Ha valaki azt hinné, hogy a hetedik felvonás nagyszabású azerbajdzsáni rajtaütés-jeleneténél − amelyben Dominic Toretto és kedves családja ejtőernyős autókkal ugrat ki egy többezer méter magasan suhanó repülőgépből − már nem lehet halálosabb az iram, hatalmasat téved. A családos csóka nyolcadik menetét már önmagukat irányító zombiautók, égből hulló kocsi-eső és egy bazi nagy tengeralattjáró felrobbantása is durvítja. Két zúzás között pedig most is ezerrel dübörögnek a kőkemény férfiasságot hirdető dumák és a család fontosságát hangsúlyozó falvédő-bölcsességek... Otthon vagyunk!
A Halálos iramban 8. egész hangulatosan indul: Dom és Letty a nászútjukat töltik Kubában, ahol hamarosan kezdetét veszi egy illegális gyorsulási verseny. De hát ez már csak a 2001-es első rész szellemisége miatt is így szokás a szegény ember Bruce Willise westernes, gengszterfilmes és exploitationös alapokon nyugvó autópornójában. A versenyt Dom egy rozzant, kigyulladt motorháztetejű járgánnyal, tolatva (!) nyeri meg. Kúl! Aztán jön egy könyörtelen kiberterrorista (Charlize Theron), akiről kiderül, hogy amellett, hogy már a hatodik rész cselekménye szerint is ő mozgatta a szálakat (meg a Shaw-tesókat) a háttérben, gyakorlatilag ki akarja robbantani a harmadik világháborút. Ehhez azonban szüksége van néhány digitális cuccra, amiket csak a nitróval hajtott kocsikkal proliskodó, L.A.-i kemény csávókból nemzetközi bűnözőkké előlépő családtagok segítségével tud megszerezni. Nyilván!
De persze valamivel motiválnia is kell Domot − aki már elvileg a negyedik rész végén, a brazil drogbáró kifosztásával letudta az utolsó bulit − hogy a törölt priuszának, az élete végéig való megélhetést biztosító vagyonának és még a kubai nászútjának is búcsút mondva ismét beszálljon egy újabb halálos iramba. Ez a motivációs erő pedig ezúttal is a család. Mi más?
A sztorit jegyző Chris Morgan, aki a széria leggyengébb, legostobább forgatókönyvét magáénak mondható Tokiói hajszával csatlakozott az iramhoz és az aktuális rendező, a heist-műfajjal az Az olasz meló révén már korábban is ismerkedő F. Gary Gray érezhetően azzal a koncepcióval álltak neki a Halálos iramban 8. elkészítésének, hogy a kötelező látványos akcióelemek mellett végre indokolják a szérián a negyedik résztől kissé öncélúan eluralkodó család-tematikát. Morganre eddig is jellemző volt, hogy a cselekményben maradt hézagokat a sequelekbe illesztett visszautalgatással tömködte be. A negyedik, ötödik és hatodik rész gyakorlatilag arra volt felépítve, hogy megmagyarázzák Vin Diesel jelenlétét a fércmunka Tokiói hajsza zárójelenetében.
Ám a „majd a következő részben kitaláljuk, most inkább koncentráljuk a túlpörgetett zúzásra!"-jelmondat jegyében Morgan mostani vállalása is leginkább szappanoperába illő sablonfordulatok előcitálásában merül ki. Az ötödik rész „valójában él, akit eddig halottnak hittünk"-csavarja és a hatodik nekiiramodás amnéziás melodrámája után már eléggé adta magát, hogy Dom akkor tudja meg, hogy van egy eltitkolt fia a korábbi kapcsolatából, amikor Letty-vel maguk is elkezdik tervezgetni a gyerekvállalást. Ezt a kisbabát rabolja el az aktuális antagonista, így pedig Dom egy kegyetlen ultimátum miatt kénytelen a vér szerinti család védelmében elárulni a választott családját.
Aztán sajnos sorra jönnek megint az egydimenziós karakterekre írt kidolgozatlan helyzetek. Oké, hogy a Jason Statham által alakított szupergyilkos Deckard Shaw − a hetedik rész főgonosza és egy kiváló családtag, Han gyilkosa − egy FBI-os stratégia miatt ideig-óráig kénytelen átállni a jó oldalra. De talán még azután is egy kicsit túlzásnak érezhetjük, hogy a film végén már ő is ott sütögeti a húst a Corona-sört szlopáló Domékkal egy New York-i tetőteraszon, hogy végül ő menti meg Dom kisbabáját. Morgan ugyanilyen könnyedén, mókás, már-már homoerotikus jelleget öltő egymásnak való odamondogatás révén intézi el a Deckard és Hobbs (Dwayne Johnson) közt feszülő, korábban felülírhatatlannak látszó ellentétet is. Romannek (Tyrese Gibson) pedig − annak ellenére, hogy megint ő a beszari viccesfiú − már egyáltalán nincs funkciója a csapatban. Ezúttal konkrétan semmi hasznosra nem használják a híres pofázó-skilljét.
És hogy hiányzik-e a Paul Walker-féle tesóskodós, Hazárd megye lordjai-hangulatot idéző vonal? Ugyan... Már nem lennénk meglepve azon sem, ha a kilencedik rész végén Charlize Theron kiberterroristája is ott adogatná a krumplisalátát Dom családjában az asztali áldás elmondása után. De hiába a sok logikátlan húzás, ha közben egy több mint két órás tömény CGI-orgiában a világ különböző pontjain tépetve szinte percenként törnek szét vagy robbantanak fel menő verdákat, miközben a szereplők tesztoszterontól bűzlő egysorosokkal kommunikálnak. Még Michael Bay kellene ide, és kész lenne a tökéletes bűnös élvezet.
