Amikor egy filmet az azt készítő stúdió évekig gyakorlatilag rejteget (vagy legalábbis úgy tűnik) a nézőközönség elől, nem sok jót vár tőle a potenciális néző. Amikor pedig az elvárásokat visszább fogja az ember, néha akár kellemes csalódás is érheti. Pont ez a helyzet Josh Boone hányattatott sorsú Az új mutánsok-ával, ami csak olyan szempontból méretes melléfogás a stúdió részéről, hogy egy csöppet elkéstek a bemutatásával.
Az új mutánsok forgatása még valamikor 2016-2017 környékén zajlott, így furcsa időutazást tehet az, aki beül a moziba megnézni a főbb szerepeiben több menő sorozatos fiatal színészt csatába küldő szuperhős-filmet, hiszen így kicsit olyan, mintha A trónok harcából ismerős Maisie Williams, vagy éppen a Stranger Thingsben feltűnt, karakteres arcú Charlie Heaton fiatalodtak volna jópár évet hirtelen. Pedig csak annyi történt, hogy Josh Boone filmje megjárta a hollywoodi stúdiórendszer fókusz-csoportokkal megspékelt poklát, és végül (többszörös premierdátum-csúsztatás után) a forgatás befejezése után jó három évvel kerülhetett csak mozivászonra.
Az egyetlen gond, hogy eddigre meglehetősen kifulladt az eredeti mutánsos széria, két remek első rész után következett a lagymatag harmadik rész (X-Men: Az ellenállás vége), utána sorban egy furcsa, reboot-szerű negyedik (X-Men: Az elsők), egy iszonyatosan kaotikus ötödik (az ehhez illően katyvasztott című X-Men: Az eljövendő múlt napjai), egy világrengetőnek szánt, de nagyot bukó hatodik (X-Men: Apokalipszis), legutóbb pedig egy sokat várt, de végül siralmasra sikerült képregény-sztori adaptáció (X-Men: Sötét Főnix), nem is említve az oldalhajtásként is felfogható két Deadpool-filmet, valamint abszolút kakukktojásként a kiváló, de erősen korhatáros Logant.
Ezekből állt tehát eddig a nem túl acélos, a 20th Century Fox által gyártott mutáns-univerzum, a stúdiót, és ezáltal az általa készített filmek szereplőinek jogait aztán nem is olyan rég bekebelezte a (most már lassan minden pop-kult karaktert összeverbuváló) Disney, így Az új mutánsoktól már régóta nem is igazán várt senki világmegváltást, maximum annyit, hogy valamennyit visszahozzon a belefektetett milliókból. Hiszen itt már tudvalevő, hogy nincs az eddigi történeteket követő mutáns-jövő, a Disney tiszta lappal akarja a Bosszúállók-univerzumbéli szuperhős-seregéhez hozzácsapni a mutánsok csapatát is.
Így viszont az vesztesek nyugalmával operáló filmmel már komoly rizikót is mertek vállalni alkotói, nem véletlen, hogy az összes korábbi X-film közül egyedül a Logannel próbál valamiféle kontinuitásban lenni a történet; ahogy az sem, hogy ha nem is 18-as, de egy 16-os karikát azért bevállalt ezzel a leköszönő stúdió. Ezt pedig meg is „érdemli” Boone filmje, hiszen Az új mutánsok sokkal inkább mondható John Hughes-féle tinifilmekkel keveredő horrornak, mint szokványos, világmegmentős, mesei szuperhős-mozinak.
A poétikus nevű Danielle Moonstar (Blu Hunt) egész családját és teljes indián-rezervátumát megöli egy hurrikánnak kinéző valami, az egész mizériát túlélő lány pedig egy kórház-szerű intézményben tér magához. Itt Dr. Reyes (Alice Braga) felügyelete alatt négy mutáns fiatallal kell megosztania a helyet, a farkassá alakulni képes Rahne Sinclaire-rel (Maisie Williams), a magát ágyúgolyóként kilőni tudó Sam Guthrie-vel (Charlie Heaton), a stresszhelyzetben emberi napfolttá alakuló Roberto da Costával (Henry Zaga) és a meglehetősen furcsa, misztikus teleportáló képeségekkel (valamint egy minisárkánnyal) megáldott, orosz Illyana Rasputinnal (Anya Taylor-Joy). Egy ideig a szabadulás, hamarosan pedig már csak a túlélés marad kérdéses a hősi életre aspiráló fiatalok számára.
Az új mutánsok kilencven százaléka ebben a hátborzongató szanatóriumban zajlik, ez a bezártságérzet pedig az egész filmen érzékelteti a hatását – a szó abszolút jó értelmében. Bőven van idő megismerni az öt fiatal karakterét, szenvedélyeit, vágyait, és végre nem egy ötperces, gyorsan elhadart expozicíós részben tudunk meg róluk minden szükségeset, az (általában tragikus) előtörténeteik is szépen lassan bugyognak elő belőlük, teljesen organikusan, a főszereplők közötti interakciók során. A fiatal színészek pedig kitesznek magukért, Blu Hunt teljesen szerethető, „vízből kivetetett hal”-féle főhős, Heaton és Zaga macsóságtól mentes, szimpatikus srácok, Williams pedig szinte rutinosan bújik már farkasbőrbe, egyedül talán (a Shyamalan-féle Széttörvéből ismerős) Taylor-Joy karaktere ellenszenves és játéka egyenetlen kissé, de ez már sokat nem lesz el az amúgy egészen jó kémiájú csoport dinamikájából.
A látványvilág nem vállal sokat, de ez nem is baj. Talán nem sokan bánjuk, hogy nem kell a sokadik CGI-világégéssel fárasztanunk a szemünket a moziban, viszont a (szinte egyetlen) helyszínt egészen szépen, Stephen King-filmek hangulatát idézően mutatja be Peter Deming kamerája, és a vágásra sem lehet különösebb panaszunk. Az pedig külön kiemelendően dicséretes, hogy annak ellenére, hogy a film sok helyen horror-klisékkel keveri meg a tinifilmes hangulat kellemes állóvizét, egy fia olcsó „jumpscare”, vagy éppen túltolt harsonás, kellemetlenül hasbavágóan hangos, olcsó ijesztgetéses rész sincs a filmben, pedig bőven adott volt rá a lehetőség és a történet.
A forgatókönyv meglepően koherens (főként tekintve a film utómunka-fázisának hányattatott sorsát), a karakterei szimpatikusak, akikért izgulni lehet, és még a műfaji kevertség pedig kifejezetten jól áll Josh Boone mozijának, ami így kenterbe veri az elmúlt évek X-Men-filmjeit. Végül ez az a film lett, aminek még a másik Josh (Trank) által írott-rendezett tini-szuperhősfilmnek, A Fantasztikus Négyesnek lennie kellett volna, ami azonban sokkal rosszabbul jött ki a stúdió általi átnyeséses-újraforgatásos történetből. Az egyetlen gond Az új mutánsokkal az, hogy sajnos elkésett – folytatása ezekkel a színészekkel, alkotókkal egészen biztosan nem lesz, pedig ha pár éve, idejében piacra dobják (mondjuk az ezzel egy időben forgott Sötét Főnix helyett), talán egy kicsit helyreállíthatta volna a szebb napokat látott X-széria renoméját.
