A legboldogabb lány a világon a rendező első nagyjátékfilmje, ami máris sikeresen szerepelt a 2009-es Berlinálé Forum szekcióján, ahol az illető kategória CICAE (A Művészmozik Nemzetközi Egyesületének)-díját nyerte el. Nem véletlenül: Radu Jude azon első hazai alkotók közé tartozott, akik rövidfilmjükkel már „betörték” a nemzetközi zsűriket.

A legboldogabb lány a világon-t ugyanaz a báj jellemzi, mint a Lampa cu căciulát: édeskeserű történet egy vidéki család fővárosi látogatásáról. A kisjátékfilmben annak vagyunk tanúi, hogy milyen nehézségek árán sikerül egy kisfiúnak és apjának megjavíttatni a képcsöves tévékészüléket, hogy este meg lehessen nézni a kiszemelt filmet. Ebben a történetben megfordul a sorrend. Nem a nehézségeket kell megoldani, hanem a boldogság ígéretének kellene beteljesülnie: egy tinilány új autót nyer egy üdítőitalokat gyártó cég versenyén és azért utazik a fővárosba, hogy átvegye azt egy reklámfilm forgatása ellenében. Különböző lehetőségekkel kecsegtet a nyeremény: Delia abban reménykedik, hogy a nyáron végre leutazhat barátnőivel a tengerpartra, azonban a szülők terve szerint eladnák az autót és így elég pénzhez jutnának egy vállalkozás beindítására. Ez a nézeteltérés beárnyékolja a boldog eseményt és az ezerszer újravett jelenetekből álló forgatási nap idegeskedéssel és veszekedéssel telik el.

Az ironikus cím és a történet jelentése kettős: adott egy forgatás, és a valós helyzet – egy film, mely bemutat egy forgatási napot; és maga a nagyjátékfilm, mely leleplezi a forgatáson csalással összehozott, boldognak tűnő pillanatokat és a család drámáját. Olyan kevés kellene a boldogsághoz – a Lampa cu căciulában csak annyi, hogy a kisfiú megnézhessen egy filmet a kivénhedt műszeren, itt a lánynak egy kirándulás a román tengerpartra –, de a nagy felhajtás kiöl minden örömöt, amit a reklámforgatás eseménye tartogathatott volna.

A cím a filmben forgatott reklámjelenetben elhangzó szövegre vonatkozik, miszerint a főszereplő lány a világ legszerencsésebb és legboldogabb lánya, mert nyert a sorsoláson. Az első felvételnél még őszintének hangzik, bár görcsös, mert nincs színészi tapasztalata. De miután helyszínt, szöget, sminket, frizurát váltanak rajta és századszorra elismételtetik vele a mondatot, már csak megjátszott, üres szöveggé csupaszodik az eredetileg értelmesnek tűnő kijelentés. Mindkét szál ugyanerre a spirálos, ismétlődős szerkezetre épül. Ahogy kiürül a reklámszöveg értelme, kiürül a családi kötelékekről alkotott „szeretetelmélet” is. És Radu Jude ért ahhoz, hogy a háttérből irányítva a színészeket élő jeleneteket hozzon létre.

A család és főképp Delia elkallódik a főváros és a filmezés forgatagában. Mindannyian fontosságuk tudatában érkeznek a helyszínre, ott azonban dzsungelben találják magukat: ismeretlen emberek között, akik ide-ode rakosgatják őket, mint valami tárgyakat. Marius Panduru nagyszerűen felépített képi világa is ezt érzékelteti. Rendetlenség van, általában „belóg” a képbe egy daru vagy egy bámészkodó kellékes karja, a vidékiekhez csak ritkán intéznek egy-egy szót, a lány csak addig érdekes, míg képben van és akkor is agyoninstruálják – felváltva magyarázza el feladatát a rendező, az üdítőgyár képviselői, a szülők és a sminkes. „Csak” boldogan mosolygónak, szépnek, lazának, felnőttnek, értelmesnek és jószívű gyereknek kell lennie egyidejűleg. Ahogy pedig elcsendesül a káosz, a boldog nyertes magára marad azzal, amit mindebből a saját érdekében sikerül kialkudnia.