Megfelelő előképek híján sem tartalom, sem stílus tekintetében nincs könnyű helyzetben az a rendező, aki magyar tinifilmet rendez. N. Forgács Gábor első nagyjátékfilmje a műfaj hazai jövőjének egyik lehetséges útja: az amerikai modell szolgai másolása.

A fenti mondat rövid összefoglalása a rendező elképzelésének, amelyet nemrég egy interjújában ő maga fejt ki: „Olyan filmet kell tehát itthon is csinálni, mint az amerikai produkciók, hasonló hang- és képi hatásokkal, dramaturgiával stb." Ezt a programot könnyű rögtön elítélni, de előtte érdemes végiggondolni, mennyire nem egyértelmű a magyar tinifilm helyzete: az elmúlt években mindössze két ilyen műfajú film készült, az Apám beájulna és a Tibor vagyok, de hódítani akarok!; az előbbi nagyon gyengére sikeredett, és leginkább azt mutatta, milyennek látja a 40 és 50 közti korosztály a kamaszokat, az utóbbi sikere többek közt annak köszönhető, hogy az amerikanizáló hajlam csak a témaválasztást érintette – ébredező szexualitás –, a környezetrajzot és az ábrázolást nem.

Figyelembe véve tehát, hogy Magyarországon korántsem magától értetődő, hogy a rendező miféle tartalommal tölti fel és milyen előadásmódban tálalja a tinifilm műfaját, merész és becsülendő N. Forgács Gábor vállalkozása: stílusa és világképe útkeresés, javaslat arra, hogyan nézehetne ki ez a műfaj nálunk.

A történet a siófoki dúsgazdagok miliőjében játszódik: Reginát, az iskola pom-pom-csapatának kapitányát és a kosárcsapat sztárjának barátnőjét egy titokzatos e-mail miatt kirúgják a Sport Gimnáziumból, így szülei úgy döntenek, a konzervatív Virág Gimnáziumban folytatja tanulmányait. Regina nem tud beilleszkedni, összekülönbözik Líviával, a helyi hangadóval, és csak azzal a feltétellel nem rúgják ki őket, ha az egyre érdektelenebb kosármeccsek fellendítéséért megszervezik a pom-pom-csapatot (az igazgatótól megtudjuk, hogy Reginát lényegében ezért vették fel); a beilleszkedéssel párhuzamosan egy másik szálon – az előbbivel csak néha-néha érintkezve – zajlik az új szomszédjával és egyben iskolatársával, Márkkal való egymásra találása, és az előző fiúval, Dáviddal való szakítása. A film címe, az Álom.net, egy önmagát titkoló chatpartnert takar, aki a Reginának küldött nagy mennyiségű üzenetévél, ha nem is árulja el, de sejteti a lány közeli jövőjét, azaz a film végkifejletét.

N. Forgács saját maga által néhány mondatban vázolt rendezői hitvallása: „Számomra a mozi legfontosabb célja, hogy szórakoztasson. Azért ülök be egy filmre, hogy élvezzem a hanghatást, a látványvilágot. A realitás, a mindennapok problémáinak bemutatása szerintem a dokumentumfilmek és a televízió feladata.” Az Álom.net pedig „csupán egy érzelmes kis limonádé”, amelynek „lényege a sport, a tánc, illetve a mozgásra való ösztönzés. Emellett nagyon sok jó zene hangzik el a filmben, melyekre táncolni lehet”. De miért csak úgy tud szórakoztatni egy film, ha a benne ábrázolt világ az első kockától az utolsóig egy vágyálom, nemlétező díszletek közé helyezve? Valóban szükség van egy másfél órás játékfilmre, ami sportra, táncra, illetve mozgásra ösztönöz?

Az idézett beszélgetésben a rendező megemlíti, hogy ma leginkább a középiskolás fiatalok járnak moziba, tehát őket érdemes megszólítani. Szerintem ha ezt a filmet megnézi egy középiskolás, jó esetben azt gondolhatja, hogy a rendező semmit nem tud a korosztályáról: alig elképzelhető, hogy bármelyik kamasz magára és a problémáira ismerne itt, esetleg azonosulni tudna a szereplőkkel, az Álom.netben ugyanis annak, amit valódi életnek nevezünk, még a látszata sem merül fel. Csak néhány példa: a diákok sportkocsival járnak iskolába, a Virág Gimnázium tanulói egyenruhát viselnek, Regina egész délután rózsaszín laptopja előtt ül és chatel. Az elbeszélés egésze rendkívül idegen magyar kontextusban, minden egyes részlet a hollywoodi filmekből van átemelve, még a helyszín is: a tényleges Siófok helyett egy arctalan amerikai kisvárost látunk. Csakhogy az Álom.net és az Álomgyár filmjei közt van egy óriási különbség: azok profi forgatókönyvből készülnek, míg itt az alakok vázlatosak, a jellemek elnagyoltak, a fő konfliktus elindítója (Regina kirúgatása) nem eléggé megokolt, sőt, találunk a cselekmény szempontjából teljesen funkciótlan jeleneteket is.

A kamaszokat amatőr színészek alakítják; a főszereplőt játszó Labancz Lilla, és a rivális Líviát megformáló Czifra Kinga többé-kevésbé hitelesen hozzák karaktereiket – érezhetően színésztársaik fölé emelkednek, akik közül ketten, Csernóczki Ádám (Márk), de főleg Jankóczy Attila (Dávid) gyakran a saját szerepük paródiáivá válnak. Kisebb szerepekben feltűnnek profi színészek is, például a Reviczky Gábor, mint üres közmondásokban beszélő iskolaigazgató, az ő – ezúttal visszafogott – játéka igazi színfolt.

Az Álom.net remélhetőleg nem a jövő magyar tinifilmjének irányadója. N. Forgács ott téved el, amikor azt a célt tűzi ki, hogy egy másik világot importáljon itteni körülmények közé, ahelyett, hogy az itteni körülményekben gondolkodna. Mert filmje attól még nyugodtan maradhatna „csupán egy érzelmes kis limonádé”.