Valótlan igazság – Scarlett Johansson: Eleanor, The Great / Eleanor, a lenyűgöző

2025. november 28. – írta Forró Boldizsár

Scarlett Johansson játszott már főszerepet Woody Allen, a Coen fivérek vagy épp Sofia Coppola filmjeiben, miközben olyan gigantikus blockbusterekben vált kulcsfigurává, mint a Marvel Univerzum. Első nagyjátékfilmje, az Eleanor, a lenyűgöző színészi munkásságának mindkét oldalát visszatükrözi: témafelvetése alapján akár egy Noah Baumbach szellemiségét megidéző indie dráma-vígjáték is lehetne, kivitelezésében azonban ízig-vérig kommersz.

Megérdemli? – Harris Dickinson: Urchin / A mihaszna

2025. október 10. – írta Gyöngyösi Lilla

Harris Dickinson első rendezése egy nincstelen fiatalt mutat be, aki hiába kap új esélyeket, képtelen élni velük. A mihaszna szimpatikusan kis vállalás, amely hitelességével és empátiájával győz meg.

Semmi látnivaló – Anna Kendrick: Woman of the Hour / Nő a reflektorfényben

2024. október 29. – írta Berényi Csaba

Jó szándékból elkövetett felszínesség esete áll fenn Anna Kendrick rendezői debütjében: az intézményesített félrenézésésével is a szexuális ragadozókat bátorító patriarchális társadalmat és a benne vergődő nők fenyegetettségét megtörtént eseményekre támaszkodva, mégis csontig lerágott közhelyekkel akarja árnyalni.

Tomboló mancsok – Dev Patel: Monkey Man / A Majomember

2024. április 4. – írta Lubianker Dávid

Dev Patel első rendezésében az akcióműfajok bevett elemeinek igyekszik egyedi kulturális színezetet adni, A Majomember mégis elsősorban a megszokott nyugati mintákból inspirálódik. A „bollywoodi Batman” vagy az „indiai John Wick” hatását keltő film ambiciózus ötletei ellenére sem képes megújítani a korábbi formulákat.

Szonett az elfajzott anyákról – Maggie Gyllenhaal: The Lost Daughter / Az elveszett lány

2022. január 28. – írta Fazakas Lehel

Elena Ferrante könyvének netflixes adaptációja, Az elveszett lány csendesen feszült, visszafogottan erotikus, nem ítélkező, de nem is együttérző – figyelmet követel, hogy míg mások történeteit szemléljük, magunkat is észrevegyük.

Ami apámból maradt – Viggo Mortensen: Falling / Zuhanás

2021. augusztus 2. – írta Farkas Boglárka Angéla

Viggo Mortensen rendezői debütálása, a Zuhanás, a tavalyi Sundance fesztivál térképén jelent meg és az idei TIFF jóvoltából végre hozzánk is eljutott. A demenciát, az apa-fiú dinamikát és az elfogadás nehézkes folyamatát egyszerre tematizálni akaró Zuhanás azonban nagyot koppan, amikor földet ér.

A bosszú pasztellszínű angyala – Emerald Fennell: Promising Young Woman / Ígéretes fiatal nő

2021. január 21. – írta Rácz Viktória

Az Ígéretes fiatal nő főhőse esténként járni sem tudó részegnek adja ki magát, hogy móresre taníthassa az őt felkaroló és állapotát kihasználni készülő férfiakat. Emerald Fennell rendezői debütálása hasonlóan veri át a nézőket, bár ez esetben cseppet sem bánjuk: előzetesen tipikus rape and revenge sztorinak adja ki magát, miközben élvezettel forgatja ki a műfaji elvárásokat.

A tökéletes szeretet – Dorian Boguță: Urma / Az eltűnt zongorista

2020. március 11. – írta Jakab-Benke Nándor

Egy kicsit nyomozós thriller, egy kicsit görög ihletettségű testvérdráma, de a végeredmény egy kicsit érthetetlen próbálkozás.

Kisebb csoda a gendersemleges klotyóból – Olivia Wilde: Booksmart / Éretlenségi

2019. május 30. – írta Pernecker Dávid

Olivia Wilde fantasztikus első filmjének gimibulija tűzkeresztség az igazi, totálisabb fiatalság megéléshez, ami még jobban megacélozza imádnivaló főhőseinek elképesztően őszinte és igazi barátságát. Nem mintha a Superbad nem ugyanezt csinálta volna 12 évvel ezelőtt.

A (deszkás) fiúk is sírnak – Jonah Hill: Mid90s / A gördeszkások

2019. március 19. – írta Incze Kata

A 2000-es évektől eltérően, az utóbbi évek sikeres coming-of-age-filmjei (Sráckor, Lady Bird, Eighth Grade) elsősoban nem fősodorbeli alkotások, hanem inkább művészfilmes berkekből kerülnek ki.  Jonah Hill Mid90’s című rendezői debütje is ez utóbbi vonalat erősíti, címéhez híven valóban a kilencvenes évek analóg fotókon, VHS-kazettákon rögzített színeit teszi vissza a vászonra. Azonban jóval több egy öncélú nosztalgiafilmnél, hiszen van bőven mondanivalója maszkulinitásról, barátságról, és függetlenné válásról a korszak Los Angelesének hip-hopra bólogató gördeszkás szubkultúráján keresztül. A tavaly Torontóban bemutatott film az eddig színészként ismert Jonah Hill személyes hangvételű „így jöttem”-filmje.