Erdélyi magyar alkotó riportfilmje kapott nemzetközi elismerést Erdélyi magyar alkotó riportfilmje kapott nemzetközi elismerést

Erdélyi magyar alkotó riportfilmje kapott nemzetközi elismerést

A román tévé temesvári adásának alkotója, Keresztes Péter kapta az Európai Regionális Televíziók Szövetsége (CIRCOM) egyik különdíját A háborúban nincs jó búcsú című riportjáért.

Keresztes Péter márciusban látogatott el egyszemélyes stábként (nemcsak operatőre, riportere, hanem vágója is az alkotásnak) az ukrán határ melletti Máramarosszigetre, eredetileg nem is riporterként, hanem a Máltai Szeretetszolgálat önkénteseként – derült ki a Maszolnak adott nyilatkozatából. A határon átkelők segítése volt a feladata, azonban hamarosan kamerát, illetve telefont és zoom-képernyőt ragadott, hogy dokumentálja a határon átkelő menekültek történeteit. A riportfilm címe egy idézet: „A háborúban nincs jó búcsú” mondja egyik kárpátaljai magyar riportalany, „mert nem lehet tudni, hogy lesz-e még találkozás, s ha lesz, az milyen lesz”.

Az alkotás a Román Közszolgálati Televízió Temesvári Területi Stúdiója számára készült, a Európai Regionális Televíziók Szövetsége (CIRCOM) egy új, digitális multimédia kategóriában díjazta a filmet. A CIRCOM az európai regionális közszolgálati televízióállomások szakmai szövetsége, mely évente díjazza a legjobb televíziós alkotásokat. Idén 12 kategóriába lehetett nevezni, a zsűri kategóriánként egy fődíjat és egy különdíjat osztott ki. 2022-ben újdonsága az említett digitális multimédia kategória, mely a hagyományos tévézés műszaki és kifejezésbeli megújulását is figyelembe vette: hogyan lehet közelebb kerülni a nézőkhöz a digitális eszközök által, miként válik interaktívabbá a médium, illetve hogyan érdemes kihasználni a legjobban a modern technikát a riport vagy adás elkészítésének érdekében. A szakmai zsűri a napokban nyilvánosságra hozza indoklását is, melyből kiderül, hogy mit értékeltek, miben láttak fantáziát. A díjátadó Galwayben, Írországban lesz május 26-án. A CIRCOM díjazásának bő 30 éves történetében ez az első alkalom, hogy a Román Televízió valamelyik magyar nyelvű riportja részesül elismerésben.

A riportot ide kattintva lehet megnézni.

(maszol.ro, transtelex.ro, Keresztes Péter facebookja)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold