Kritika: Irma Vep (Olivier Assayas, 2022) Kritika: Irma Vep (Olivier Assayas, 2022)

A filmművészet gyónása a sorozatok felett

Olivier Assayas: Irma Vep

ÉRTÉKELD A FILMET!
Irma Vep
Olivier Assayas
98

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A sorozatok korát éljük – hallatszik a mind gyakrabban pufogtatott frázis. Tény, manapság aki híres sztár (és mém) akar lenni, az fényre érzékeny molyként rárepül egy sorozatra, és szerepel benne, rendezi, írja, operatőrködi stb. Ám a rendszer látványos zakatolása mellett nem árt néha lelassítani és megvizsgálni, hogy a sorozatiparnak milyen hatása van a nézőkre, a digitális kultúrára, és nem utolsó sorban a filmre, mint művészeti ágra.

A francia Olivier Assayas valami ilyesmit kísérelt meg Irma Vep című sorozatával. Az önreflexió nem is csoda, hiszen nagy elődjéhez, François Truffaut-hoz hasonlóan ő is filmkritikusként kezdte a Chaires du Cinéma-nál, így mondhatjuk, hogy nem csak a mondandója fontos a számára – amit történetesen a film kifejezőeszközeivel ad vissza –, hanem a mozgókép mint forma, mint életstílus, mint a világ egy lehetséges megismerési módja is érdekli; így nem riad vissza az önvizsgálattól, mindezt önmagára visszautaló, művészfilmes formai és narrációs technikákkal kísérve.

A sorozat Assayas saját filmjének remake-je, bár talán már a „reboot” címke is ráfogható, hiszen az Irma Vep egészen más alkotás lesz a másfél órás, illetve a nyolc órás játékidő alatt. Tulajdonképpen a váz, az alaptörténet maradt csak meg: a híres francia rendező, René Vidal (Vincent Macaigne) remake-elni készül Louis Feuillade Les Vampires című 1915-ös filmsorozatát, melynek főszerepére a sikeres külföldi (az eredetiben hongkongi, itt svéd származású amerikai) színésznőt (az eredetiben Maggie Cheung, azaz a színésznő eredeti neve, itt viszont Mira Harberg, azaz Alicia Vikander nem a saját neve alatt fut) kéri fel. A szereplők forgatnak, házibulikban beszélgetnek, évődnek egymással, és így el is telik a játékidő.

Szinte lehetetlen a sorozat bármilyen aspektusáról beszélni anélkül, hogy ne a formával való játékkal foglalkoznánk. Esetünkben sokkal inkább előtérbe kerül ez, mint a francia új hullámot idéző, éppen ezért sokkal lazább kohézióval és nyitott narratívával bíró '96-os eredetiben. Az Irma Vep sorozatformában megpróbál a tradicionális történetmesélési sémákhoz alkalmazkodni, így biztosít némi fogódzót, amihez képest a szélesebb közönség is megláthatja a szellemes játékot.

A sorozat a legteljesebb mértékig kihasználja a meta-játéktérből adódó versenyelőnyét. A szereplők rengeteg időt beszélgetnek a film kultúrában elfoglalt helyéről, a sorozatnak mint kifejezőeszköznek az ehhez való kapcsolatáról, a film filozófiájáról, varázsáról stb. A néző nem tudja megállni, hogy mindazt, amit a szereplők mondanak, össze ne vesse azzal, hogy ő most egy sorozatot néz, amiben egy sorozatot készítenek, és hogy az egész egy remake forgatásról szóló filmnek a remake-je. Folyamatos reflexióra késztet: hogy gondolkozzunk a szituáción, amiben a sorozat nézése alatt vagyunk, és azon, hogy mi a viszonyunk nekünk ehhez a szituációhoz.

A formajáték a sztoriban keletkező alkotások szintjén is megvalósul. A '96-os Irma Vep egy független művészfilm készítéséről szóló független művészfilm volt, a sorozat Irma Vep pedig egy mainstream sorozat készítéséről szóló (az eredeti filmnél) mainstream(ebb) sorozat lett. Míg '96-ban a Les Vampires-remake (tehát az a film, aminek a készítéséről szól a film) még olyan avantgárd formajegyeket is tartalmazott, mint a celluloid megrongálása, addig az új, sorozat-formájú Les Vampires-ban teátrális panel-párbeszédek, sötét képi világ és élethű díszletek vannak.

Azonban nem csak formátum és formátum között lévő feszültségről, hanem múlt és jelen feszültségéről is beszél az Irma Vep. A sorozat talán tudatosan, talán kevésbé, de rájátszik a hangosfilm bábeli zűrzavarára. A főszereplők nagy része angolul kommunikál, ám Franciaországban járunk, ezért a dialógusok körülbelül fele franciául zajlik; sőt, még néhány mondat erejéig német és kínai is feltűnik. A némafilm csöndjével és az inzerteken nagy ritkán megjelenő írások egyszerűségével és konkrétságával érzékletes ellentét keletkezik, ami jól rávilágít arra, hogy a hang megjelenésével talán veszítettünk is valamit a mozgókép kifejezőerejéből.

Az Irma Vep nem mindenkinek való. Hiányoznak belőle a fergeteges poénok, a teátrális halálok, a drámai nagymonológok, vagy a bombasztikus csaták. Ehelyett viszont fenomenális karaktereket, egészen pontosan kiszámolt dialógusokat kapunk, és végülis a nagy formazsonglőrködés közé drámai sorsok és emberi dilemmák is beférkőznek. Ám mindez nem adja magát könnyen. Először úgy tűnik, hogy csak peregnek egymás után a kétségkívül nagyszerűen megírt, de némileg parttalannak ható jelenetek. Aztán részről részre kirajzolódik, hogy az Irma Vep voltaképpen miről is szeretne szólni: a főhősnő egzisztenciális válságáról, a hollywoodi show business és a művészet egymásnak feszüléséről, mely ugyan csak kevesek által átérezhető dráma, ám így közvetetten a film/sorozat-, ipar/művészet-kereszteződés kérdésköréhez jutunk, ami a ma kultúrájának (és ezáltal társadalmának) egy iszonyúan fontos, és sajnos a mai napig alultematizált problémája.

Pedig egyébként Assayas elmehetett volna a drámázósabb irányba is olcsó népszerűséget keresve, a sorozat legerősebb jelenete ebben a tekintetben Mira és exe, Eamonn (Tom Sturridge) találkozása, amiben jól kijön a rendező feszültségkeltő és dialógusíró tehetsége – mi azonban nem ússzuk meg, nem kapunk ebből sokkal többet a nyolc óra alatt. Ha már itt tartunk, röviden ki kell emelni a karaktereket és a színészi teljesítményt is, ugyanis ez az, ami miatt talán mégis fogyaszthatóbb akár szélesebb rétegeknek is a sorozat, ilyen a neurózistól össze-összeroppanó René és a fojtogatós szexbe majdnem belehaló botrányhős Gottfried figurája. Nagyszerűen megírtak, és a színészek (Vincent Macaigne, illetve Lars Eidinger) sziporkáznak a szerepeikben. Ez egyébként elmondható mindenkiről, az egészet pedig Alicia Vikander távolságtartó, ám mégis emberi alakítása koronázza meg.

A miniszériának 6,7-es az értékelése az IMDb-n, ami sorozatmércével mérve elképesztően alacsony, a bűnrossz darabok szoktak ennél a szintél állni. Az Irma Vep esetében azonban ez talán nem az alkotás művészi színvonaláról, inkább a közönség és a kulturális tér felkészületlenségéről tanúskodik, arról, amit kritikám elején is írtam, hogy ti. a sorozatok korát éljük. A műfajban hatalmas mennyiségű pénz van, hatalmas tömegekhez képes eljutni, így az őket készítő vállalatok nem engedhetik meg maguknak, hogy csak egy bizonyos réteget célozzanak meg, esetleg formajátékokat, nehezebben emészthető történetmesélést használjanak – de úgy tűnik, csak látszólag. És ezért hatalmas piros pont az HBO-nak, hogy be mertek vállalni egy ilyen, a közönség nagyrészét akár értetlen fejcsóválásra késztető darabot.

Támogass egy kávé árával!
 
Irma Vep

Irma Vep

Színes filmdráma, vígjáték, 2022 perc, 98

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc, rövidfilmből kirügyezett horrorfilmed?

Friss film és sorozat