Amikor egy filmet az azt készítő stúdió évekig gyakorlatilag rejteget (vagy legalábbis úgy tűnik) a nézőközönség elől, nem sok jót vár tőle a potenciális néző. Amikor pedig az elvárásokat visszább fogja az ember, néha akár kellemes csalódás is érheti. Pont ez a helyzet Josh Boone hányattatott sorsú Az új mutánsok-ával, ami csak olyan szempontból méretes melléfogás a stúdió részéről, hogy egy csöppet elkéstek a bemutatásával.
Talán mára már a legelvetemültebb X-men-rajongónak is komoly fejtörést okozna az a kérdés, hogy pontosan milyen ok-okozati összefüggések, esetleg filmeken átívelő karakterfejlődések számítanak még bármit is a hányattatott sorsú franchise esetében. Ilyen „előélettel” nem volt könnyű dolga a rendezőként elsőfilmes Simon Kinbergnek, de a lassan két évtizede indult történet lezárásának szánt X-Men: Sötét Főnix még az elődök hullámzó színvonalát tekintve is gyalázatosan sikerült.
A Deadpool tavaly februárban már megmutatta, a korhatáros képregényfilmeknek is óriási piaca van, várható volt, hogy a Marvel nem fogja hagyni kihűlni a forró adamantiumot, a szabadszájú bérgyilkos kalandjainak sikere után pedig nem volt kérdés, hogy hamarosan elindul a tizennyolcas (illetve tizenhatos) karikás szuperhősfilmek dömpingje. Hosszútávon unalmas és egysíkú lehet ugyanakkor ez a recept, szerencsére James Mangold filmje egyelőre remekül használja ki a magasabb korhatár-besorolás nyújtotta előnyöket.
A téren és időn átívelő mutáns csapategyesítő az egyik legszórakoztatóbb nyári móka, egyben az eddigi legjobb X-Men-film, így kijelenthető, hogy a franchise él és virul!
Az első részben röviden áttekintettük, hogy miként jutott el a képregényfilm műfaja a kezdeti „primitív”, naiv időszakából a rizikósabb alkotásokig, odáig, hogy már itt-ott felbukkant komolyabban vehető próbálkozás az adaptálásra, most pedig folytatjuk a filmtörténeti áttekintést, amely a képregényfilm mint tagadhatatlanul önálló, erős műfaj létrejöttéhez vezető utat mutatja be.
Érdekes kamikaze-akcióba kezdett 2011-ben a Marvel Entertainment, amikor úgy döntött, hogy az egyik legsikeresebb franchise-ukat, az X-Men-szériát egy időre jégre teszik, és egy kvázi-reboottal sávot váltanak. Az X-Men: Az elsőkráadásul elég sikeres lett ahhoz, hogy jövőre már a folytatás érkezzen belőle. Valamit azonban kezdeni kell a parlagon hagyott sorozattal is, amit Mangold filmjével immáron keretbe foglal egy-egy Farkas (Rozsomák!) köré épülő mozi. A baj csak az, hogy az első nem valami jó, ez a mostani pedig zavaróan hibrid alkotás.
Egy év börtönbüntetésre és további egy év börtönön kívüli felügyeletre ítélték azt a New York-i férfit, aki 2009-ben feltöltötte az internetre az X-Men kezdetek: Farkas című képregényfilm munkakópiáját.
Hollywood háza táján az utóbbi években margóra szorult a drámai szuperhősfilm. Míg a Marvel-műhely rendre „rock-and-roll” életérzéssel vizezi a veretes magánmitológiákat (Vasember, Thor), addig egy parodikus húrokat pengető, deheroizált világképpel operáló divathullám (HA/VER, Zöld Darázs, Super) is születőben van. Ebben az oázisban üdítő alternatívát kínál a mutánsok nagyelbeszélését eredőjénél megragadó X-Men: Az elsők.
