Zalán Vince (szerk.): Filmrendezőportrék. Kortársaink a filmművészetben. Zalán Vince (szerk.): Filmrendezőportrék. Kortársaink a filmművészetben.

Mesterségük címere...

Zalán Vince (szerk.): Filmrendezőportrék. Kortársaink a filmművészetben.

Panoráma-felvétel tizenhét kortárs rendezőről: röviden így lehetne összefoglalni az Osiris Kiadó filmes tematikájú sorozatának legújabb darabját. A sorozat szerkesztője, Zalán Vince neves magyar filmkritikusok és a fiatal kutatónemzedék írásait helyezte egymás mellé, ezáltal a magyar filmkritika-írásról is képet alkothat magának az olvasó.

Miért panoráma-felvétel? Mert a kötet „Nyugatról Keletre” haladva próbálja kirajzolni a kortárs filmművészet rendezőinek portréját: a geográfia szolgáltatta sorrend az amerikai független filmtől indul (Stanley Kubrick) és Európán keresztül Japánig vezet (Kitano Takeshi). A Föld körüli utazás benyomását keltő szerkesztés, a körképszerűség inkább csak a laza összeillesztés stratégiája, mint kitűzött cél. A kiválasztott rendezők listája ugyanis több szempontból is vegyes: generációs, elméleti egységet lefedő szelekciós elv, vagy „újabb hullámok”, irányzatok után nyomozni hiábavaló. Ennek a változatosságnak az oka kettős: egyrészt a tárgyalt filmalkotók sajátos képvilága és gondolkodásmódja a filmről; másrészt a látványon töprengő emberfajta, a filmkritikus egyéni tudása, szempontjai, melyek alapján az alkotók portréját megkonstruálja.

A szerzők személyes választása alapján olyan rendezők személyisége, életműve, kézjegye kerül terítékre, mint: Stanley Kubrick, a Coen-testvérek, Jacques Rivette, Eric Rohmer, a Taviani-fivérek, Peter Greenaway, Mike Leigh, Aki Kaurismäki, Lars von Trier, Krzysztof Kieslowski, Michael Haneke, Emir Kusturica, Szergej Paradzsanov, Otar Joszeliani, Jafar Panahi, John Woo, Kitano Takeshi. Leginkább a szerzői film elve kapcsolja össze ezt a változatosságot, a fülszöveg tájékoztatása szerint a fent említettek olyan filmalkotók, „akiknek munkássága, akiknek filmjei a változások közepette is képesek megszólítani a mozik közönségét, a filmbarátokat, s akik időről időre úrrá lesznek a divat hullámverésein, rendezői karakterükhöz hasonítva a technika nyújtotta megannyi új lehetőséget.” Ez a felvállalt koncepció a kötetet inkább közelíti a magyar film-könyvkiadás „rendező-memoár” típusához, mint a filmelméleti, filmtörténeti irodalomhoz.

A rendezők különböző filmvilága másként kínálja fel magát az értelmezés számára, a szerzők reflexiói utalnak a megközelíthetőség problematikusságára, szélsőségeire. Egyfelől „a rendező mintha csak a filmkritikusok kedvéért gyártana filmeket” (Nánay Bence), mint az önreflexivitás mestereként emlegetett, „a legutolsó új hullám”-os Greenaway, akinek az életműve egyenesen felkínálja magát a médiumelméletek retorikájának. A másik véglet a „filmjeit nézni jó, nem pedig írni róluk” reakció – ilyen Stőhr Lóránt megállapítása Joszeliani kapcsán; szerinte „a grúz rendező életművéről szóló bármilyen eszmefuttatás lepkevadászat” (olyan rendezőről lévén szó, aki a filmes trendeknek hátat fordítva egyéni, pasziánsz-szerű filmnyelvet dolgoz ki, ami fogalmi eszközökkel nehezen megragadható).

A rendezői személyiségek különbözősége és a tanulmányírók eltérő szempontjai folytán a megközelítések karaktere meglehetősen eltér egymástól – a kontextualizáció más-más dimenziót teremt az alkotásoknak, sokrétű diskurzust eredményezve. Mindenik szerző megkísérli elhelyezni a rendezők ars poeticáját a filmtörténeten belül: a kapcsolatok, párhuzamok feltárását. A legelméletibb szöveg a Tarnay Lászlóé, aki a pirandellói káosz fogalom és a bazini képesemény felől elemzi a Taviani-alkotások sajátos tájszemléletét, ember és táj viszonyát, amely alapjaiban változtatja meg a történetmesélés klasszikus szabályait. Az Európa és Amerika között hidat teremtőkként emlegetett Coen-fivéreket elemző Schubert Gusztáv a műfajiságra koncentrálva demonstrálja azt a folyamatot, ahogy a klasszikus álomgyári zsánerek palimpszeszt-technikával való felülírásai egy hajdan volt világképnek és pusztulásának a bizonyítékaivá válnak. Az elemzések másik irányát a filmnyelvi, formatörténeti szempont alkalmazása jellemzi: ilyen Gelencsér Gábor értelmezése Kaurismäki sokféle hagyo­mányból gyúrt egyéni stílusáról, vagy Varga Balázs Lars von Trier portréja, melyben a kezdetben „szigorú formalizmus álarcát viselő” rendező (a technikai-formai redukciót valló) Dogma-frontemberré vedlését követi nyomon. Györffy Miklós a puszta képek és hangok érzéki síkján akár szelídnek is mondható Haneke-filmek sokkoló erejét főként a történetek és a karakterek felől közelíti meg. A rendezők alapmotívumainak értelmezésében gyakran kerül terítékre a rendezők szemé­lyisége, élettörténetük vagy a kor kultúrpolitikai háttere. Az ilyenfajta portréalkotás legszembetűnőbb példája Geréb Anna szövege Szergej Paradzsanovról, akinek hányatott élete, alkotói szabadságának politikai korlátoltsága legalább olyan hangsúlyos szerepet kap, mint albumszerű, kollázstechnikával megal­kotott filmjei.

Az írások stílusa olvasmányos, inkább esszéisztikus, mint tudományos, közelebb áll a publicisztikához, mint a szakszöveghez. Ez a stílus leginkább a következetesen végigvitt metaforákban, szójátékokban nyilvánul meg, a címek és alcímek formájában, olykor a rendező karakterének állandó jelzőjeként: így lesznek a Taviani-fivérek a káosz gyerme­keivé, Kusturica az asztaltáncoltatóvá, vagy Joszeliani pillangó a lepkeháló árnyékában. Egyes szövegek a tartózkodó tárgyszerűség és a személyes involváltság határán mozognak, egyfajta „legyünk őszinték” gesztussal számolnak be a filmnézések (és újranézések) folyamatáról (l. Báron György Rohmer-portréját). Ily módon nemcsak a szerzők ismertető­jegyeivel, alkotási módszereivel ismerkedhetünk meg, hanem az összefüggéseket kereső, jegyzetelő mozibolond munkamódszerével is.

A kötet, közérthető stílusa révén, nemcsak mozi-értőkhöz, hanem mozirajongókhoz is szól, olvasása a filmek tudatos megnézéséhez/újranézéséhez kedvet csináló tájékoztató szerepét töltheti be: ezt a jellegét erősíti meg a filmrendezők filmográfiáját és a filmek mutatóját tartalmazó függelék is.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat