Címke: olivier assayas

A filmművészet gyónása a sorozatok felett – Olivier Assayas: Irma Vep

2022. augusztus 23. – írta

A sorozatok korát éljük – hallatszik a mind gyakrabban pufogtatott frázis. Tény, manapság aki híres sztár (és mém) akar lenni, az fényre érzékeny molyként rárepül egy sorozatra, és szerepel benne, rendezi, írja, operatőrködi stb. Ám a rendszer látványos zakatolása mellett nem árt néha lelassítani és megvizsgálni, hogy a sorozatiparnak milyen hatása van a nézőkre, a digitális kultúrára, és nem utolsó sorban a filmre, mint művészeti ágra.

A Joker, ami mindent vitt – 76. Velence, félidőben

2019. szeptember 2. – írta

Lendületesen kezdett, és félidőben még kevés csalódást hozott az 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. Az eddigi legzajosabb sikert Todd Phillips Jokere aratta, az olasz sajtó pedig Polański filmjének jósolja az Arany Oroszlánt, de hozhat még meglepetéseket az Oscar-várományosokban bővelkedő versenyfelhozatal.

Cannes percről percre

2016. május 11. – írta ,

Cannes-on a (film)világ szeme, mi pedig rendhagyó módon számolunk be idén az eseményekről: tudósítónk írott pillanatképeket küld, naponta többet is, úgyhogy afféle „csiripelésekből” összeálló tudósításunk folyamatosan fog frissülni. Stay tuned!

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?