Repülős vígjáték nyitja az idei TIFF-et Repülős vígjáték nyitja az idei TIFF-et

Repülős vígjáték nyitja az idei TIFF-et

Az izlandi Hafsteinn Gunnar Sigurðsson új filmjét vetítik Kolozsvár főterén június 9-én.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál már hagyományossá vált fesztiválmegnyitója június 9-én, pénteken lesz háromnegyed kilenctől. A szervezők többezer embert várnak a kolozsvári Mátyás-szobor mellé szervezett szabadtéri eseményre, ahol a kötelező fesztiválmegnyitós körök után az idei, északi filmekkel foglalkozó Focus Nordic szekció egyik vígjátékát, a Northern Comfort című izlandi-brit-német koprodukciót vetítik a rendező és más stábtagok jelenlétében, akiket majd faggatni is lehet a film után.

Sigurðsson visszatérő vendége a TIFF-nek, új filmje azonban már nemcsak a gyártó országokat tekintve nemzetközi, hanem színészgárdáját és témáját is: angolul beszélnek benne, és olyan emberekről szól, akik repüléstől való félelmüket egy hosszú repülőúttal próbálják leküzdeni. A fontosabb szereplők között a jó öreg Timothy Spallt köszönthetjük, de a szemfülesebbek Lydia Leonardra is ráismerhetnek A korona (The Crown) című netflixes sorozatból. A film nemzetközi premierje a South by Southwest (SXSW) fesztiválon volt az idén, és a TIFF után is meg tudja nézni, aki lemaradt róla a moziban.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?