Ladányi Jancsó Jákob rövidfilmje a Berlinalén versenyez Ladányi Jancsó Jákob rövidfilmje a Berlinalén versenyez

Ladányi Jancsó Jákob rövidfilmje a Berlinalén versenyez

20 versenyfilm méretik meg idén a Berlinale Shorts mezőnyében, ezek közül 15-nek – köztük a Ladányi Jancsó Jákob rendezte Élő köveknek – itt lesz a világpremierje. A 18 gyártó országból érkező filmek között vannak klasszikus történetvezetésű és szürreális munkák, a legkülönfélébb animációs technikákkal készült és kísérleti dokumentumfilmes alkotások is.

Az Élő kövek egy fiatal nő és terapeutájának üléseit jeleníti meg egy, a várostól távol fekvő rehabilitációs központban. A nő kezdetben nehezen nyílik meg, a terápiás alkalmak lassúak és nehézkesek: az elfojtott álmok és emlékek csak töredékekben kerülnek felszínre. Az idősebb férfi szakember végül egy lovasterápián keresztül nyeri el a lány bizalmát, aki olyan feltétlen elfogadásra és tiszta kapcsolódásra talál az állatban, ami addig teljesen idegen volt számára. Ahogy a lány megnyílik, elmosódnak a határok a terapeuta és páciense között.

A film forgatókönyvét Ladányi Jancsó Jákob írta, főszerepeit a Berlinalén korábban díjazott Kizlinger Lilla és a színházi rendező Schilling Árpád. A Filmsquad gyártásában, a Freeszfe és a Filmakademie Wien közreműködésével készült Élő kövek producere Major István, executive producere Tarr Béla, operatőre Fillenz Ádám, vágója Csurka László-Csongor, látványtervezője Tasnádi Zsófia, zeneszerzője Szászi Petra, hangmérnöke Kerekes Gábor. 

A versenyfilmeken kívül a 75. kiadását ünneplő fesztivál különleges, versenyen kívüli rövidfilmes válogatással is készül: a szervezők a saját archívumukból választottak ki hat rövid remekművet. A válogatásba került a kísérleti filmes és zenész Billy Roisz négy Berlinale Shorts-versenyfilmje közül a Happy Doom, Izuhara Akihito varázslatos mitikus szereplőket mozgató, Vita Lakamaya című kézirajz-animációs filmje, a Three Stones for Jean Genet című fekete-fehér dokumentumfilm, Justine Triet Vilaine fille mauvais garçon (Two Ships) című rövidfilmje – amelyet többek közt Sandra Hüller zsűrizett (itt ismerkedtek meg, hogy aztán az Egy zuhanás anatómiájával közösen tarolják le a világ nagy fesztiváljait), a Park Chan-wook és Park Chan-kyong alkotta testvérpár 2011-ben Arany Medvével jutalmazott Paranmanjang (Night Fishing) című rövidfilmje, valamint a 2015-ben vetített Tant qu’il nous reste des fusils à pompe (As long as shotguns remain), Caroline Poggi és Jonathan Vinel első közös munkája.

A szervezők néhány hete már csepetgetik az információt a fesztiválra meghívott filmek kapcsán, de a teljes filmlistát február 4-ére ígérik. Teljes még a Berlinale koprodukciós fórumának a résztvevői listája: a 35 projekt – köztük pl. Radu Muntean The Magic Hour nemzetközi címmel futó új munkája – 27 országból érkezik a fesztiválra, és több mint felét nő rendezi. 

A 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját Tilda Swinton kapja; a skót színésznő a megnyitón, február 13-án veszi át az Arany Medvéjét a fesztiválpalota színpadán. Az idei Berlinale programja február 19-én zárul.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes