Hiába készülnek rá, korántsem kell még nyugdíjba vonulni a nagydumás rosszfiúknak.
Talán véletlen, talán csak a sors furcsa fintora, de mintha Will Smith-re elkezdtek volna kiöregedő filmsztárként tekinteni a hollywoodi stúdiófőnökök. Tavalyi mozija, a Gemini Man után ugyanis az immár trilógiává bővülő Bad Boys-széria harmadik, de még korántsem utolsó fejezetében is a nyugdíj nyugtalanító közelsége jelenti rá (na meg természetesen Martin Lawrence-re) a valódi veszélyt. Míg azonban Ang Lee igencsak középszerűre sikeredett akció-thrillere tényleg azt igazolta, hogy a Bel-Air-i hercegen is könyörtelenül fog az idő, a legújabb rosszfiús kaland már rácáfol erre. A miami rendőrség ügyeletes mókamesterei tizenhét évnyi kihagyás után is garantáltan hozzák a franchise-tól megszokott színvonalat, és a berozsdásodott ízületeikre fittyet hányva nyomnak le a nagyérdeműnek kétórányi tömény és vérprofi szórakoztatást.
Bár a rendezői székben ezúttal Michael Bay helyett két Belgiumból importált pályakezdő direktor ült, a franchise szerencsére maradt a Bay-féle iskolánál (elvégre Bay mester, ha máshogy nem is, egy cameo-szereppel azért csak hozzátesz az élményhez), így a Mindörökké rosszfiúk sztorijának befogadásához sem kell túlságosan megerőltetnünk az agytekervényeinket. Ez részben persze azért van, mert túl sok minden nem változott az előző részek jól bevált sztoriformulájához képest. Az egymást megállás nélkül zrikáló zsernyákok harmadik kalandjában maximum annyi az újdonság, hogy ebben a buliban nem egy random gonosz drogbáróval kell felvenniük a harcot, hanem egy korábban már kiiktatott random gonosz drogbáró nejével, aki történetesen nem más, mint nagymenő főszereplőnk, Mike Lowrey (Will Smith) első csaja. Miután a fekete mágiával is foglalkozó mexikói boszorkány egy ügyes trükk segítségével kiszabadul a börtönből, elhatározza, hogy szép sorban mindenkivel leszámol, akinek anno köze volt a férje lekapcsolásához, legfőbb célpontja pedig azóta felcseperedett és így gyilkológépnek használt fiának vérszerinti apja, Mike. Mike Lowrey azonban nem adja olyan könnyen magát a bosszúálló fekete özvegynek, ezzel pedig visszarángatja a tűzvonalba a nyugodtabb napokra vágyó társát, Marcust (Martin Lawrence) is, hogy megmutassák a mostanában inkább megúszásra játszó, törés-zúzás és hullahalmozás helyett megfigyelésekre és tech-nyomozásra koncentráló rendőrkollégáknak, hogy csakis a terepmunka révén edződhet valaki valódi zsaruvá.
Ha pedig már a valódi zsaruknál tartunk, örömmel üdvözölhetjük a kőkemény rendőrfilmek koronázatlan királyát, Joe Carnahant (Narkó / Narc, A zsaruk becsülete / Pride and Glory) a forgatókönyvíró-csapatban. Carnahan felelős a sztori helyenként igencsak éjfekete tónusaiért, de a széria rajongóinak természetesen nem kell aggódniuk: a dumát megállás nélkül lökő zsaruk most sem túl sötétek. Ahogy azt már két kaland után megszokhattuk, a bűnügyi sztorivonallal szemben sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak az egymástól totálisan különböző karakterekből álló főszereplőpáros jellemkomikumára építő buddy cop comedy-s momentumok. Ezek most leginkább arra vannak kihegyezve, hogy míg a korát könnyen elfogadó Marcus szeretné már nyugdíjazni magát, és a keménykedés helyett inkább lazítással töltené mindennapjait, Mike annak ellenére sem hajlandó behúzni a kéziféket, hogy ötven elmúlt, ráadásul titokban már a szakálla is őszülget. Hőseink így régi jó szokásukhoz híven kíméletlenül savazzák egymást két karfaszorítósan izgalmas akciójelenet között, a forgatókönyvírók pedig mesterien kimaxolják az öregedéssel járó életközépi válságban rejlő poénfaktort. A berozsdásodott ízületektől és a látásromlástól kezdve egészen a szexmentessé váló házasságig és a titkos pornónézésig záporoznak a humorbombák, de azt is megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy Mike-nak és Marcusnak az elmúlt tizenhét év még mindig nem volt elég, hogy helyesen megtanulják végre a címadó daluk szövegét.
Smith és Lawrence ikonikus szerepeikbe bújva kiválóan hozzák a régi rutint, nyugdíjba vonulásról tehát egyelőre szó sem lehet. A harmadjára is változatlanul jól működő Bad Boys-formulában már csak a nézőket egy sejtelmes cliffhangerrel felcsigázó befejezés miatt is van minimum egy negyedik menet. Ezekben a zivataros időkben pedig akár amiatt is érdemes lehet lenyomni egyben az eddig kijött három részt, mert ha valami most jó orvosság lehet a mindennapi szorongásainkra, az minden kétséget kizáróan az eszeveszett baromkodás.
