Új román kasszasiker született a romantikus komédia kategóriában, ahol a hazai közönség a „nem túl vicces, nem túl eredeti, de legalább a miénk” jelszóval rohanta meg a hétvégi mozikat. A közepes erősségű film két felcserélt pár kalandjait mutatja be Bukarest elegánsabb negyedeinek hátterében – a jelenség magyarországi verzióját lásd a pár évvel ezelőtt futó Csak szex és más semmi film köré szervezve. Szokásos bonyodalmak, néhány humoros jelenet, híres szereplőgárda – bár ha az előző tíz év „all time favorite”-jével, a Garcea rendőr egészestés idétlenkedésével hasonlítjuk össze, akkor a Hazudj szépen kizárólag érdemekkel rendelkezik.
A sztori már Shakespeare korában sem volt új, és azóta rengetegszer reciklálták: X szerelmes Y-ba, de mivel nem hisz saját vonzerejében, Z-t küldi maga helyett az áhított randira. Ami itt egyedibb, hogy a képlet szimmetrikus, mindkét szerelmes fél ugyanolyan bizonytalan, ezért mindkettő legjobb barátjára varrja a helyzet kikémlelését és a másik meghódítását. De nem is várhatunk el nagy eredetiséget, hiszen a romantikus vígjáték alapszüzséjében nehéz újat mondani: a.) nem lehetnek együtt, egymáséi lesznek, b.) nem akarnak együtt lenni, egymáséi lesznek, c.) mással kellene együtt lenniük, egymáséi lesznek – ezek az alapszituációk, amelyekből a film a biztonság kedvéért mindegyiket alkalmazza a másfél óra lejárta előtt.
Annak ellenére, hogy már az első pillanattól kezdve sejtjük a felcserélt párok logikus újraosztását (a 6-osok 6-osokkal járnak, a 9-esek pedig 9-esekkel – mondja dr. House), a karakterek érdemessé teszik a kalandok végignézését. Együtt izgulunk a szőke parókát viselő dundi Oanával (Antoaneta Zaharia), aki felfedi magát a dzsigoló Dani előtt (Andi Vasluianu), és közösen sajnáljuk a csinos Danát (Diana Dumitrescu), aki barátnőjének haragját is kénytelen elviselni, mikor akarata ellenére beleszeret a nagy-, de mégis jóképű álbrókerbe. Egyetlen kivétellel: a Quasimodo és Norman Bates keverékére emlékeztető Toni (Marius Damian) már az első jelenetben eljátssza minden szimpátiánkat, amikor barátja erotikus szolgáltatásainak élő közvetítése alatt magához nyúl, és a későbbiekben egyre jobban félünk, hogy hirtelen klasszikus zenével aláfestve műfajt vált, de szerencsére a horror-alakítást egy-két vérfagyasztó mosolyban ki is meríti.
A Hazudj szépent a színészi alakítások alapján sem fogják Oscarra jelölni, habár Vasluianu itt is remekel. Ő az archetipikus román pasas, aki kaméleonszerűen képes hol szoknyavadász gyári munkást (Emberek és csigák), hol titokzatos, csábító idegent (Bibliothéque Pascal), hol a jobb élet reményében disszidálni kénytelen egyszerű embert (Apele tac / A vizek hallgatnak / A csendes folyó) megtestesíteni, mindig tökéletesen példázva a descurcăreț (találékony) jelzőt, itt a nagyvárosi menőbe oltva, aki még nem találkozott olyan szituval, amelyből a szájával ki ne tudná szedni magát. Mindezek ellenére karakterei sosem egydimenziósak, hanem átélhető, mélyebb emberi drámával rendelkező egyének. Említést érdemel azonkívül Loredana Groza mellékszerepe is, aki egzotikus „fhanszia” csokoládéspecialistaként és ínyenc lepedőakrobataként pár jelenettel is nagyot dob a filmen.
A szappanoperás háttérből érkező Iura Luncaşu úgy tűnik, nagyjából eltalálta a történet dinamikáját, habár szépséghibák akadnak, mint például a fentebb említett, valószínűleg csupán humorosnak szánt webcam-szexjelenet, és főleg a rá érkező reakció az antipatikusabb férfifőszereplő részéről. A másik félresikerült rész a dramaturgiát érinti: az egyenletesen ívelő sztori és feszültség egy idő után elengedhetetlenül a nagy leleplezés vízválasztójához vezet, s ott megbotlik. Itt a dekoratívabb női főszereplő végre elmondhatja a film címéül választott szavakat, amelyek a későbbiekben mégis felejtésszérumként fejtik ki hatásukat, lévén, hogy utánuk mindkét fél úgy viselkedik, mintha nem kapták volna rajta a hazugságon. A látszat lenne annyira fontos mai társadalmunkban? Ironikus rájátszás lenne ez a rendező részéről egyéniségünknek és státuszunknak photoshoppolt verziójára, amelyet a közösségi portálokon büntetlenül mutogathatunk, de egy valós kapcsolatban már nehezebb fenntartani? A filmet egekig emelni akarók mindenképp beleolvashatnak egy ilyenfajta (habár kidolgozatlan) szálat is a filmbe.
A Hazudj szépen hollywoodi mércével mérve sem legutolsó, könnyed bája pedig érthetetlenné teszi, hogy miért kellett ennyit várni egy élvezhető posztkom-romkom (sőt, romromkom) filmre. Sikere mindennél jobban bizonyítja, hogy van igény a hazai filmipar szórakoztató vonulatára is, és ha már Cannes-t meghódították, az ifjú román rendező-, forgatókönyvíró- és színészgeneráció kommerszebb tájakat is megkörnyékezhetne. Hiszen a recept készen áll: meséld az igazat, vagy hazudj szépen.
