Minden rendben, magyar film is versenyez idén a Berlinalén Minden rendben, magyar film is versenyez idén a Berlinalén

Minden rendben, magyar film is versenyez idén a Berlinalén

Sós Bálint Dániel elsőfilmje, a Minden rendben is rajthoz áll a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Perspektívák nevű versenyében. A szervezők elárulták a fő versenyprogram és a speciális válogatások filmjeit is.

Az NFI 2021-es inkubátorában elindított Minden rendben tragédia egy apáról, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve – ezt a gondolatot boncolgatja a film, olyan helyzeteken keresztül, melyek a nézők szilárdnak hitt meggyőződéseit is felkavarják.

A film rendezője a reklámfilmes hátterű Sós Bálint Dániel, aki a forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen jegyzi. A film producere Farkas Ádám és Mártonffy Zoltán Miklós, gyártója a CineSuper, a főszerepet Hajdu Szabolcs alakítja.

A Berlinale fő versenyprogramjában mutatja be új filmjét például Richard Linklater (Blue Moon), Hong Sangsoo (What Does that Nature Say to You) és Michel Franco (Dreams). Visszatér a Berlinaléra Radu Jude román filmrendező is: Kontinental '25 című, low-budget filmje Kolozsváron és a szomszédos Szászfenesen forgott többek közt Tompa Eszterrel és Biluska Annamáriával. Jude három filmje kapott korábban díjat a fesztiválon – Arany Medvét a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban 2021-ben, Ezüst Medvét az Aferim! 2015-ben és a művészmozi-szövetség (CICAE) különdíját A legboldogabb lány a világon 2009-ben –, de itt mutatta be a Nyomtatott nagybetűt és a Mindenki a mennybe megyet is. A rendező 2023-ban zsűrizett is a Berlinalén.

Ötfilmes podcast 13 – Radu Jude filmjei

2023. november 11.

A Filmtett egyik alapítójával a kortárs román film talán legpolgárpukkasztóbb fenegyerekének új filmje után ültünk le egyet beszélgetni, hogy megpróbáljuk kideríteni, mi az, amiben hasonlítanak, és mi az, amiben különböznek Radu Jude filmjei.

Olvasd tovább  

A február 13-án kezdődő Berlinale zsűrielnöke idén Todd Haynes lesz, nyitófilmként pedig Tom Tykwer (versenyen kívüli) The Light című új alkotását vetítik.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes