Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány? Ha egyedülálló és betöltötte már a harmincat, ez nem is lehet kérdés. Hősnőnk, Bridget Jones (Renée Zellweger) nem csupán a harmincon, de jó néhány álmon, sikertelen fogyókúrán, és számos hímszerű egyeden is túl van; szerelmi csalódások kikúrálásában igazi szakértő: önsajnálat, világvége-hangulat és mindezek kompenzálásaként vodka és a funky díva, Chaka Chan, ezer decibellel.
Helen Fielding angol írónő bestseller kötete, a Bridget Jones naplója hosszú hónapokon keresztül vezette a kontinens könyveladási listáit, sőt a kötettel a szigetország a bulldog, a királyi család és a Spice Girls után az Újhazában is piacképesnek bizonyult. Nem kis felzúdulást keltett ezért a rajongók körében, amikor a megfilmesítés jogát az amerikai Miramax nyerte el, és a főszerepre egy texasi olajmezőkről származó lánykát, Renée Zellwegert találta alkalmasnak, jóllehet a futottak még kategóriában olyan originális angol színésznők szerepeltek, mint Kate Winslet vagy Helena Bonham Carter. Zellweger azonban Bridget Jones szerepében minden kétkedőt meggyőz, szerepe kedvéért nem csupán hónapokig csiszolta kiejtését a ködös Albionban, de képes volt tíz kilót felszedni, sőt egy könyvkiadóban is munkát vállalt, hogy a történet helyszínéül szolgáló bölcsész-fészket közelebbről szemügyre vehesse.
A sztori Jane Austen: Büszkeség és balítélet c. regényének modernizált változata; Bridget egy könyvkiadó szerkesztőjeként katasztrofális magánéletét és annak várható következményeit felmérve, minden fronton támadást indít a Végzet ellen; nem csupán főnöke, Hugh Grant frivol e-mailjeire adja meg a tűzről pattant válaszokat, de még a mama partiján is hajlandó részt venni, ahol megismerkedik az emberi jogok védelmezőjével, a sótlan ügyvédet alakító Colin Firth-szel.
A potenciális partnerkapcsolatot illetően Firth, bár jóképű, már az első körben kiesni látszik, rénszarvasmintás kötött pulcsijában csak sereghajtó lehet, nem úgy a könyvkiadó szívtiprófeje, akivel Renée viharos románcba bonyolódik. A légyott azonban rövid időn belül szakításhoz vezet – igazi balítélet, ami után vigasztalódásul „csak” a büszkeség és Chaka Chan marad(hat). A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a kikosarazott Firth szilárd jellemével, markáns megjelenésével egyre vonzóbbnak találtatik…
A remek szereposztás mellett a rom-com zsánerébe illeszkedő film sikere és igazi varázsa, a témaválasztásban, verbális sziporkáiban (a dialógusokat maga az írónő, és Richard Curtis jegyzi, aki olyan referenciamunkákkal bír, mint a Négy esküvő és egy temetés vagy a Sztárom a párom) és hihetetlen helyzetkomikumaiban rejlik, melyek közül csak egy, hogy a könyvkiadói bulin Renée-t Salman Rushdie a Sátáni versek írója világosítja fel a WC fellelési helyét illetően.
A két szálon futó cselekménnyel az írónő, két társadalmi réteget, a független, emancipált, de a házastársi rabságról ábrándozó harmincas női generációt és a pszichológiai terminológiával élve, mid-life crisis-szal küszködő ötvenes, házasságban élő mamák táborát veszi célba (az opusz párhuzamos története, hogy Renee anyja megunva a házastársi igát, lelép egy tévé-shop moderátorral, hogy aztán lánya, ex-férje és a szomszédság jajveszékelései közepette, shogun késkészletet és eredetinek tűnő talmi nyakékeket áruljon a tévében).
A két irreális véglettel szemben, melynek egyik oldalán a nőstény-soviniszta, öntudatos Cosmo-cicák, másik végén pedig a könnyeikkel küszködő füzetes regényeken edződött lánykák rózsaszínbe borult világa helyezkedik el, a Bridget Jones hősei, élükön magával a hősnővel, egy olyan szerethető, vállalható, reális világba vezetik el e nézőt, ahol az esendő, csetlő-botló hősökben mindannyian magunkra ismerhetünk.
