Mit ér a híradó, ha közszolgálati? Ha kettő keletkezik az egyetlen hírműsorból, melyik az igazi? A cseh híradószerkesztők sztrájkjának tanulságai.
A kommunikációs találmányok absztrakciós szintje megnövekedett. A felhasználó – mondja Hans-Magnus Enzensberger – ki van szolgáltatva a pragmatikus trükkládáknak. „A digitális forradalom prófétái” pedig immunisak a tényekkel szemben. Amiről a cseh televízió körüli botrány szól - a nyers hatalom módszerei, sztrájkok és tüntetések - viszont mintha az egy évszázaddal korábbi ipari forradalom korát, a hatalom és az alkalmazottak összeütközéseit idéznék. A tények azokat a médiakutatókat látszanak igazolni, akik állítják: elrugaszkodott álláspont azt hinni, hogy elkövetkezett az egyetemes médiajelenlét- és jólét kora.
A híradó- és tévébotrány karácsony előtt kezdődött, mikor a cseh Televíziós Tanács - melynek tagjait a parlamenti pártok javaslatára a törvényhozás fogadja el - a volt BBC-alkalmazott Jiří Hodácot nevezte ki múlt év decemberében a Cseh Televíziótársaság (CT) vezérigazgatójának. A hírszerkesztőség munkatársai a döntést nem fogadták el, a Polgári Demokrata Párthoz (PDP) közel álló Hodác a tiltakozók szerint politikai befolyást akar érvényesíteni a közszolgálati társaságban. Így a cseh tévéhíradó kettéoszlott. Az egyik változatot a vezérigazgató csapata készíti, a másikat a tiltakozók. Az előbbi műsor a CT a prágai Kavcí horyn, azaz a Csóka-hegyen levő székhelyén készül, a másikhoz a barranovi stúdiót a vezérigazgató közpénzen a Nova kereskedelmi tévétársaságtól bérli. A „lázadók” híradói csak a kábeltelevíziókban és a műholdas adásokban láthatók, ebben az időpontban a földi sugárzású adásban egy felirat jelenik meg, mely közli, hogy a hírműsor törvénytelen módon készül, ezért nem kerülhet adásba. A Népszabadságnak nyilatkozó Jolana Voldánová, a népszerű bemondónő elmondta, azért tiltakoznak az eljárás ellen, mert a pártok még a közszolgálati tévé működéséről rendelkező, állítása szerint “silány” törvényt sem tartják be. Azt is tűrhetetlennek tartja, hogy a tévétanács hatalmi köre túlságosan széles: bármikor, minden indoklás nélkül leválthatja a vezérigazgatót, aki így tulajdonképpen az ő túszuk.
A botrány azt is mutatja, mennyire van működési esélye Köztes-Európában a BBC-típusú közszolgálatiságnak. A BBC a ´20-as években hat magántársaság összeolvadásából alakult ki. 1923-ban companyból corporationné, köztulajdonú intézménnyé válik. John Reith első vezérigazgató szögezte le, hogy a BBC az alkotmányos rendben belüli kiegyensúlyozottságot szolgálja. E klasszikus értelmezésben a sajtó, a hírszolgáltatás szabadsága (noha az elv hamis híranyag bemutatását is lehetővé teszi) alapvetően a kormányzottak eszköze a kormányzás nyomonkövetésére. A cseh hírszerkesztők sztrájkjának ilyen értelemben van is egy elitista felhangja: az élcsapat az igaz ügyért szólít harcba. „Az a tény, hogy a legjobb újságból is 24 óra alatt hulladékpapír lesz - írja Enzensberger A digitális evangélium című cikkében- a nárcizmus megsértése, amit fontossággal kell ellensúlyozni. A szerkesztőségi értekezletek ezért sokszor kormányülésekhez hasonlítanak, ahol úgy vitatkoznak a másnapi szenzációról, mintha a nemzet sorsa függne ettől.” Az az újságírói meggyőződés, hogy az emberek hisznek a médiának: fatális tévedés Enzensberger szerint.
Hittel vagy anélkül, a cseh polgárok szolidárisak a klausztrofób helyzetű hírszerkesztőkkel. Az új igazgató biztonsági őröket alkalmazott, és azok a szerkesztőségbe senkit nem engednek se ki, se be. A híradósokkal szolidarizálók az ablakokon adnak be enni- és innivalót a tiltakozóknak - és mivelhogy a mellékhelyiségeket is lezáratta Hodác - mobil vécékkel is így látták el őket. Szilveszterre még pezsgőt is kaptak. Meg Václav Havel köztársasági elnök szolidarizáló üdvözletét. A helyzet ellen tiltakozó nyilatkozatot országszerte 120 ezren írták alá. A prágai színházakban az előadások előtt felolvasták a Kétezer szó 2000-ben című nyilatkozatot (amely már a címében is az 1968 tavaszán kiadott híres cseh kiáltványra utal). A közszolgálatiság védelmében január 4-én a legnagyobb prágai tüntetés zajlott le az 1989-es októberi bársonyos forradalom óta.
A köztes-európai tévéhíradók – vélekedik A szabad rádiózás és televíziózás rendszere című tanulmányában Krokovay Zsolt – álhírműsorok voltak 1990 előtt, a hierarchia büntette a valódi politikai tájékoztatást, ez az állapot most sem szűnt meg teljesen. A közszolgálatiság hatékony védelem a politikai rendszer elfajulása ellen. A „negyedik hatalom” a sajtószabadság szent zászlaja alatt kényes hatalmi egyensúlyt hoz létre: a cseh tévéhíradó lehetetlen állapota, a CT több tízmillió koronás vesztesége (a műsorok kikapcsolgatása miatt elmaradtak a reklámbevételek) egy politikai háttérmegállapodás eredménye. Csehországban a Milos Zeman kormányfő vezette szociáldemokraták kisebbségi kormányukat csak az ellenzéki polgári demokraták támogatásával tudják fenntartani, és e két párt frakciói ellenőrizték a tévékuratóriumot is. Viszont a PDP vezetője, Václav Klaus állítása szerint a közszolgálati adók átláthatatlan gazdálkodását élvező érdekcsoportok tagjai azok, akik a televízió épületében sztrájkolók „lázadását” s így a válságot előidézték. A botrány ugyanakkor Havel elnöknek és az őt támogató ellenzéki Négyes Koalíciónak is kedvezhet. Ennek ellentmondanak azok a vélekedések, amelyek szerint Prágában a rendszerváltást követően olyan fiatal tévés csapat alakult ki, amelyik nem tudja elfogadni a politikai beavatkozást. Végülis a cseh törvényhozás Havel kérésére rendkívüli ülésre ült össze, hogy elfogadja az új médiatörvényt. Az új rendelkezés szerint a tévéket felügyelő kuratóriumokba csupán civil szervezetek és egyházak jelölhetnek tagokat, politikai pártok nem.)
„Meggyőződésem szerint a sajtószabadság mára üres ideológiává vált, amely nem szolgál mást, mint csupasz gazdasági érdekek, valamint a hazugság szabadságának védelmét. (...) Szankcionált jogi szabályozásra és kötelező érvényű előírásokra van szükség, mert az etikai kódexek sorsa a papírkosár” – fejti ki Krokovay Zsolt. A felfordulásból annyi kiderült, nemcsak a médiára, hanem az azt birtokolni akaró elitre is ráfér a regulázás. Korrekt hírműsort szerkeszteni meglehetősen snassz olyan helyzetben, mikor a közszolgálati tévéket ellenőrző testületek pártkatonákból állnak. A 90-es évek elején a köztes-európai rendszerváltó kormányok úgy gondolták, ha mindenik párt részesül a tévétortából, a közszolgálati normák máris betartattak.
Az elképzelés elemi hibáját a magyarországi médiaháború (melynek jelenlegi állása szerint a közszolgálati médiakuratóriumokban csak kormánypártiak üléseznek) és a cseh híradóválság mutatta meg. A nemzeti tévék mindmáig állami társaságok maradtak, ennek minden gazdasági és etikai hátrányával együtt. Az 1989 előtti hatalmi szót a finom, „közszolgálati” médiabefolyásolás váltotta fel. Jó példa erre a romániai „királyi” televízió, az RTV a novemberi választások előtt készült híradói, melyek feltűnően a biztos befutó Társadalmi Demokrácia Pártját támogatták, közpénzen. A hűség jutalma pedig a kézivezérlés. A kisebbségi kormányra került győztes egy társasággá vonná össze közszolgálati tévét és rádiót. Az így kialakult kommunikációs mammutot a Tájékoztatási Minisztérium alá rendelnk. Az újraállamosítás elleni tiltakozás Romániában mindeddig elmaradt. A jugoszláviai változások után látványos volt az a rekord-pálfordulás, mellyel az állami tévéhíradó és hírügynökség felhagyott Milosevic támogatásával, és Kostunica újdonatúj elnök mellett állt ki. Az időközben elindult kereskedelmi társaságok híradói pedig a - különben korrekt - piaci normák szerint készülnek.
A cseh híradóvita lapzárta után valószínűleg a hírszerkesztők „győzelmével” véget ér. Az befolyásolás kifinomult technikái - és az állóháborúk - a pártok számára csak kétes, rövid távú előnyöket jelenthetnek a hírközlésben. „A ‘közszolágatiság’ nem azonos az állami tulajdonlással. Nem látom semmi elvi akadályát annak, hogy ki lehessen alakítani olyan megoldást, amely a megfelelő profitjövedelmezőséget összeegyezteti a ‘közszolágati’ jelleggel.” Üdvös lenne a közcélú szervezet önkormányzata; ezt egy koncesszió, a „közszolgálati belépő” garantálná. Nem kéne vesződni „ilyen-olyan autonómiát élvező állami múzeumok fenntartásával.” (Krokovay Zsolt). A hírműsorok korrektsége, a térség állami televízióinak közszolgálatisága addig viszont nem biztosított, amíg (a brit Discovery Channel mintájára) tisztán alapítványi formában nem működtetik őket.
