Karácsony környékén vannak olyan filmek, amelyek abban a nem túl irigylésre méltó helyzetben vannak, hogy a legújabb Csillagok háborúja-résszel kell megküzdeniük a mozikban – máshol nem tudom, de Marosvásárhelyen szó szerint is. A Jean-Luc Godard-ról készült életrajzi film vetítésén ugyanis csak akkor nem szólt John Williams űroperájának zenéje, amikor Louis Garrel és kompániája túlordibálta azt, a ’68-as párizsi diáktüntetések teljes erejével.
Ugyanakkor Az impozáns (bár nincs hivatalos magyar címe, valami ilyesmit akar jelenteni az eredeti, Le redoutable cím) egyáltalán nem véletlenül volt a mozi félreeső termében műsorra tűzve, a kasszasikerek mögé szerénykedni: nem igazán tudni, hogy ez kinek készült, vagy mi szükség volt Michel Hazanavicius legújabb biopicjére. Maga a vizsgált alany jelentette ki az alkotásról még a forgatás előtt, hogy „rossz ötlet”, ez pedig ritkán jelent jót. Akkor pedig végképp, amikor egy filmkészítőről készül film, és bizonyos jelenetek láttán az ember óhatatlanul elképzeli, hogy ehhez vajon mit szólna a megfilmesített alany, és hát ez Godard-nak egészen biztosan nem tetszett – mondjuk másnak sincs nagyon amiért.
1967-ben járunk, a diáktüntetések egyre növekvő intenzitással forgatják fel Párizs életét, a francia újhullám egy meghatározó alakja, Jean-Luc Gordard pedig túl van már legnagyobb sikerein (Kifulladásig, Bolond Pierrot, a film történetének kezdetén pedig épp A kínai lányt [La chinoise] küldi a mozikba), éppen megismerte későbbi második feleségét, mindeközben igyekszik egyre tevékenyebb szerepet vállalni a „forradalom” élén. Ja, és folyton összetöri a szemüvegét.
Sem az időszakválasztással (elvégre jövőre lesz az 50 éves évfordulója a ’68-as tüntetéseknek), sem a castinggal (Luis Garrel remekül feloldódik Godard szemüvege mögött) nem lőtt mellé Hazanavicius, és izgalmas időszakában igyekszik bemutatni a filmes legendát, a hangvételt azonban már nem találta el ennyire. Talán a film legnagyobb hátránya, hogy akaratlanul lesz karikatúraszerű főszereplőjének bemutatása, Hazanavcius forgatókönyve és színészvezetése megmarad alanyának felületes vizsgálatánál, semmiféle empátia nem érződik benne Godard iránt, és bár isteníteni egyáltalán nem kell még egy legendát sem, de némi empátiával közelíteni ahhoz az alkotóhoz, akinek az életrajzát vászonra viszi, nos az egyáltalán nem árt.
Így viszont mindössze a felületes jellemzéssel és a godardi gondolatok helyett a stílusjegyek fel-felvillantásával (indokolatlan fekete vágások, feliratok „gordard-i” betűtípussal, a történetet megakasztó, indokolatlan narráció, a szín időnkénti eltűnése) közli a nézőivel a film, hogy Godard-ról akar szólni, és azt se feledjük el, hogy a rendező látott már általa rendezett filmeket, szóval ne aggódjunk, érti ezt a fickót. Így viszont az eredmény nem lesz több, mint egy magát művészfilmnek képzelő, valójában hagyományos és ártalmatlan, bár kissé unalmas és fölösleges mozgóképes életrajz egy valódi művészfilmesről.
Remekül jellemzi a Le redoutable ürességét és ötlettelenségét, hogy rengetegszer visszatérő kép (valahol érthető módon, persze) a mozivásznat bámuló nézők totálja, amivel csak az baj, hogy amikor már a hatodik hasonló jelenet jön, akkor az néző a moziszékben ülve ugyanennyiszer kell ráébredjen arra, hogy itt másokat néz, ahogy mást néznek, ami párszor talán kell és érdekes, hatszor (vagy többször) azonban teljesen fölöslegesen húzza az ember idejét, és lesz film a kelleténél nagyjából húsz perccel hosszabb, benne teljes mértékben kivágható jelenetekkel.
Hazanavicius sajnos semmi újat vagy érdemlegeset nem tudott hozzátenni a Godard-mítoszhoz, a Le redoutable vetítésén pedig nem tudtam eldönteni, hogy mi jellemzi jobban a „művészfilmek” jelenlegi sorsát: az, hogy a saját termében is a szomszédos Star Warsszal kell megküzdenie? Vagy esetleg az, hogy a fölösleges, magára utalgatós, köldök- és nézőnézegetős beszédmodorával leginkább magának köszönheti, abban a bizonyos saját, majdnem teljesen üres termét sosem fogja tudni megtölteni, de a Disney-dömping legújabb terméke elől sem fog senkit elcsábítani a filmnézés „sötét” (igényes) oldalára.
