A Doctor Strange elképesztő látványvilágával és egyedi látásmódjával kielégíti a Marvel-rajongók igényeit, ám akik úgy érzik, hogy kiégtek már a képregényfilm-ipartól, azok nem ebben a filmben találják meg a megváltást.

A Marvel nem hasraütésszerűen választja ki, hogy mely képregényhősök történetét filmesítsék meg. A Bosszúállók történetszálába első ránézésre nem beleillő szuperhősfilmek valamilyen egyedi jellemzővel mindig eltérnek a fő áramvonaltól. A galaxis őrzői nyíltan vállalja, sőt erőt merít a röhejes karaktereiből, némileg kifigurázva az egész szuperhős-zsánert, a Deadpool trágárságával, erőszakosságával és fekete humorával tör ki a gyerekbarát Bosszúállók stílusából, a Doctor Strange pedig a multiverzum-elmélet és a mágia bevonásával teszi izgalmasabbá a Marvel-filmek világát.

Dr. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch) idegsebész, aki tulajdonképpen egy Tony Stark 2.0: zseni a szakmájában, egoista, arrogáns, és élvezi a fényűző életmódot. Amikor önhibájából súlyos autóbalesetet szenved, és kezei olyan súlyos idegsérüléseket szenvednek, hogy megállíthatatlanul remegnek, Strange magán kívül mindenkit hibásnak tart a tragédiájáért. Az elismert sebészből hamar munkáját és vagyonát vesztett emberré válik, aki bármilyen gyógymódot hajlandó kipróbálni. Miután egy teljes bénultságból felépült férfi tanácsára elutazik Nepálba, ahol a gyógyulás reményében a Kamar-Taj-hoz fordul, az Ősmágussal (Tilda Swinton) való találkozás során megkérdőjelez mindent, amit addig a világról tudni vélt.

Az Ősmágus segít Strange-nek betekinteni a különböző multiverzumokba, amelyekből a Kamar-Taj tagja szerzik varázserejüket. Az Ősmágus és tanítványa, Mordo (Chiwetel Ejiofor) segítségével Strange elkezd harcművészetet és varázslást tanulni. A makacs és cinikus Strange nehezen érez rá a misztikus világ működésére, de fotografikus memóriájának és küzdőszellemének köszönhetően hamar komoly képességekre tesz szert. Ekkor viszont fordulóponthoz ér, ugyanis megtudja, hogy a tanult mágia nem csupán az öngyógyításról szól, hanem a világ védelméről is, és az Ősmágus felelőssége, hogy megvédje Földünket a ránk leselkedő kozmikus veszélyektől. Strange-nek döntenie kell, hogy vállalja-e az erejével járó felelősséget, vagy visszatér régi, kényelmes életéhez.

A Doctor Strange igazából egy megszokott panelokból felépített eredettörténet, melynek nem a dramaturgiája vagy a karakterei adják az izgalmat, hanem a filozófiai háttere. Bár a Thor-filmekben már volt szó a különféle világokról és azok átjárhatóságáról, mélyrehatóan a Doctor Strange foglalkozik először a multiverzum-elmélettel. Ez egy létező tudományos elmélet, mely szerint a saját univerzumunkon kívül még számos párhuzamos univerzum is létezik, és ezek valamilyen módon viszonyulnak egymáshoz. A Doctor Strange átjárhatónak képzeli el ezeket a párhuzamos univerzumokat, melyek egyszerre fenyegethetnek veszéllyel, és lehetnek segítségünkre. Aki a megfelelő képesség birtokában van, az képes közlekedni az univerzumok között, és még újakat is teremthet. A film alkotói rengeteg munkát és pénzt fektettek a film látványvilágába, és ez ki is fizetődik: a szereplők össze-vissza formálják az ismert és idegen világokat, mi pedig csak ámulunk. Az akció-szcénák is sokkal izgalmasabbá válnak azáltal, hogy nem a megszokott épületdöntögető csihi-puhit látjuk, hanem rengeteg kreatív harcjelenetet, például két áttetsző kivetülés küzdelmét a kórházban, miközben egyikük földi porhüvelyét éppen műtik.

Azonban míg a látvány egyedülálló, a történetvezetés és a karakterek kevésbé. Benedict Cumberbatch zseniális színész, aki a telefonkönyv felolvasását is érdekessé tudja tenni, mégsem magával ragadó Doctor Strange. Míg a szintén egoista és nehéz természetű Sherlock Holmes szerepe tökéletesen passzol hozzá, ez a karrierista seggfejből szuperhőssé váló szerep nem illik rá annyira, mint mondjuk Robert Downey Jr.-ra Tony Stark karaktere. Vasembernél (Robert Downey Jr.), Hulknál (Mark Ruffalo) vagy Deadpoolnál (Ryan Reynolds) nem zavaró, hogy híres színész játssza őket, hiszen annyira passzol hozzájuk a karakter, ám ennél a filmnél Cumberbatch-t látjuk, amint rutinból eljátszik egy, a színészi képességeihez mérten egyszerűen és felszínesen megírt szereplőt. Ugyanígy nem használták ki Tilda Swinton tehetségét sem, aki egy öt perces cameóval is simán tud maradandót alkotni egy filmben, itt viszont még csak szimpátiát, vagy ellenérzést sem vált ki a nézőből. Arról nem is beszélve, hogy a főgonosz (Mads Mikkelsen) nem csak unalmas és egysíkú, de még egy idióta is, aki azt hiszi, hogy jó dolog, ha a világunkat bekebelezi egy sötét kozmikus erő, mert akkor megszűnik az idő, és örökké élhetünk. Nem igazán látni sem motivációkat, sem karakterfejlődést, pedig az egész film arról szól, hogyan válik egy öntelt és földhözragadt férfi a Föld legfőbb varázslójává és védelmezőjévé.

Amilyen eredeti látványban a Doctor Strange, olyan sablonos karakterekben, ezért azoknak ajánlom, akik amúgy is a Marvel (vagy Cumberbatch) rajongói, a blockbusterektől megcsömörlött mozizók viszont nyugodt lélekkel válthatnak valami másra jegyet.