Mivel is ünnepelhetnék jobban a hazai filmforgalmazók az uborkaszezon végét, mint egy jó kis amcsi vígjátékkal, amire majd csak úgy tódul a popcornt rágcsáló közönség? – kérdezhetnénk némi malíciával. S ez a Gagyi mami című dolgozatra felerészben igaz is: hamisítatlan Martin Lawrence-es bohóckodással állunk szemben, amely szériatermék mivoltát sem tagadhatja le, amolyan közepes, megbízhatóan emészthető, ahogy ezt a beharangozókban szokták emlegetni.
Aki látta a Mrs. Doubtfire-t és a Zsarulesen mindkét részét, elnézően mosolyog majd a tengerentúliak azon igyekezetén, hogy újfent több bőrt kívánnak lehúzni ugyanarról az ötletről. Ugyanis a Gagyi mami egyenes ágon e két szülőtől származik, csak épp Richard Dreyfuss és Robin Williams nélkül.
Tehát félre a kellemetlen meglepetésekkel, ez most ugyanaz csak feketében, akarom mondani négerben, vagy afroamerikaiban, hogy korrektek maradjunk, és jön az FBI is, hogy izgisebb legyen az egész. Plusz egy szökött bűnöző, akihez csak egy kicsattanóan gyönyörű nőn keresztül lehet hozzáférni, és a nagydumás Martin Lawrence, aki nagymamának öltözik, nagy latex combokkal és ide-oda hintázó mellekkel. Ez utóbbihoz például legalkalmasabb a szemes paszuly – erre több hetes gondolkodás után sem jöttem volna rá. Ja igen, és a szerelmet se felejtsük ki a salátástálból. (Ugye nem kell mondani. hogy ki és ki között?) Furcsamód a klisék ellenére, a többszörösen bejáratott vígjátéki alaphelyzet (bújtass női ruhába egy férfit, s hagyd hogy állva pisiljen) mégis működni kezd, az ember észre se veszi, s máris nevet, így megy ez az Aranyoskám óta. S tényleg felbukkan egynémely eredeti poén is (a lámpás jelenet egészen jó), és a ritmussal sincs különösebb gond, jó ütemben követik egymást a vicces jelenetek.
Nem is tudom, kire kellene hát haragudni: Hollywoodra, hogy elhiszi, sokadjára is megesszük ugyanazt a felvágottat, vagy ránk, békés befogadókra, akik sokadjára is nevetünk a kívülről ismert szituáción. Raja Gosnell rendezőre? Ő voltaképpen semmiről sem tehet, elvégezte a rászabott feladatot. Rutinért sem kellett a szomszédba mennie, hiszen A bambanő és a Home alone 3 után már csuklóból készítette el ezt a könnyen csúszó vasárnapi mozit. A szálakat avatott mesteremberként varrta össze, kissé sebtében ugyan, de híven a vígjátékok alapkövetelményeihez, így dolgozatát legfőképpen azoknak ajánljuk, akik őriznek valamit az újszülöttek ártatlanságából vagy olyanoknak, akik hadilábon állnak saját emlékezőtehetségükkel.
