A címben említett esemény tér-idő koordinátái: Franciaország, 1963. Szomorú aktualitást ad a filmnek, hogy a világ számos pontján – a legfejlettebb régiókat is beleértve –, akár napjainkban is történhetne.
Az álomgyárban már a korai hangosfilm megjelenése óta készítenek külföldi rendezők angol nyelvű remake-változatokat saját alkotásaikból. A témát Anatole Litvak két filmjén keresztül boncolgatjuk.
François Ozon letaglózó nyíltsággal adaptálta Emmanuèle Bernheim önéletrajzi eseményeket megörökítő regényét. A társadalmi érzékenységéről ismert francia filmrendező mesterien képes körbejárni súlyos drámai eseményeket, miközben alkotásai egy pillanatra sem lépnek ki a hétköznapi valóság szorításából. A Minden rendben ment az eutanázia traumáját átélő Bernheim család őszinte története.
A címéből kiindulva elvileg a barátságról szól, ráadásul még mese is a Mese a barátságról, a valóságban azonban nemcsak hogy nem mese, de még csak nem is szól semmiről, a barátságról aztán végképp nem. De hogy Vincent Cassel és Bérénice Bejo mit keresnek itt...?
A francia színház- és filmművészet nagy öregje. Ellenállhatatlan stílusú, szertelen komédiás, nagy formátumú akcióhős, az európai modernizmus „romantikus” korszakának gigasztárja, s mindemellett még kulturális ikon is. Művészete igézően sokszínű, szinte már kaleidoszkópszerű. „Hegyén-hátán tornyosuló összevisszaság” – ahogy Füst Milán írja. Nos, ez az összevisszaság most, a halálával végleg elrendeződött: Jean-Paul Belmondo elfoglalta méltó helyét a huszadik század legnagyobb filmszínészeinek panteonjában.
Rémi Chayé második nagyjátékfilmje Calamity Jane, a hírhedt vadnyugati vagány elképzelt gyermekkorát dolgozza fel. A francia-belga gyártású, 2- és 3D-s technikával készült másfél órás animáció elnyerte a 2020-as Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Kristálydíját, és felkerült a 2021-es Oscar-shortlistre is, magyarországi bemutatójára pedig az idei Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon került sor.
A próféta és a Rozsda és csont rendezője ezúttal egy generációt definiáló, pezsgő alkotással tért vissza Cannes-ba. Az Ahol a nap felkel Párizsban egy szenvedélyes szerelmi négyszög történetébe csempészi bele a húszas-harmincas fiatalok zeitgeistját, ahol a konzumerizmus akár az emberi testek habzsolásáig és kiárusításáig is vezethet.
A rendezőnő, Julia Ducournau ugyan tiltakozik a különböző műfaji besorolások ellen, és ahogy azt a cannes-i sajtótájékoztatón kifejtette: szeretné, ha mindenféle műfaji címke nélkül, úgy tekintenének a Titánra, mint „csak egy filmre”. Válasz volt ez részéről a Titánra már rögtön az első vetítés után ráragasztott és levakarhatatlannak tűnő „testhorror” címkére.
.jpg)
