Harry Dean Stanton senki sem volt – John Carroll Lynch: Lucky

2018. január 9. – írta Pernecker Dávid

A Lucky Stantonja megbékél életével és közelgő halálával, ahogy a színészlegenda Stanton is tette, aki az evilági szarságokat és saját rejtélyességének jelentőségét is cigifüstbe burkolva fújta boldogan a semmibe.

Ölöm-filmezés – Taran Killam: Killing Gunther / Nyírjuk ki Günthert!

2017. október 19. – írta Dobi Ferenc

Akcióvígjáték Schwarzeneggerrel, Schwarzenegger nélkül – egy színész rendezésében, aki nem tud írni. A Nyírjuk ki Günthert! egy meghiúsult nevettetési kísérlet.

Elbaltázták – Vékes Csaba: Hetedik alabárdos

2017. szeptember 14. – írta Beretvás Gábor

A 14. Jameson CineFest idei válogatói egyetlen magyar filmet hívtak meg a versenyprogramba. Mint azt a premier előtt a vászon elé kipenderült szervezők hivatalból megemlítették, a Hetedik alabárdos az első napvilágra jött produkció az ötből, amely a Magyar Nemzeti Filmalap inkubátor programjának keltetőjéből dugta ki a fejét. Persze élesen le is csaptak rá a szervezők, bár szerintem nem tudhatták, hogy a fesztivál immáron nívós felhozatalhoz szoktatott közönsége fejvesztetten menekül majd a bemutató után.

Minden egész eltörött – Ewan McGregor: American Pastoral / Amerikai pasztorál

2017. április 6. – írta Székely Bíborka

Az amerikai álom mindenkinek más: kinek fehér kerítéses családi ház, kinek sikeres színészből rendezővé avanzsálni. De, ahogy ezt már megszoktuk, a látszat és a valóság között komoly diszkrepanciák húzódhatnak.

Az elnyomás elnyomásból születik – Brady Corbet: The Childhood of a Leader / Egy vezér gyermekkora

2016. november 28. – írta Pernecker Dávid

Brady Corbet bemutatkozása nehezen megfogható, nehezen élvezhető, de ha valaki rá tud hangolódni, az talán díjazni fogja ezt a színtiszta európai művészfilmet.

Arábiai Russell – Russell Crowe: The Water Diviner / Akihez beszél a föld

2015. július 31. – írta Csiger Ádám

Russell Crowe nem csak főszereplőként, de debütáló direktorként is jegyzi új munkáját. Dolgozata ez alapján éppúgy lehet személyes és művészi darab, mint rendezői kihívásokat nem sűrűn tartogató iparosmeló.

Vadiúj vadnyugat – Kevin Costner: Dances with Wolves / Farkasokkal táncoló, 1990

2015. június 19. – írta Verpeléti András

A Farkasokkal táncoló igazi epikus mozi. Egyszerre költői és didaktikus, revizionista és klasszikus – és persze legfőképpen romantikus és földhözragadt.

Csipke és lapát – Alan Rickman: A Little Chaos

2015. május 5. – írta Ferenczi Szilárd

Alan Rickman 17. század végi francia tanmeséje úgy viszonyul a történelemhez, mint mondjuk a Gladiátor: némi felhajtás körül valós és fiktív személyek lendülnek mozgásba, hogy aztán a főszerepet nem is annyira a történet, mint a szabadon értelmezhető és masszívan metaforákba csomagolt üzenet kapja, lényegében mindhiába, hiszen az abszolutizmus korába helyezett nemek harca a mai néző számára immár nem sokat mond, bármily édesdeden is tálalják.

A harcos hídember – Keanu Reeves: Man of Tai Chi

2013. október 21. – írta Szabó R. Ádám

Minden bizonnyal nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ismert színész átnyergeljen a rendezői lóra, hiszen teljesen más elvárásokkal szembesül, mint egy „átlag” elsőfilmes. Minden kritikus árgusabb szemekkel fogja nézni a filmjét, várva, hogy mikor jön az megingás, amibe bele lehet kötni, és onnantól az egész film sikertelenségét onnan vezetik majd le. A pozitív példánál is ugyanaz a helyzet, hiszen Ben Affleck (Tolvajok városa, Az Argo-akció), vagy annak idején Mel Gibson (A rettenthetelen) sikeres rendezői bemutatkozását is saját hírnevük árnyékában kellett megélniük, ezen pedig kifejezetten ront, ha a színész magát promoválja a főszerepbe.

Az önmagát cirógató Don Juan balladája – Joseph Gordon-Levitt: Don Jon

2013. október 11. – írta Oláh-Badi Levente

Tisztázzunk valamit. Egy film soha nem tükrözi a valóságot. Minden film tartalmilag részigazság, és bár nagyon kísért, hogy végre kijelentsem a Don Jon alapján: íme, ezek vagyunk, ezt a kort éljük, bizony ide fajultunk – enyhén sarkítás lenne, és igen, minden olyan esetben, amikor egy film alapján ítéljük el/meg a mindenséget, elragadtatjuk magunkat. Sokkal lényegesebb most számomra az, hogy mennyire aktuálisnak, hitelesnek, modernnek tűnt a film tartalmilag, annak ellenére, hogy nem sok jóval kecsegtetett.