Lech Majewski Malom és kereszt című filmje egyszerre kísérli meg id. Pieter Bruegel Az út a Kálváriára című festményének fikcionalizált werkfilmjét, tartalmi elemzését és filmes reprodukcióját adni, mindezt teljes sikerrel.
Majewski már korábban is hallatott magáról hasonló projekttel, forgatókönyvíróként jegyzi a Basquiat életéről és művészetéről szóló A graffiti királya (Basquiat) című filmet (a fáma szerint az övé volt a projekt, de végül lemondott róla Julian Schnabel javára). A legendás művészekről szóló biopic-ekkel persze Dunát lehetne rekeszteni (a legjobbak talán Ken Russell filmjei vagy az Amadeus), de nincs hiány nagy alkotókat művészfilm formájában bemutató mozikból sem, elég Jarman Caravaggiójára vagy Greenaway Éjjeli őrjárat című opuszaira gondolni. A Malom és kereszthez hasonlóan festményről szól a Leány gyöngy fülbevalóval (Girl With a Pearl Earring) is, Bruegel stílusát pedig próbálták már filmre alkalmazni, nem is szerény eredménnyel: a festőre maga Tarkovszkij hivatkozott inspirációként.
A Leány gyöngy fülbevalóval-hoz hasonlóan e film is regényen alapul, az író az International Hearld Tribune kritikusa, Michael Francis Gibson, aki értelmi szerzőként közösen jegyzi a forgatókönyvet Majewskivel. A Malom és kereszt Bruegel 1564-ben készült, monumentális, több mint 500 alakot megjelenítő festményének készítését, történetét meséli el, néhány karakterre koncentrálva. Maga a kép Krisztus Golgotára vezető útjának egy pillanatát örökíti meg, de a festő eltereli a néző figyelmét a központi alakról, azt sugallva, hogy a tömegek vakok a fontos eseményekre. Bruegel (Rutger Hauer) szülőföldjén spanyol királyi hadak nyomják el és le a protestánsokat, a festő és bankár szponzora (Michael York) ezeket a sötét középkori időket igyekeznek megörökíteni, hogy az utókor tanulhasson a történtekből, hisz a történelem ismétli önmagát.
A Malom és kereszt szinte némafilmként kezdődik, de a továbbiakban is csak annyi dialógust kapunk, amennyi feltétlenül szükséges, a beszéd oroszlánrésze kontempláció. Forgatókönyvről nem is érdemes beszélni e film esetében, a tartalmi célkitűzések – a festmény elemzése – minimálisan voltak, Majewskinek és Gibsonnak viszont ebből a szerény premisszából is sikerül (művészet)filozofikus kísérleti művészfilmet létrehoznia. Elsősorban viszont a festészet és a film, mint társművészetek ötvözeteként, intellektuális látványfilmként működik a Malom és kereszt: művészi brainstorming helyett hagyja gondolkodni nézőjét a látottakon. És a forma az, amit a lengyel direktor tudott hozzáadni Gibson elemzéséhez, ő pedig nagyszerűen teljesít kép és hang terén.
Majewski igyekszik a lehető legteljesebben rekonstruálni és filmre adaptálni Bruegel művészetét, részéről ez afféle art-erődemonstráció, méghozzá emberfeletti. A nevetségesen alacsony büdzséből készült (kb. egymillió euró) film másodpercenként huszonnégy festménnyel szolgál, melyek között egyszerre találunk erősen stilizált és spontánnak ható életképeket is, amelyek élet szépségét is ünneplik, de a visszataszító dolgoktól sem fordulnak el. A legdöbbenetesebb az, ahogyan Majewski a 3D-effekteket használja: a hivatalosan kétdimenziós film tökéletesen térhatásúnak tetszik, viszont nem kell hozzá semmiféle szemüveg, és a jegy sem drágább (ezután még kevesebb létjogosultságát látom Hollywood 3D-mániájának).
Külön filmrajongói öröm Rutger Hauert látni a főszerepben. A színész régen Paul Verhoeven kedvenc színésze volt, szerepelt a valaha készített három legjobb holland filmben (Török gyümölcsök, Futás az életért, Spetters), majd az USA-ba érkezve szép remények (Hús+Vér, Szárnyas fejvadász) után olyannyira lecsúszott, hogy még egy Albert Pyun-filmben is láthattuk szenvedni. A Tarantino és Rodriguez posztmodern stílusában (legalábbis ilyen ambíciókkal) készített Hobo with a Shotgun alkalmával megkaphatta volna rehabilitációját, de rendezői kreativitás hiányában ez elmaradt, a Malom és kereszt viszont sokkal inkább méltó Hauerhez (holland származása is hitelességet ad), nem B-kategóriás rosszarcként, hanem presztízses színészként tér vissza.
A Malom és kereszt utat mutató mozi. Bizonyítja, hogy a prózai valóságnál érdekesebbek lehetnek a szubjektív konklúziók, így műelemzés is lehet művészet, továbbá minden alkotó művészetét lehetséges továbbgondolni. Mindenki tudna mondani olyan opuszt, amelynek készítése izgalmasabb, mint maga a mű (és ezek nem is feltétlenül kudarcok, elég a Hearts of Darkness: A Filmmaker’s Apocalypse című dokura gondolni, mely az Apokalipszis most werkje), a történetmesélésnek, a művészetnek tehát nincsenek határai.
