Sipos Géza

Sipos Géza

A Filmtett egyik alapítója, a Transindex munkatársa.

Írásai a Filmtetten (8)

Amikor, akkor, azóta – Húsz éve jelent meg az első Filmtett

2020. június 1.

Húsz évvel ezelőtt került az újságárusok standjaira a Filmtett – Mozgóképes havilap első száma. A tartalma ma is böngészhető online (ide kattintva), és ugyan nem akarunk a nosztalgiázás csapdájába esni, megkértünk az alapítók közül hármat, hogy kotorásszanak egyet az emlékezetükben. Innen indult az a Filmtett, amit épp olvasol.

Technikás történetmondó – Beszélgetés Nae Caranfil rendezővel

2001. szeptember 15.

Első filmjét először túl keménynek találta a cenzúra, aztán 1989 után ugyanazon illetékesek több vért kértek volna bele. Az európai és az amerikai mozi csatájában az előbbi veszít, mert kigolyózta forgatókönyvíróit – állítja Nae Caranfil, feszes forgatókönyvek és kisakkozott filmek alkotója, kinek karrierje a ’90-es évek román filmgyártásában ritka kivétel.

Velős való – A szolnoki Tudományos Filmszemle alkotásai

2001. augusztus 15.

Tudomány és film meghatározásának összekapcsolása helyett jobban jár a néző, ha a képkeretezés és a dokumentum viszonyát vizsgálja filmnézés közben. A szolnoki szemle hiánypótló rendezvénye az ismeretterjesztő tévécsatronák kínálatához szokott nézőt az európai dokfilm trendjeivel szembesítette.

A függetlenség ára

2001. január 15.

Mit ér a híradó, ha közszolgálati? Ha kettő keletkezik az egyetlen hírműsorból, melyik az igazi? A cseh híradószerkesztők sztrájkjának tanulságai.

Szenzorióda – A hely locsogó szelleme – Szenzor magyar-román Filmszemle, Sepsiszentgyörgy

2000. november 15.

Most, ahogy kitettem az orrom elé a Szenzor sepsiszentgyörgyi magyar-román filmszemle katalógusát, hogy írjak neked pár sort, látom, mennyire jó ötlet volt ez a név. És mennyire ötletes volt Damokos Csaba fotómontázsa (a szemle jelvénye), és mennyire elmaszatolták különféle extra számítógépes trükkökkel a rendezvény katalógusának borítóján. Satöbbi. De hát te úgyis a filmekre volnál kíváncsi.

Viiiilma, engedj kiiii!! – Brian Levant: The Flintstones in Viva Rock Vegas / Flintstones 2. - Viva Rock Vegas

2000. szeptember 15.

A nemzeti legendárium őriz egy történetet, mely szerint a Romhányi József (többek között a Kérem a következőt szövegírója) által magyarított Flintstone-szövegkönyvet a Hanna-Barbera producerpáros annak idején visszavásárolta, mivelhogy szellemesebbnek bizonyult az amerikai eredetinél. Ami igaz, az igaz: a Flintstone-rajzfilmek soványka történeteinek humora meglehetősen harmatgyenge.

A legalsó nadrág – Mike Mitchell: Deuce Bigalow: Male Gigolo / Tök alsó

2000. augusztus 15.

Eszükbejut néha Charlie Chaplin? A csavargó, aki az Aranyásókban a cipőfűzőjét eszi meg spagetti helyett? Vagy A diktátor zsidó borbélya, aki egész véletlenül Hitler hasonmása, és Brahms-ritmusokra borotváltja vendégeit? Vagy Stanley Laurel, azaz Stan, a híres páros egyik fele? Aki folyton szomorú, filmjeiben végig csetlik-botlik, de valahogy mégis mindig a kövér Pan viszi el a balhét?

Sipos Géza

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage