Címke: koltai lajos

„Egy közeli mégiscsak egy közeli” – Beszélgetés Dimény Áronnal

2025. október 4. – írta

A húsz éves Sorstalanság Citrom Bandija veheti át idén a Sárga Csikó-díjat: Dimény Áron kolozsvári színművész huszonévesként került Koltai Lajos filmjének szereplői közé, azóta folyamatosan feltűnik magyar és román nagy- és kisjátékfilmekben egyaránt. Volt már bolondos lúzer, ügynök, tanár, de kezdő orvos is egy világvégi településen. Filmes karaktereiről beszélgettünk vele.

Mossa kezeit – Koltai Lajos: Semmelweis

2023. november 30. – írta

Koltai Lajos legújabb filmje Semmelweis Ignác kortársaival vívott végeláthatatlan harcát állítja a középpontba, de a meg nem értett, korszakos zseni történetét alapos lélektani vizsgálat helyett végül melodrámai irányába viszi el.

Koltai Lajos is tanítani fog az SzFE-n

2021. január 28. – írta

A 74 éves, Kossuth-díjas operatőr a mesterképzős filmrendezőket fogja tanítani. Az alapképzésen András Ferenc lesz a rendezői, Barlay Tamás pedig a dokumentumfilmes osztály vezetőtanára.

Szabó Istvánt köszöntötték a Magyar Filmhét megnyitóján

2018. február 8. – írta

Az összes 2017-ben bemutatott magyar film látható február 11-ig a budapesti Corvin moziban február 8. és 11. között a 4. Magyar Filmhéten. A szerda esti megnyitó után a néhány hét múlva 80. születésnapját ünneplő Oscar-díjas Szabó Istvánt köszöntötték az 1980-as Bizalom című film felújított kópiájának vetítésével.

Meghalt Zsigmond Vilmos

2016. január 4. – írta

Zsigmond Vilmost a San Franciscótól délre fekvő Big Sur településen, álmában érte a halál január 1-jén, kevéssel éjfél előtt – mondta el az MTI-nek Romwalter Béla, az elhunyt Oscar-díjas operatőrrel közösen indított Sparks vállalat vezetője.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Milyen KPop-folytatást néznél legszívesebben?

Szavazó

Milyen KPop-folytatást néznél legszívesebben?

Friss film és sorozat