A horror története 4/4. A horror története 4/4.

Világméretű horror

A horror története 4/4.

A kilencvenes években a horror nagyobb helyet vívott ki magának a fősodorban, mint valaha. Persze korhatáros zsánerként nem vehette fel a versenyt az új évezred multiplexeinek családbarát blockbustereivel, ám másodforgalmazásban (DVD, Blu-ray, VOD) virágzóbb zsáner, mint eddig bármikor. Műfajtörténeti sorozatunk (egyelőre) utolsó része.

A trendi horror

Bár A bárányok hallgatnak alkalmával a slasher is eljutott a fősodorba, a horrorfilmek a kilencvenes évekre a filmkölcsönzők polcait töltötték meg a mozik helyett, amire a fősodor filmesei nagyobb büdzsével, sztárokkal és epikus hangvétellel válaszoltak, hisz a zsáner attrakció-parkja továbbra is gazdag, vonzó és kifizetődő volt. A Coppola-féle Drakula és az Interjú a vámpírral stilizált, teátrális „grand guignol” stílusukkal tekintettek a múltba, ugyanakkor közönségfilmként is sikert arattak. Coppola alulértékelt mozija posztmodern idézetei és grandiózussága okán a horror Apokalipszis mostja (s ezzel az új-hollywoodi horror hattyúdala), a rendező invenciói azóta számos (már ténylegesen mainstream) horrorfilmben visszaköszönnek (a Múmiától a Farkasemberig), Neil Jordan filmjében pedig olyan sztárok vonulnak fel, mint Cruise, Pitt és Banderas (míg Coppola Keanu Reeves-szel és Winona Ryderrel gyönyörködtetett).

A zsánert azonban nem fényűzés, hanem a hetvenes évek horrorján felnőtt fiatal generáció filmesei emelték újra a fősodorba. A Sikolyt Craven rendezte, de felkérése csak posztmodern tisztelgés – a horror-rendező iparossá, sőt márkanévvé válását jelzi –, de a stábban Kevin Williamson forgatókönyvíró volt az ész. A Sikoly (Scream) a posztmodern horror apoteózisa, amely új slasher-ciklusnak adott életet, és divattá tette a horrort a fiatalok köreiben: immár nem csak geek lehetett horrorrajongó. A Sikoly tele van gyönyörű és tehetséges fiatal színészekkel, humoros, kikacsintó-önreflexív dialógusokkal, hatásos suspense-szal és gore-ral, ami a slasher-hullám többi darabjáról is elmondható, de mivel a Sikoly korszakalkotóan intellektuális, sőt akadémikus (elég a Sikoly 2 filmszakos kurzusokon játszódó jeleneteire gondolni) megközelítése nem öröklődhetett, ismét „a folytatások nyírták ki a műfajt”, ahogy a Sikoly horrorszakértő hőse fogalmazott. A másik, ekkoriban színre lépett posztmodern horrorista, Tim Burton a hatvanas évek gótikus horrorjáért rajongott, s már nem is a tinikhez, hanem egyenesen a gyerekekhez szólt (de ugyanolyan intelligensen), fősodrású paródiát (Támad a Mars! / Mars Attacks!), gyerekfilmet (Beetlejuice, Karácsonyi lidércnyomás / The Nightmare Before Christmas, Ollókezű Edward / Edward Scissorhands) és vígjátékot (Ed Wood) csinált a horrorból, valamint retró zsánerfilmeket készített (Az Álmosvölgy legendája / Sleepy Hollow). Említést érdemel a posztmodern tömegfilm két ásza, Tarantino és Rodriguez, akik az Alkonyattól pirkadatig (From Dusk Till Dawn) alkalmával műfajváltással viszik a horrort a fősodorba: mozijuk mainstream gengszterfilmként indul, majd minden figyelmeztetés nélkül csap át játékos gore-horrorba. Craven (Új rémálom / New Nightmare) és Williamson (Halloween H20 - Húsz évvel később) posztmodern hattyúdalokkal zárták kedvenc szériáikat.

Miközben az olasz horror elhalt, az évezred végére feltámadt Japán: a bestseller-adaptáció A kör (Ringu) a szigetország válasza a Sikolyra, Miike Meghallgatása (Audition) pedig a következő évtizedet meghatározó torture porn hullámnak ágyazott meg. A Holtak hajnaláért rajongó új-zélandi Peter Jackson börleszkes gore-horrorjaival (Rossz ízlés / Bad Taste, Hullajó / Brain Dead) vétette észre magát (és lett később Raimihez hasonlóan hollywoodi blockbuster-rendező – a horror tehát kiváló feltörési lehetőség outsider tehetségek számára). A milleniumra Amerika újra bejelentkezett az ultraalacsony büdzséjű, gerilla-reklámkampánnyal sikerre vitt Ideglelés - The Blair Witch Project című filmmel, mely a Cannibal Holocaustból merített, és szintén megelőzte a korát, elég csak a rengeteg, később készült „talált felvétel” áldoku-horrorra gondolni. A mainstream horror üdvöskéje M. Night Shyamalan lett (Hatodik érzék / The Sixth Sense, Jelek / Signs), aki némi keleti spiritualizmust hozott a műfajba.

A rémake és a folk-horror

Remake-ek korábban is készültek, de az új évezred nyitányát a hetvenes évek horrorjának újraforgatásai dominálták, ami technikai forradalmakkal (CGI, 3D elterjedése) magyarázható. Bár e filmek oroszlánrésze nyomába sem ér az eredetinek, maga a remake is márkanévvé vált (a horror-rendező mellett), hisz a jelentéktelen tucatdarabokat is újraforgattak (Szalagavató / Prom Night, Véres Valentin / My Bloody Valentine), különösen akkor, ha azokat jó nevű direktor készítette (Sziklák szeme / The Hills Have Eyes, A tébolyultak / The Crazies). A remake-ek véresebbek voltak elődeiknél, alkotóik ráerősítettek a műfaj attrakcióira, halmozták az élvezeteket, valamint kiiktatták a modernista és posztmodern fogásokat, klasszicista horrort helyezve kortárs környezetbe. Az új Holtak hajnalában immár futni képes élőholtakat látunk, a zombi tehát ugyanúgy adaptálódott, halálosabb horrorszörny lett, mint Romero idejében (akkor a húsevés és a tömegben való támadás, most a gyorsaság az újdonság). A horror felgyorsulásához kellett a videójátékok elterjedése is (Resident Evil - A kaptár), valamint a posztmodern rendezők zsánerben való kalandozásai (Danny Boyle: 28 nappal később / 28 Days Later). Amerikában újra elharapódzott az erőszak, a „splat pack” (élén Alexandre Aja, Rob Zombie) újra exploitationbe fordította a műfajt.

Danny Boyle: 28 Days Later / 28 nappal később

Ahogy a hetvenes évek Olaszországa és a kilencvenes évek végének Japánja felvette a versenyt az amerikaiakkal zsánerfilmezésben, úgy talált magára a világ az új évezred információs szabadságának köszönhetően. A japán sikersorozat folytatódott (J-horror: Átok-The Grudge, Nem fogadott hívás, A szem), feltámadt a brit horror (A barlang / The Descent, Eden Lake - Gyilkos kilátások, Halállista / Kill List), Franciaország (az extrém új hullám: Magasfeszültség / Haute tension, Betolakodó / À l'intérieur, Mártírok / Martyrs), Spanyolország és Latin-Amerika (Más világ / Los otros, REC, Árvaház / El orfanato, Guillermo Del Toro filmjei), bejelentkezett Dél-Korea (Két nővér / Janghwa, Hongryeon), márkanévvé vált a távol-keleti horror (a Three... Extremes három ország szkeccse). Németország és Skandinávia is szállított horrorfilmeket (az Anatómiától az Engedj be!-ig), de a világ minden tájáról érkeztek figyelemreméltó munkák Thaiföldtől (Ne sírj! / Colic: dek hen pee) Izraelen át (Veszettség / Kalevet) Szerbiáig (Egy szerb film / Srpski film). Az Egyesült Államok filmesei a külföldi sikereket sem voltak restek remake-elni, elsősorban a nyelvet angolra cserélve és kiiktatva az amerikai néző számára idegen tartalmakat, főleg a folklórt és a természetfelettit.

A horrorból ekkorra kiveszett a modernizmus és a posztmodernizmus, a zsáner a klasszicista stádiumánál is korábbra, az ősfilmig fejlődött vissza: a klasszikus horrorfilmek cselekmény-orientáltak, a torture pornban (Fűrész / Saw, Motel / Hostel) viszont a történet már csak csak alibi, a hangsúly a zsigerekre ható erőszakjelenetek explicit tálalásán van, a money shot a lényeg (ennyiben a műfaj a pornó szintjére degradálódott). A horror erőszakos barlangrajzok összességévé redukálódott, pszichológiai helyett fizikai terrort, kínzást látunk. A Végső állomás-szériában például az Ómen véres és morbid baleseteit látjuk immár komolyan vehető történet nélkül, melyek 3D-ben még inkább sokkolóak, húsbavágóak. Modern és posztmodern horror továbbra is készült, de eltűntek a süllyesztőben a fősodor mellett, art-horrort kizárólag művészmozikban láthatunk (a több rangos díjat nyert Varga Katalin balladája és Berberian Sound Studio), Tarantino és Rodriguez pedig buktak a kasszánál a posztmodern horror hattyúdalával, a Grindhouse-duplafilmmel. Üdítő kivétel a Ház az erdő mélyén / The Cabin in the Woods, melyben Joss Whedon megtalálta az arany középutat posztmodern és klasszicista-fősodor között. Tarantino Eli Roth-t nevezte meg a horror jövőjeként, ő egyesítette legsikeresebben a posztmodern-rajongói és az alacsony büdzséjű, de garantált hasznot hozó kommerciális horrorfilmezést.

A horror egyszerűsödésével kvázi népművészetté vált. Ismét a „szegény ember” zsánere lett, de nem megélhetési műfaj, mint a 20. század első felének horrorja vagy a pornó – inkább a kultusz, a rajongók éltetik, horrorfilmet nézni rituálévá, hagyománnyá vált. A horror szubkultúrát nemzett, ahol nem csak a befogadók, hanem az alkotók is horrorrajongók, geekek, akik nem maradhatnak alul egy horrorfilmes diskurzusban,s  a műfaj ezzel – a látszat ellenére is – intellektuálisabbá vált. Bár a rajongók kiszolgálása újra rétegműfajjá tette, a horror továbbra is kiváló keretet ad személyes történetek nagyközönség felé való (ön)kifejezéséhez: a fáma szerint Lynch lányának kálváriájáról mesél a Radírfejben, a Kabinlázat (Cabin Fever) pedig Roth múltbeli bőrbetegsége ihlette.

Külhoni filmesek úgy tudtak betörni az amerikai-nemzetközi piacra és ezzel együtt hazájukban is prosperálni, ha népi legendáikat csomagolták egzotikus, de univerzális horrorfilmbe (pl. A trollvadász / Trolljegeren), vagy történelmük megrázó eseményeit zsákmányolták ki (földrengés a chilei Utórengésben - Aftershock). Ahogy a filmezés olcsóbb, egyre inkább hozzáférhető lett, demokratizálódott és felszabadult, bárki készíthetett versenyképes horrorfilmet, e műfajban könnyű előnnyé fordítani az alacsony büdzsét és a tapasztalat hiányát, csak a tehetség számít. Példa a nagysikerű Parajelenségek-széria, mely semmi újat nem mutat az Idegleléshez képest, de elviszi a hátán az áldokumentarista forma. Itt is hasonló tendenciák fedezhetőek fel a horrorban és a pornóban, mindkettőt az ál-amatőr és ál-doku megközelítés dominálja, az egyre kisebb, praktikusabb és olcsóbb kamerákkal benépesített világunk termékei.

Kép a Paranormal Activity című filmből

A horror megmaradt függetlennek: a külföldi és indie filmekre specializálódott Miramax főnökei, a Weinsteinek például nagy horrorrajongók, íróként jegyeznek is egy olaszos slashert (Az erdei fantom / The Burning). Multiplexekben ritkán látunk műfajtiszta horrort, hisz a nagy pénz a családi blockbusterekben van, felnőtt korhatáros filmnek a híre is ritkán jut el a nagyközönséghez. A fősodorban ugyanakkor számos „látens” horrorfilmet találni, melyeket – némi eufémizmussal – pszichothrillerként (Jákob lajtorjája / Jacob's Ladder, Temetetlen múlt / What Lies Beneath), krimiként (Éjféli játszma / Nattevagten), sci-fiként (Halálhajó / Event Horizon, Legenda vagyok / I Am Legend) reklámoznak, miközben alkotóik a horror jó öreg attrakcióit és bonyodalmait használják. A nagy büdzsé gyengíti a horrort: Brad Pitt 190 milliós, PG-13 korhatárt kapott Z világháborúja hiába zombifilm, más zsánerek eszköztárát használja, katasztrófafilmtől thrillerig. (A zombik mellett a vámpírok és a vérfarkasok is kinőtték a zsánert, elég az Alkonyatra gondolni.) Del Toro nem kapott pénzt Az őrület hegyei c. Lovecraft-adaptációjára, mert a stúdiók bukást jósoltak egy korhatáros, kosztümös horrornak, melyben nincs happy end és szerelmi szál. A horror jelenleg minden eddiginél sikeresebb televízióban, elég Williamson szériáira (Vámpírnaplók / Vampire Diaries, Követés / The Following), a True Bloodra, az American Horror Story-ra vagy A folyóra (The River) gondolni, de beszélhetünk animációs gyerek-horrorról (Bátor, a gyáva kutya), sőt gyerekeknek való gore-ról (Happy Tree Friends) is. A Happy Tree Friends már kevésbé modern transzgresszió, inkább a posztmodernben fellazuló határok, majd az abból következő neo-ősfilmezés eredménye. Antológiák, szkeccsfilmek is készülnek, melyeket jó nevű (vagy veterán legenda, vagy forrófejű ifjú fenegyerek) horror-rendezőkkel lehet vonzóvá tenni, elég a két évadot megért (és legvégül mégis bukásnak bizonyult) Masters of Horror-szériára, valamint a szkeccs-nagyjátékfilmekre gondolni (Chillerama, V/H/S, The ABC’s of Death).

A hetvenes években színre lépett pionír horroristák napjainkra jobbára a nevükből élnek, láttunk „vissza a kezdetekhez” filmet (Sam Raimi: Pokolba taszítva / Drag Me To Hell), számos rendező jegyzi producerként egy-egy klasszikusa remake-jét (Craven, Carpenter, Romero), Cronenberg viszont végleg elhagyta a horrort (Veszélyes vágy, Cosmopolis). Az új generáció még több tehetséget tud felmutatni, akik elődeik munkáit gondolják tovább (lásd Brandon Cronenberg érett debütálását, az Antiviralt). Horrorfilmek továbbra sem sűrűn kapnak díjakat a nagyobb mainstream fesztiválokon, immár kifejezetten horror- és fantasy-orientált feszteken (pl. Sitges) viszont számíthatnak elismerésre. Magyarországon, ahol semmiféle kulturális hagyománya nincs a horrornak, 2012-ben két horror-fesztivált is rendeztek. Ha megnézzük a DVD-n, Blu-rayen és televíziós vagy internetes (video on demand) forgalomban megjelenő filmtermést, rengeteg horrorfilmet látunk, melyeknek oroszlánrésze ugyan trash, vagy középszerű zsánerdarab, de a műfaj több értékes és újszerű darabbal gazdagodik napjainkban, mint valaha.

(a sorozat 12 éve készült első részét ide kattintva, a második részét ide kattintva, harmadik részét pedig ide kattinva olvashatják el)

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Ideglelés - The Blair Witch Project

    Színes és fekete-fehér kalandfilm, filmdráma, horror, thriller, 86 perc, 1999

    Rendező: Daniel Myrick, Eduardo Sánchez

  • Paranormal Activity

    Színes horror, thriller, 86 perc, 2007

    Rendező: Oren Peli

  • Holtak hajnala

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, thriller, 101 perc, 2004

    Rendező: Zack Snyder

  • Ház az erdő mélyén

    Színes horror, thriller, 95 perc, 2011

    Rendező: Drew Goddard

  • 28 nappal később

    Színes horror, sci-fi, thriller, 113 perc, 2002

    Rendező: Danny Boyle

  • Jelek

    Színes filmdráma, sci-fi, thriller, 106 perc, 2002

    Rendező: M. Night Shyamalan

  • Az Álmosvölgy legendája

    Színes fantasy, thriller, 105 perc, 1999

    Rendező: Tim Burton

  • A kaptár

    Színes akciófilm, horror, sci-fi, thriller, 100 perc, 2002

    Rendező: Paul W.S. Anderson

  • Piranha

    Színes vígjáték, horror, 88 perc, 2010

    Rendező: Alexandre Aja

  • Kill List

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 95 perc, 2011

    Rendező: Ben Wheatley

  • Átok – The Grudge

    Színes horror, 92 perc, 2004

    Rendező: Takashi Shimizu

  • À l'intérieur (Inside)

    Színes horror, thriller, 83 perc, 2007

    Rendező: Alexandre Bustillo, Julien Maury

  • Árvaház

    Színes filmdráma, horror, thriller, 105 perc, 2007

    Rendező: Juan Antonio Bayona

  • Mártírok

    Színes filmdráma, horror, thriller, 99 perc, 2008

    Rendező: Pascal Laugier

  • Engedj be!

    Színes filmdráma, horror, 114 perc, 2008

    Rendező: Tomas Alfredson

  • Fűrész

    Színes bűnügyi, horror, 103 perc, 2004

    Rendező: James Wan

  • Motel

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2005

    Rendező: Eli Roth

  • Utórengés

    Színes horror, thriller, 90 perc, 2012

    Rendező: Nicolás López

  • Temetetlen múlt

    Színes horror, thriller, 130 perc, 2000

    Rendező: Robert Zemeckis

  • Pokolba taszítva

    Színes vígjáték, horror, thriller, 99 perc, 2009

    Rendező: Sam Raimi

  • Dracula

    Színes filmdráma, horror, romantikus, 128 perc, 1992

    Rendező: Francis Ford Coppola

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg