Az időközben feloszlott Krétakör társulatnak nem ez az első, a színházat filmmel és tévével szimbiózisba hozó kísérlete. A 2005-ben DVD-n kiadott Feketeország után A Nibelung-lakópark is kilép a színházi keretek közül, és a mozivásznat választja közvetítőnek. A társulat tehát ismerős terepen mozog, Mundruczó Kornél pedig bizonyos szempontból visszatér az opera világához.
A Nibelung-lakóparkról filmkritikát írni viszont nem kifejezetten könnyű feladat, minthogy nem nevezhetjük igazán sem filmnek, sem filmre vitt színháznak. Talán mondhatni, hogy egy új, egyszeri műfajt alakított ki magának: olyan színházfilmet, amely többé-kevésbé mindkét érintett terület autonómiájának enged, viszont az eredmény nem valamilyen össze-vissza zagyvaság. Sőt.
A közös családi vállalkozás vezetéséért folytatott harc történetébe ott kapcsolódunk bele, amikor Hagen, sikeres cselszövése után kirántani igyekezne a céget Sigfried és Gunther alól. Terve azonban dugába dől, és Gunther az alelnöki székétől is megfosztja. Önkéntes száműzetésében Hagen iszonyatos bosszút esküszik, amely magával hozza a Ragnarököt és elpusztítja az egész vállalatot.
A Feketeországgal összehasonlítva A Nibelung-lakópark jóval több filmes eszközzel él – és jóval tudatosabban. A jeleneteket egyszuszra, vágás nélkül nézzük végig, a következőre pedig kizökkentő átkötéssel, illetve láthatatlan, blendéző vágásokkal jutunk át. Az előadás menete ezzel időről-időre megszakad, és „levezető” narrátor kísér minket át a következő helyszínre. Csakhogy ez nem egyszerű filmes önreflexió. A stábot vezető Tilo Werner ugyanis maga is színész, aki természetesen szerepet játszik. Ez viszont magával hozza azt is, hogy a kamera mögött álló stáb tagjai sem pusztán önmagukat játsszák, hanem egy kijelölt szerepet – Mundruczó ezzel teljesen összemossa a színház és a film adta reflexiós lehetőségeket.
Ez az állandóan jelenlévő önreflexivitás azonban nem válik idegesítővé, tökéletesen beépül a folyamatba, és a néző koherens élménnyé tudja alakítani a látottakat. Az előadás a megszakítások ellenére is folyamatosan fenntartja a sodrást, a lendületet. Ehhez a sodráshoz hozzátartozik az is, hogy a jelenetek közben elveszítjük a térbeli folytonosság érzetét, és ennek nemcsak a kevés (de annál trükkösebb) vágás az oka: a készítők eleve nagyon kevés világítással dolgoztak, ráadásul a fekete-fehér képek furcsa telítettsége rettentően izgalmas vizuális világot teremt. Sötét, erősen leredukált, szinte stilizált termekben és folyosókon bolyongunk, és csak minimális információkhoz jutunk az előadás helyszíneit illetően, miközben a legkevésbé sem titok, hogy a felvételre az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, közismertebb nevén a Lipótban került sor.
A stilizáltságról tehát már a kezdet kezdetén lehull a lepel, egyfajta oda-vissza játékot hozva létre. Nem válik kevésbé átláthatatlanná a környezet, viszont az egykori kórtermek, vizsgálószobák nagyon sajátos hangulatot hoznak létre, összeér bennük az előadás és az eredeti mű: mivel Térey János drámája nagyon erős korrajza a mai Magyarországnak, a Mundruczó által választott kihalt intézet pedig erősen metaforikus, mindez kiválóan reprezentálja a szöveg rétegeinek szándékát. Ráadásul a Térey-szövegnek – amely különösen hatásosan vegyíti a kortárs nyelvezetet a Nibelung-mondakörbe – eleve kivételes ereje van.
A reflexivitás természetesen abban az alapvető fogásban is jelentkezik, hogy a (különben egytől-egyig kiváló teljesítményt nyújtó) színészek nem ritkán egyenesen a kamerába beszélnek. Ugyanakkor mégsem állíthatjuk, hogy a filmnézők azonosak az eredeti előadás nézőivel, tehát, hogy ugyanannak az előadásnak a megfilmesítését látnánk. Sőt, az eredeti előadás nézői a filmen is jelen vannak bábuk formájában, akiket be is vonnak a játékba. A színházi (vagy inkább nem-filmes) előadás aktusa így részévé válik a filmes előadásnak is, amelyből megint előbújik A Nibelung-lakópark kétrétegű reflexivitása.
Mundruczó és a Krétakör közös vállalkozása izgalmas kísérlet, de hasonlóan a korábbi műveikhez, sokaknak minden bizonnyal csak nagyon nehezen lesz lenyelhető. Talán jobban is illene televíziós forgalmazásra, mint a mozivászonra. Mindenesetre, aki szeretné támogatni A Nibelung-lakópark DVD-megjelenését, az ezen a linken tud kölcsönadni a forgalmazóknak, akik ötezer forint fölötti felajánlás esetén egy ajándékpéldányt is adnak a hitelezőknek.
A képek az előadásból, a www.nibelung.kretakor.hu honlapról származnak, Pfeffer Attila munkái.