Peter Berg A királyság (The Kingdom) és a Csatahajó (Battleship) vegyes sikerei után továbbra is a háborús műfaj felé kacsintgat, és legújabb próbálkozását is az eddigiekhez hasonló várakozás előzte meg. Talán nagy szerepe van ebben annak is, hogy a SEAL-kommandósokról szóló film – természetesen – igaz történeten alapul, aminél jobb marketing nem is kell a tengerentúli piacra. De amint túllépünk a hype-on és végigüljük a 120 perces játékidőt, egyérteéműen kiderül, hogy A túlélő már megint egy olyan film, ami nem arról szól, amiről kéne.
Az egykori katona, Marcus Luttrell írásán alapló történet alapja, hogy négy SEAL-kommandós (Mark Wahlberg, Emile Hirsch, Taylor Kitch és Ben Foster) egy titkos bevetésre indul, hogy likvidáljanak egy tálib fejest, aki épp egy kis afgán faluban bujkál. Minden jól is megy egészen addig, amíg a magukat a hegyoldalba bevett hőseinkbe bele nem fut három helyi kecskepásztor. A túszokat egy rövid belső konfliktus és kockázatelemzés után végül elengedik, amivel azonban nem csak az akció, hanem a kommandósok élete is veszélybe kerül. Ennek megfelelően a négy amerikai megkezdi a fokozatos visszavonulást, miközben felkészülnek a tálibok szükségszerű támadására is.
Mivel a cím elég beszédes, túl nagy spoilert nem jelent kimondani, csak egyikük éli túl az akciót, de a magára maradt katona fizikai és pszichológiai harca helyett csak egy nagy, elnyújtott akciójelenetet látunk. Karakterfejlődésről, jellemábrázolásról gyakorlatilag nem is érdemes beszélni, mert egy-egy minimális gesztust leszámítva szinte semmi nem különbözteti meg egymástól a szereplőket. Ráadásul mindent átitat a rossz háborús/patrióta filmekre jellemző rettenetes pátosz.
Berg igyekszik tisztességesen levezényelni az akciójeleneteket, amikor azonban épp senki nem lő senkire, eléggé dadog a film. Ez főleg annak köszönhető, hogy az egykori színész Berg rendezőként még mindig elég rutintalannak tűnik, ezért nem tudja tartani a megfelelő arányokat. Hogy mást ne mondjak, fél óra alatt több fejlövést látni, mint egy péntek esti kollégiumi Counter Strike-meccsen. Az pedig már egyenesen komikus, hogy míg a saját terepen harcoló tálibok úgy hullanak, mint a legyek, az amerikai katonák nagyon sokáig sebezhetetlennek tűnnek. Igaz, hogy mindenkinek jut egy váll-, lábfej- vagy segglövés, de valahol mégiscsak elképesztő, hogy 2013-ban valaki még ilyen szellemben forgat akciójelenetet. A rengeteg lövöldözésre pedig épphogy jut egy csipetnyi pszichológia, mert akármilyen szép is, a belassított szuperközeliek nem váltják ki a lélekrajzot.
A túlélő tehát még akciófilmnek is sántít, de a realitás hiányánál sokkal jobban fáj, hogy ismét elmarad a saját felelősséggel való szembenézés. Sőt, a film elég fals üzenetet közvetít, mivel a tálibok annak ellenére is lemészárolják az amarikai katonákat, hogy azok jót cselekszenek, ti. elengedik a civileket. Berg filmje egész egyszerűen rettenetesen didaktikus és egyoldalú. Különösen annak tükrében érdekes a készítők nézőpontja, hogy manapság már minden hétre jut egy sokkoló hír a külföldön harcoló amerikai katonák súlyos visszaéléseiről. Persze valódi elszámolást még az olyan, hagyományosan revizionistának tartott filmek sem adnak, mint A szakasz vagy Az őrület határán, de az hogy Bergék még kísérletet sem tesznek ilyesmire, az egész egyszerűen ostoba döntés. Ehelyett tökéletesen és magától értetődően teszi magáévá a „az egész úgy kezdődött, hogy visszalőttek” filozófiát. A túlélőnek akkor lenne valódi tétje, ha Luttrell és az őt megmentő afgán férfi már a film felénél találkoznának, amitől talán a SEAL-kommandós megmenekülése (megmentése) árnyaltabbá, többrétegűvé válna. Közel 45 perc folyamatos puskaropogás után azonban csak egy elkapkodott, összecsapott lezárásra futotta.
A Luttrellt alakító Mark Wahlberg hollywoodi karrierje során tökélyre vitte, és ezúttal is fantasztikus rutinnal hozza a fogalmam-sincs-mi-a-franc-történik arcot, a többiekről pedig még ennyi szót sem érdemes vesztegetni. Jól teljesítik a rendező „nézz elszántan” instrukcióját, de ezen kívül nincs igazán más dolguk. Ami viszont ismételten elég dühítő, hogy nagyjából ugyanennyi útmutatót kaphattak a tálibokat és az afgán civileket alakító színészek is, ennek megfelelően az átható tekintet az egyetlen bevetett eszköz. Távol álljon tőlem, hogy kétségbe vonjam a világ különböző részein harcoló amerikai katonák becsületét, elkötelezettségét vagy hősiességét, sőt. Meg vagyok róla győződve, hogy Luttrell fizikailag és szellemileg is kimerítő túléléstörténete Berg filmjénél jobb, őszintébb adaptációt érdemelt volna. Mindezek ellenére – vagy talán éppen ezért – A túlélő elég szépen kaszál a pénztáraknál, ami nem csak a filmrajongóknak, de a pacifistáknak sem igazán jó hír.
