A My Soul to Take az első film az 1994-es Rémálom az Elm utcában 7.: Freddy feltámad óta, amit az amerikai horrorfilm nagy veteránja, Wes Craven íróként és rendezőként egyszerre jegyez. A 71 éves horrorista ennek megfelelően újabb szerzői darabbal gazdagította a tini-slasher zsánerét, viszont filmje ezzel együtt is túlságosan hasonlít a Rémálom az Elm utcábanra és a Sikolyra – pusztán hatásában marad messze mögöttük.
Wes Cravent nem túlzás a modern horrorfilm egyik legfontosabb alakjaként emlegetni: Az utolsó ház balra (The Last House on the Left), a Sziklák szeme (A domboknak szeme van / The Hills Have Eyes), a Rémálom az Elm utcában és a Sikoly nemcsak tucatnyi remake-t és folytatást értek meg, de számos filmet inspirálva zsánerüket is megújították. Craven utoljára 1994-ben, Freddy Krueger hetedik kalandja alkalmával állt elő eredeti forgatókönyvvel, azóta remekműveket (Sikoly 1-2) és csúfos félsikereket (Vámpír Brooklynban / Vampire in Brooklyn, Elátkozottak / Cursed) egyaránt rendezett. A 2005-ös Éjszakai járat (Red Eye) után Az utolsó ház balra és a Sziklák szeme újrázásán dolgozott, idén azonban két ígéretes filmet is forgatott: Kevin Williamson szkriptjéből a Sikoly 4-et, és a maga írta-rendezte My Soul to Take-et.
Utóbbi egy amerikai kisvárosban játszódik, amit egy helyi sorozatgyilkos, bizonyos „Riverton Ripper” tart rettegésben. Egy átlagos családapa rádöbben, hogy tudathasadásos, de a nagyobbik problémája az, hogy a másik énje követte el a gyilkosságokat. Az őrült személyiség átveszi a hatalmat, gyilkos ámokfutásba kezd, a rendőrök pedig hiába fékezik meg, a holtteste sosem kerül elő. 16 évvel később a gyilkos már afféle helyi legendává vált, azzal a hét gyermekkel együtt, akik az eltűnése napján születtek. A fiatalok 16. születésnapja meglehetősen rosszul sikerül, mivel egy maszkos mészáros kezd vadászni rájuk. A legendás gyilkos tehát mégsem halt meg, vagy lelke a halála napján született hét fiatal valamelyikében lakozik?
A látványosan klisés antagonista tehát Craven korábbi mumusait idézi: Freddy Kruegerhez hasonlóan a múlt kísérteteként és az előző generáció bűneinek lenyomataként jelenik meg, a Sikoly gyilkosát követve maszkot visel, ami alatt bárki rejtőzhet, és a Sokkoló (Shocker) pszichopatájának mintájára halála után kóbor lélekként tevékenykedik tovább. A főhős ezúttal férfi, de alapkonfliktusa, az ártatlanság elvesztése és a felnőtté válás szintén visszatérő, sőt önéletrajzi ihletésű téma a szigorú baptista neveltetésű Cravennél. A Rémálom az Elm utcában és a Sikoly hősnőihez hasonlóan a protagonista elől szülei titkolták el önnön erőszakos múltját és véres gyökereit, ezzel kiszolgáltatottá téve őt a felnőttek világában. Craven tehát ezúttal sem idegenkedik az társadalomkritikától, története fő vonalaiban akár még működhetne is, de legjobb filmjeivel ellentétben ezúttal nem sikerült megtalálnia az aranyközéputat a húsbavágó horror és a már-már paródiaszerűen önreflexív komédia között. Ha valami nevetséges egy Wes Craven-filmben, az legtöbbször szándékos, a My Soul to Take viszont túl mókás ahhoz, hogy működjön horrorként, de vígjátékként sem nevezhető szórakoztatónak.
Az író-rendező a célközönség behatárolásánál is mellélőtt: a film Amerikában R-es (Restricted, ez jobbára a 18-nak felel meg) korhatárt kapott, a valószerűtlenül ártatlan főhős viszont konfliktusai alapján 10 éves is lehetne, a film pedig infantilis sztorija és lebutított dialógusai alapján akár gyerekeknek is készülhetett volna. A Rémálom az Elm utcában sötét-morbid tündérmeséjével ellentétben a My Soul to Take egyébként sem szolgált rá a magas korhatárra, mivel gyakorlatilag minden felnőtt tartalom hiányzik belőle, kivéve néhány elejtett káromkodást.
Ha borzongatni nem is tud, a My Soul to Take több sebből vérezve is jóval stílusosabb egy átlagos tini-slashernél, Cravenben tehát van még kakaó, de éppen a reputációja miatt várhatunk tőle többet. A többi nagypapakorba érő horror-nagymesterhez, például Dario Argentóhoz és John Carpenterhez hasonlóan Craven is erőtlen, önismétlő nosztalgiafilmet forgatott öregségére, amivel leginkább annyit sikerült bizonyítania, hogy korábbi remekei egyszeriek és megismételhetetlenek voltak. A My Soul to Take kudarca – amelyen az utólagos 3D-konverzió sem segített – talán újra visszatereli majd őt ahhoz a fajta költségvetés nélküli, de szükségből erényt kovácsoló gerilla-filmkészítéshez, amivel a 70-es, 80-as években hírnevét megalapozta. Annyi bizonyos, hogy az ambíciói még megvannak: a lehetetlen küldetésnek tűnő, viharos körülmények között forgott Sikoly 4 jövő áprilisban érkezik.
