Egy kilencedik kerületi patinás épületben forog jelenleg is a Vecsei H. Miklós főszereplésével készülő Semmelweis-film, mely a nagyhatású felfedezés mellett az orvos emberi oldalát is igyekszik bemutatni.
A bécsi klinikán különös betegség veszélyezteti a gyermekeiket világra hozó nőket, jön azonban egy magyar orvos, aki a bigott vezetéssel szembeszállva a kór nyomába ered. A szerelem, a személyes sors és a történelmi tehertétel fonódik össze Semmelweis Ignác életében, minderről pedig most Koltai Lajos rendez Kormos Anett és Maruszki Balázs forgatókönyvéből magyar mércével mérve nagy költségvetésű filmet, amit a tervek szerint jövőre láthat majd a közönség. Néhány óráig mi is betekinthettünk a forgatási munkálatokba.
Gyakran halljuk, hogy Budapest bizonyos részein mintha megállt volna az idő, ez pedig a filmesek számára hatalmas előny, a Kinizsi utcai BÁV-székházhoz érve hamar egy másik korban (még ha nem is egészen az 1800-as években) érezhetjük magunkat. A belefeledkezést persze nehezítik a környéken parkoló autók, valamint, hogy a helyszínt gyakorlatilag semmi sem választja el a csütörtök délelőtt komótosan mozgó várostól.
Belépve az épületbe viszont már nyilvánvalóbbá válik, hogy egy filmforgatáson járunk, néhányan idegesen rohannak a háttérben, miközben köszöntik a megjelent újságírókat, akik egy Semmelweis nevével felcímkézett kézfertőtlenítőt is kapnak. Ötletes marketingfogás ez, ami azért azt is jelzi, hogy a covid nem múlt el nyomtalanul. Néhány pillanat erejéig még a főszereplőt játszó, érezhetően nagyon koncentrált és átlényegült Vecsei H. Miklóst is látni, ő azonban hamar eltűnik, minket Pater Sparrow, a film látványtervezője vezet körbe a díszletekben. Ebben az épületben rendezték be a moziban látható belső terek nagy részét, bár mint később kiderül, az egyik fontos jelenetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban vették fel, és más budapesti helyszíneken is forgatott a stáb.
Koszos, mert nem biztonságos
Annyi a szinopszisból és az elmondásokból mindenképpen kiderült, hogy bár a történet valós alapokon nyugszik, fikciós elemek is jócskán lesznek majd a filmben, ez a felfogás pedig a látványtervezés tekintetében is megfigyelhető. „Koszosabb Bécset képzeltünk el, hiszen a történet fő konfliktusa a kézmosás és a higiénia körül bonyolódik, ami ellentétben áll a környezet állapotával” – fogalmaz a Pater Sparrow művésznév mögött megbújó Verebes Zoltán, miközben a falakon képek mutatják, hogy milyen referenciák alapján dolgoztak az alkotók. A kórház berendezése nem emlékeztet egy mai intézményre, ennek azonban az az oka, hogy az 1840-es években az orvostudomány értelemszerűen közel sem tartott ott, mint manapság, a kórházakban is az otthonihoz hasonló berendezési tárgyak voltak.
A film látványtervezője szerint kulcsmomentum, hogy a nézők átérezzék: abban a korban inkább a társadalom alsóbb rétegei szültek egészségügyi intézményekben, ez volt a kevésbé biztonságos opció. A korabeli szülőszék tanulmányozása után nem sokkal már Semmelweis irodájában találjuk magunkat, de a főhős Elek Ferenc által megszemélyesített barátjának szerényebb lakrésze is elénk tárul. Az igazgatói irodában már arról hallunk néhány gondolatot, hogy a szobák berendezése és elhelyezkedés hogyan jelképezi majd a hierarchiát a filmben, arra a kérdésre pedig, hogy pontosan hogyan néz ki a nővérek mosdója, fények hiányában a moziban kaphatunk majd választ.
A nagyjából fél órás gyorstalpaló alapján annyi mindenképpen egyértelművé válik, hogy a technikai részleteket tekintve a stáb nem spórolta meg a munkát, nem intézték el annyival a vizuális koncepciót, hogy kisebb-nagyobb ráhagyásokkal reprodukálják az 1800-as évek közepét.
Megint előkerül Vecsei H. Miklós, akiről készül néhány kép jelmezben, illetve bekísérik őt az interjúk helyszínére. Visszatérő motívum volt ezen a forgatási napon, hogy a színészek néha a legváratlanabb helyeken és helyzetben tűntek fel, először kilépve az udvarra épp Nagy Katicát kínálta a stáb ülőhellyel, majd a folyosón Mészáros Blanka suhant el gyorsan mellettem.
Míg a férfi főszereplővel interjúznak a kollégák, én az eklektika iránti szenvedélyemnek hódolok, amire van is lehetőség egy kosztümös film forgatásán. Az üresjáratokban előkerülő tabletek, laptopok, fülhallgatók csodás kontrasztot képeznek az itt-ott feltűnő szereplők jelmezével, ennek a jelenségnek a csúcspontjához viszont majd délután jutunk el, amikor az egyik közreműködő terebélyes szoknyájában kezd el gépelni. Így találkoznak a korszakok, és valami ilyesmiről kérdezem majd Nagy Katicát, aki a filmben Semmelweis szerelmét és támaszát, Emmát játssza majd.
„Olyan részemet kell használnom, amitől már nagyon távol vagyok”
A fiatal színésznő törte össze Reisz Gábor szívét a Rossz versekben, és játszott kábítószerfüggőt Patkós Márton oldalán az Így vagy tökéletesben, de ilyen jellegű és hosszúságú munkája még nem volt. Ennek ellennére (és annak, hogy sorban a negyedik interjúját adja) nagyon koncentráltnak tűnik a beszélgetés helyszínéül szolgáló szülőszobában, bár azért ő is elismeri, hogy egy ilyen kihívás nagyon más felkészülést kíván meg tőle.
„Forgatási napok és sűrűség tekintetében is ez az eddigi legkomolyabb szerepem: 48 nap, végzéstől függően napi 10-12 óra munka. Még benne vagyok egy folyamatban, ilyenkor nyilván sok mindent máshogy él meg az ember, és átfogó véleményt amúgy is majd a végén tudok mondani, de az biztos, hogy nagyon embert próbáló, ugyanakkor felemelő ez a feladat. Elsősorban lelkileg könnyű elfáradni, és mégis mindig meg kell találni az utolsó erőtartalékokat is “ – fogalmaz az Emmát játszó színésznő, majd hozzáteszi, hogy azért könnyen lehet, hogy a végén jön majd egy nagyobb kifáradás.
Visszatérve a korábban említett korszaktalálkozóra, manapság mindig izgalmas dilemma, hogy egy történelmi film hogyan viszonyul a női karakterekhez, milyen arányban jelenik meg a sorsunkban a tárgyalt kor maradibb szemlélete, illetve a jelenbéli progresszió. Emmában mintha sok egyéb mellett ezek a szempontok is találkoznának.
„Az 1800-as évek közepén járunk, amikor a nők egészen más helyzetben voltak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gondolkodhattak vagy érezhettek szabadon, csak mindez a szigorúbb keretek miatt a saját belső világukba szorult. Épp azért szeretjük a nagy romantikus történeteket, mert megmutatják, hogy milyen, ha ezek az érzések a felszínre törnek. Mi is valami ilyesmit szeretnénk ábrázolni.“
Nagy Katica korábban több interjúban beszélt arról, hogy azon színészek közé tartozik, akik számára fontos a karakterrel való azonosulás. Ennek megtalálásban segítésére lehetett a forgatást megelőző felkészülés, mely során Semmelweis életéről, de magáról a korszakról is hallhattak új információkat a színészek, másrészt viszont saját bevallása szerint abban a tekintetben is újdonság volt ez a figura a korábbi munkáihoz képest, hogy egészen máshonnan kellett közelítenie.
„Mikor kiderült, hogy én fogom játszani ezt a szerepet, kicsit azért megijedtem. Emma nagyon szerény, nagyon zárkózott személyiség, akiben van egy kedves bénaság is, de ha kell, kiáll magáért. A saját egyetemi éveim jutottak róla eszembe, viszont én jó ideje nem így működöm, így ehhez a szerephez egy olyan részemet kell használnom, amitől már nagyon távol vagyok. De a Tanár Úr [a forgatáson mindenki így szólította Koltai Lajost – a szerk.] nagyon jól érzett rá arra, hogy ez még mindig bennem van, és tökéletes instrukciókkal segít is előhozni. “
„Maradhattok itt, csak vigyázzatok a fejetekre”
Ezt már Nagy András operatőr mondja annak a néhány fotósnak és újságírónak, aki a délután második részére is maradt. Ekkor – a kisebb átszervezések után – egy jelenet felvétele következett a a székház udvarában (ahol az illúzió jól sikerült, erről magam is meggyőződöm, amikor meglepetésként ér a macskakő ruganyossága), a nyugodtság pedig ezekben a percekben is átjön.
Koltai Lajos a fotósok kedvéért még teátrálisan is játssza a rendezőt, az előkészületek alatt pedig a legnagyobb konfliktust az okozza, hogy az stábból valaki a többszöri felszólítás ellenére is eteti szegény várakozó lovakat. Koltai és Vecsei H. Miklós higgadtan beszélik meg, hogy végül mi is legyen a jelenetben feltűnő bőrönd sorsa, a felvétel előtt pedig különböző konstrukciókban el is próbálják a jelenetet, amely egyébként a kész film szempontjából aligha lesz jelentős.
Az egész stábból talán a rendező tűnik a legnyugodtabbnak, aki néha valóban mintha tanárként viselkedne. Próbálok a legkevésbé láb alatt lenni, a fejemet is lehúzom, amikor Nagy András arra kér minket, de azt azért generációs öntudatomra ébredve még utoljára megjegyzem, hogy milyen sok a fiatal mind a közreműködők, mind pedig a stáb tagjai között. Mégsem csak illúzió a különböző korszakok találkozása?
A stagnáló idő viszont egészen biztosan az, mert kilépve már egy délutáni csúcsforgalmon túl lévő túl lévő város fogad. És ahogy az elején is említettem, a forgatási helyszín sajátosságai miatt néhány lépés után már újra a valóságban találjuk magunkat.
