A felnőtt korhatáros fekete komédia műfaján belül igazi szuperprodukciónak ígérkezett a Haverok fegyverben: a Másnaposok (The Hangover) rendezője, Todd Phillips egyesítette erőit A Wall Street farkasa alkalmával mennybe ment Jonah Hill-lel.

A film megtörtént eseményeken alapul. Két Miamiban felnőtt, ortodox zsidó családból jövő, csak érettségeivel rendelkező huszonéves srác, Efraim Diveroli (Hill) és David Packouz (Miles Teller) az iraki háború idején gyorsan meggazdagszik abból, hogy fegyvereket hajtanak fel és adnak el a Védelmi Minisztériumnak, akik épp akkoriban demokratizálták a pályázati rendszerüket - szó szerint bárkitől vásároltak. A srácok kicsiben kezdik, de végül megütik a főnyereményt: 300 millás szerződést kapnak több mint 100 millió AK-47-es töltény leszállítására. De persze ami könnyen jön, könnyen is megy. Az üzlethez ugyanis egy kétes hírű külhoni fegyverkereskedővel (Bradley Cooper) kell szövetkezniük.

Phillips rendezése alighanem dramatizált és fikcionalizált változata az igaz történetnek, mivel műfajilag elsősorban vígjáték, buddy movie, mint arra a magyar cím is utal. A filmbeli Packouz és Diveroli kétségkívül dinamikus duó: előbbi a szálas Teller alakításában egy született lúzer, ideges típus, utóbbi viszont Hill megformálásában köpcös, dundi, ám mindent kompenzál az önbizalmával. Szabadszájú, szószátyár, jót nem hallani róla.

Buddy movie-ként elsősorban azért izgalmas Phillips munkája, mert gengszterfilmként is kategorizálható. A haverfilmekben bevett csavar, hogy a játékidő második felében a két főhős csúnyán összekap, a gengszter-zsánerű mozikban pedig az fordul elő gyakran, hogy a bűnöző antihősök egymás ellen fordulnak. Ebben a filmben az elejétől nyitott a kérdés, vajon a hírhedten élelmes Efraim végül átveri-e a jóhiszemű Davidet. Pazar ötlet Phillips és írói részéről, hogy visszatérő poénként idézgetik a A sebhelyesarcút (Scarface): Diveroli olykor Tony Montanaként pózol, és valóban olyanok Packouzzal, mint Al Pacino selfmademan-je és legjobb haverja, a szerényebb, kevésbé ambiciózus Manny.

A film humorban épp olyan combos, mint a Másnaposok, köszönhetően – a főhősök jellemhibái és különbözősége mellett – annak, hogy a srácok totál amatőrök, akik gyakran kiszorulnak a komfortzónájukból (pl. saját kezűleg kell fegyvereket csempészniük Irakba), és a pályázati kiskaput kihasználva gyorsan belecsöppennek a jólétbe. A dramaturgiát illetően is vannak erényei a filmnek: baljós flash forwarddal kezdődik, és fejezetekre van felosztva, melyek címei idézetek a dialógusokból, a Drót (The Wire) után szabadon, csak épp forrásmegjelölés nélkül – ez fokozza a feszültséget, találgatásra ösztönzi a nézőt, majd a ráismerés örömét hozza. A két főhősnek számos bonyodalmat kell megoldania, ahogy menetelnek felfelé a ranglétrán.

Ahogy A sebhelyesarcúnak, úgy ennek a filmnek is a kevésbé erkölcsös haver a markánsabb karaktere, azaz Efraim, David pedig az azonosulásra alkalmas avatár, a normalitás képviselője, akinek szemén keresztül a közönség beavatást nyer a hadiipar kulisszái mögé. Előbbi a lángelme a vállalkozásuk mögött, ő hackeli meg a hadsereg rendszerét, és csak azért keres egy szárnysegédet, mert senkiben nem bízik, kivéve talán gyerekkori haverját, Packouzt, aki életkezdési válságban szenved, és nem tud szakmát választani. Ő inkább thrillerhős, mert üres fejjel, terv nélkül, számára ismeretlen terepen keveredik bajba. Neki van vesztenivalója is: molett haverjával ellentétben barátnője van, majd gyerekük születik. Átlagember, így könnyű vele azonosulni, kár, hogy Phillips meglehetősen olcsó, divatjamúlt és elidegenítő mesélési eszközökhöz folyamodik: hangalámondásos narrációt használ, amivel csak kemény írói munkát spórol meg, mivel általában a képileg nehezebben megjeleníthető és összefoglalható történetszakaszokat ugorja át ezzel a nagyregényes módszerrel. Ráadásul David narrációját is viccesnek és stílusosnak szánta, de a végeredmény inkább szájbarágós meg erőltetett. Sok mondás, kevés mutatás, pedig fordítva az illendő.

És persze ezt a filmet is utoléri az „igaz történet” kliséjének átka: egy valós eseményekhez ragaszkodó filmet nem lehet elvinni a dramaturgiai végletekig, pedig pont ettől remekmű például A sebhelyesarcú. Epikusság nélkül is lehetett volna olyan jó a Haverok fegyverben, mint A Wall Street farkasa, csak épp annak szatirikus éle hiányzik Phillips filmjéből, aki arra is kínosan ügyelt, hogy még véletlenül se terhelje túl a közönséget információval, ezért aztán A nagy dobás (The Big Short) szintjét sem üti meg a munkája. A War Dogs egyszeri megnézésre alkalmas, könnyed vígjáték, de akként jó választás ezen a nyáron, például a Mike és Dave esküvőhöz csajt kereshez képest.