Az itáliai filmek indiszkrét bája – Olasz filmek a TIFF-en

2009. június 8. – írta Szilágyi Zoltán

A TIFF első Chirilov-interjúinak egyikében elhangzott, hogy számszerűleg idén minden korábbinál több az új szekció, köztük az országok filmjeit bemutató kategóriák. A finn filmek csoportja volt a legrendezettebb, az olasz filmeket bemutató szekció azonban eklektikusra sikerült: kidolgozott, megmunkált és felületesen összehozott alkotás egyaránt volt benne.

Duplavé vagy semmi – Oliver Stone: W.

2009. április 23. – írta Jakab-Benke Nándor

Hálátlan dolog Oliver Stone Bush-filmjéről kritikát írni. Mert miközben mindenkinek ajánlani szeretném, nem egy igazán jó film. Drámának nem elég megrázó, politikai thrillernek nem elég izgalmas, életrajznak pedig túl kontextus-terhelt. De a 21. század eddig egyik legellentmondásosabb figurájáról szóló filmet mégis mindenkinek látnia kell.

Nixon szimulált bukása – Ron Howard: Frost/Nixon

2009. január 28. – írta Gyenge Zsolt

Fontos sajtó- és politikatörténeti kuriózum izgalmasan és élvezhetően tálalva – így lehet a Nixon bukását bemutató filmet röviden jellemezni. Ron Howard rendezői pályájának pedig valószínűleg jót tesz, hogy a Da Vinci-kód szélsőségesen fiktív világából visszatérve végre földet ért a realitás talaján.

Sátántangó – Ari Folman: Waltz With Bashir / Libanoni keringő

2009. január 14. – írta Ritter György

Népirtások jutottak a huszadik század végére is. S míg közelünkben inkább a szomszédos balkániak tisztogattak, a szentföldön a zsidó–palesztin konfliktus már a bibliai Sámson története óta húzódik. Ari Folman, többszörösen díjnyertes Libanoni keringő című animációs-emlékfilmjében ezen ellentét egynem is olyan régi fejezetét, az 1982-es első libanoni háborút vette górcső alá.

Ha a gépezet beindul... – Jay Roach: Recount / Újraszámlálás

2008. december 24. – írta Fodor Kata

Az amerikai választásoknak megágyazó demokrata „propagandafilm” hozzánk csak Barack Obama győzelmi mámora után ért el, egy kis történelemóra azonban sosem árt. A cselekmény szédületes tempóban száguld előre, nagyjából annyi mondatot hallunk egymásra torlódni, mint egy átlagos Szívek szállodája-epizódban, csak itt minden „élesben” megy.

Egyenes vonalú, egyenletes mozgás – Kevin Macdonald: My Enemy's Enemy / Az ellenségem ellensége

2008. június 20. – írta Sipos Géza

A kissé szájbarágós Az utolsó skót király (The Last King of Scotland) okozta enyhe csalódás után valószínűleg kevesen néztek utána, kicsoda is a film rendezője, Kevin Macdonald. Nos, a glasgow-i filmes jobbára dokumentumfilmekkel foglalkozik, a 2006-os, ugandai témájú thriller mindeddig kitérőnek számított az életpályáján.

Dávid legyőzi Góliát? – Paul Haggis: In the Valley of Elah / Elah völgyében

2008. április 4. – írta Székely Csaba

Ha a „Haggis” szó hallatán néhány évvel ezelőtt legfeljebb a skót báránypástétom jutott eszünkbe, ma már egyre biztosabb, hogy Paul Haggis neve fog beugrani. Legújabb filmje azonban a közönségsiker ellenére sem részesült a korábbiakhoz mérhető díjesőben. Pedig a jó recept minden hozzávalója megvan benne, egyet leszámítva: a jó forgatókönyvet.

Charlie, Afganisztán és angyalai hőse – Mike Nichols: Charlie Wilson’s War / Charlie Wilson háborúja

2008. március 10. – írta Nagy Boglárka

Az első kérdés, ami felötlött bennem, miután megnéztem: kik is a Charlie Wilson háborúja alkotói, kié a film? Mike Nicholsé, aki rendezte és mindeddig leginkább drámákban bizonyította tehetségét? Vagy Aaron Sorkiné, aki a forgatókönyvet írta (Egy becsületbeli ügy, Az elnök emberei)? Esetleg Tom Hanksé, aki egyrészt főszereplője, másrészt producere a filmnek?

Csókok és könnyek hatékonyságáról – Steve Buscemi: Interview / Interjú

2008. február 20. – írta Nagy Boglárka

Ez a remake nem azért készült, hogy az amerikai közönség megkapja egy „nem-amerikai” film pörgősebb, véresebb és érthetőbb változatát. Amerikai és holland producerek tisztelegnek a filmes szólásszabadságot pártoló holland rendező, Theo van Gogh előtt, akit egy muszlim férfi gyilkolt meg, feltehetőleg egyik filmje miatt.

Az első hóesés előtt... – Robert Redford: Lions for Lambs / Gyávák és hősök

2008. január 24. – írta Hegyi Réka

Soha sem voltam Amerikában. Nem tudom, mi lehet az amerikaiak fejében, lelkében. Azok alapján, amit az átlag-amerikairól hallok, mégis elhiszem: Robert Redford filmje nem jár messze a valóságtól. Igen, hiszik, hogy a rómaiak 21. századi utódai és hiszik, hogy a „barbár” ellenséget azért kell legyőzni, hogy területeiken erődöket építsenek, majd iskolákat és kórházakat. Csak éppen azt nem tudják pontosan megnevezni, ki az amerikai nép ellensége.