöld képekre, a pöttyös esernyőre, a világjáró kertitörpére, a házipapucsra és az összes furcsa szomszédra, a fülbemászó és játékos főcímzenére? Nos, akkor jöhet a hidegzuhany: ezt a filmet 20 évvel ezelőtt mutatták be! Ha már magunkhoz tértünk a hú-hogy-repül-az-idő rémületből, álljon itt néhány érdekesség egy kedves és szórakoztató, ízig-végig francia kultfilm kapcsán.
- Jean-Pierre Jeunet neve már ismertnek számított, amikor a Loire-vidéki származású rendező az Amélie-projektnek nekifogott: első nagyjátékfilmje, a Delicatessen című posztapokaliptikus fekete komédia a maga sajátos képi világával és bizarr sztorijával már 1993-ban BAFTA-közelbe repítette rendezőjét, két évvel később pedig Az elveszett gyermekek városa (La cité des enfants perdus) szerzett díszlettervezői Césart és maradt három további jelöléssel, ha nemzetközi színtéren nem is tudott látványosabban labdába rúgni. Jeunet életében ezután egy röpke hollywoodi kitértő következett: az Alien: Resurrection azonban nem lett a széria legerősebb darabja, úgyhogy rendezője visszatért Franciaországba, és csak 2015-ben, a Casanova című tévéfilm rendezését vállalta el újra Amerikában. Olyan projekteket is visszautasított, mint Hellboy vagy a Harry Potter és a Főnix Rendje, cserébe megcsinálta a Hosszú jegyességet (Un long dimanche de fiançailles, 2004) és a T. S. Spivet különös utazását (L'extravagant voyage du jeune et prodigieux T.S. Spivet, 2013). Az elmúlt nyolc évben nem rukkolt elő újabb mozifilmmel, de biztató, hogy egy BigBug című fantasy-kaland-vígjáték utómunkálataival foglalkozik.
- Jeunet 1974 óta gyűjtötte mindazokat az eseményeket és történeteket, amelyekből az Amélie csodálatos élete sztorija végül összeállt. A világjáró törpével kivitelezett kedves tréfa pl. megtörtént az 1990-es években Angliában és Franciaországban is. A törpe sztorijához még egy adalék: 1997-ben egy francia bíróság elítélte a Front de Libération des Nains de Jardins ( kb. Kertitörpe-felszabadító Mozgalom) nevű titkos szervezet vezetőjét, amiért ellopott több mint 150 kertitörpét. A turisztikai látványosságokkal szelfiző törpe ötletét egyébként később egy online utazási iroda is felhasználta egyik reklámkampányában.
- Az Amélie forgatása meglehetősen környezetkímélő módon zajlott. Míg egyes filmes stábok lelaknak akár természetvédelmi területeket is, Jeunet-ék szemétszedéssel és takarítással kezdtek minden forgatási helyszínen: összeszedték a hulladékot, felpucolták a mocskot, lemosták a falfirkákat, mindent megtettek azért, hogy a film varázslatos hangulatát a kiválasztott helyszínek is sugározzák. (Csak akkor vakarták a fülük tövét, amikor egy óriási pályaudvar következett forgatási helyszínként...)
- A film egyik legemlékezetesebb helyszíne a Montmartre tér, de a kis zöldségárus bódé és a Café des 2 Moulins is máig létező helyszín. Igaz, a film bemutatója után a kávéház kültéri részében lecserélték a székeket, nehogy a rajongó lelkű nézők szétlopkodják azokat. A félelmük nem volt megalapozatlan: a kávézó a forgatás végén megkapta Amélie apjának kertitörpéjét, de a mosolygós gnómot valaki ellopta.
- Amélie és Audrey Tautou, szerep és színész néhány évre teljesen összenőtt sok néző tudatában, pedig nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Jeunet Tautouval dolgozott, és a színésznőnek pedig azóta jobbnál jobb szerepeken át szárnyal a karrierje. Kevesen tudják azonban, hogy Amélie figuráját eredetileg Emily Watsonra írták, csakhogy a színésznő időközben leszerződött a Gosford Parkra, és különben sem tudott franciául. Így hát Jeunet-ék Vanessa Paradis-n kezdtek gondolkozni. Titokban hálásak vagyunk a sorsnak, amiért nem sikerült vele megegyezniük, és amiért a rendező megpillantotta Tautout a Vénusz szépségszalon (Vénus beauté) plakátján: Tautou olyan természetességgel játssza a cuki, félénk, huncut és okos párizsi lány szerepét, mintha csak önmagát alakítaná. Audrey Tautou legnagyobb hibája az volt, hogy nem tudott kaviccsal kacsázni – ezt a jelenetet az utómunka során tökéletesítették némi speciális effektussal.
- A film hol zöld, hol sárga vagy piros színekben pompázó képi világát Juarez Machado brazil festőművész alkotásai ihlették. Amélie ágya fölött két festmény ékesíti a falat: az egyik egy egy kutyát ábrázol állatorvosi tölcsérrel a nyakán, a másik egy madarat (fehér pávát?) gyöngysorral a nyakán – ezek Michael Sowa alkotásai, akárcsak Amélie képzeletbeli krokodil barátja.
- Jeunet eredetileg azt szerette volna, ha Michael Nyman szerzi a film zenéjét, de a komponista nem volt elérhető. Szerencsére Jeunet kapott valakitől egy CD-t Yann Tiersen-zenékkel, aki Nymanhoz hasonlóan minimalista stílusban dolgozik, viszont mókás, játékos, és meglehetősen eklektikusan használja a hangszereket. Jeunet azonnal beleszeretett Tiersen zenei világába, úgyhogy megvásárolta több, korábban megírt darab felhasználási jogait. Tiersen egyetlen dalt ír a filmhez: a La valse d'Amélie című főcímdalt, amelyet több változatban vettek fel és használtak is fel aztán az utómunka során.
- Bár a film eredetiségehez kétség nem férhet, rejtőzik benne egy másik, ráadásul díjnyertes alkotás. A bevezetőben egy pocakot látunk terebélyesedni a benne növekvő kisbaba – Amélie – kilenc odabent töltött hónapját szemléltetendő. Manapság talán fel sem tűnik ez a képsor, hiszen bárki készíthet hasonlót a mobiltelefonjával és egy kis kitartással, a 90-es évek végén azonban fesztiváldíjat lehetett nyerni vele. A time-lapse szekvencia a 17 Seconds to Sophie című, 1998-as film egy részlete: Bill Cote napi két frame-et fotózott várandós felesége pocakjáról, változatlan háttér előtt, 16 mm-es szalagra, egy falra szerelt Bolex segítségével, kilenc teljes hónapon keresztül. Rövidfilmje végül elnyerte a New York-i Shorts International Film Festival kísérleti filmes kategóriájának fődíját.
- Van azonban egy másik film is az Amélie csodálatos életében: a főszereplő nézi a tévében. Nem egy létező, fekete-fehér dokumentumfilm idézetéről van szó, hanem egy 1923-as Pathé-híradórészletről, amely Sarah Bernhardt haláláról számolt be.
- Az Amélie csodálatos életét imádták a kritikusok, a nagyközönség és a fesztiválszervezők is. Keresztül-kasul járta a világ fesztiváljait, öt Oscarra jelölték, nyert két BAFTA-t (+ 5 jelölés) és négy Césart (+ 9 jelölés), nemzeti díjátadókon nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjakat, az Európai Filmdíjak gáláján pedig elnyerte az év legjobb európai filmjének, rendezőjének és operatőrének járó szakmai díjat és a közönségdíjat, amiből más fesztiválokon is szép számmal szerzett.
- A 122 perces játékidejű Amélie-t 2001. november 2-i bemutatója után 60 hétig (15 hónapig) játszották a mozik, és nagyjából 10 millió dollárból készült alkotás több mint 174 millió dolláros összbevétellel zárt. 2011-ben újra bemutatták, és a premier 20. évfordulója alkalmából idén ismét lesznek vetítései.
- Az akkor még csak nyomtatásban létező Filmtett (Mozgóképes Havilap) a 2002. áprilisi számában közölt kritikát a filmről, amit itt lehet elolvasni: Egy nagyravágyó mese.
