Lassú visszaszámlálás tíztől nulláig, eközben lepereg szemünk előtt egy fiatal lány kaotikus világa. A hipnózis alanya ezúttal nem (csak) a néző, hanem a főszereplő maga, akinek tudattalanjából történetek, életek, de leginkább halálok kerülnek a tudatos befogadhatóság felszínére.

Ami eleinte egy színes ajtónak álcázott barlangfal felülete, később a hipnózis alatt emlékezetben bejárható tér ajtajai közül csupán az egyik. Ana azonban nem minden ajtót szeretne kinyitni.

Julio Medem baszk származású filmrendezőt a melodráma műfajának megújítójaként tartják számon. Két legkiemelkedőbb alkotása, az Északi-sarkkör szerelmesei, és a Szex és Lucia erős atmoszférájú filmek, melyekben a rendező figyelemre méltó érzékenységgel mutat emberi kapcsolatokat. A Caótica Ana (Anna bekattanva) főszereplője, Ana (Manuela Vellés) Ibizán él édesapjával egy tengerparti barlangban. Szabad, szenvedélyes, sziporkázó fiatal lány, aki élénk színekkel festegeti világát. Egy kézműves vásár alkalmával egy mecénás, Justine (Charlotte Rampling) Madridba hívja a lányt, ahol fiatal tehetségeket taníttat lakásán. Apja amish-jellegű világából Ana eklektikus művész-társadalomba kerül. Mindenre nyitott, jól érzi magát, naiv festményei leegyszerűsített, gondtalan, derűs életszemléletét tükrözik. Megismerkedik Saiddal, az arab származású fiúval, akinek festménye ismeretlen emlékeket idéz meg benne. Szenvedélyes kapcsolatukban Ana szerető, anya és barát egyszerre. A fiú jelenléte, nyugtalansága és a jelentéktelennek tűnő vizuális élmények Anában látomásokat idéznek elő és intenzív fizikai reakciókat váltanak ki. Egy pszichológus és hipnózisszaki tanítványa, Anglo Anában érdekes tanulmány tárgyát fedezi föl, és ezáltal megpróbálja megfejteni a látomások eredetét. A néző számára mindez a lehető legegyszerűbben ölt formát: a hipnózis alatti felidézett emlékeket összefüggő filmdarabokként látjuk, melyek flash-backekként fragmentálják a történetet. Így a látomás-rejtély épp csak a néző kíváncsiságát elégíti ki, és dinamikusabbá teszi a film ritmusát, de nem használja ki a hipnózis kínálta izgalmas lehetőségeket.

A rendező meglehetősen sok létfilozófiai húrt pendít meg: a nő mint káosz és teljesség, a férfi mint romboló erő, lélekvándorlás, művészet, miszticizmus, halál, háború, elnyomás – s ezeket a történetben egy képpé próbálja összegyúrni. A kép mondhatni összeáll: egy kétdimenziós színes naiv rajzzá. Nem mintha nem adna elég lehetőséget a film az elemezni-, elmélkedni-vágyóknak, csak valahogy mindez nincs összhangban Ana világával, olyasmi, amitől ő maga is menekül. A történetek időnként giccsbe vagy érzelmileg túlfűtött, mesterkélten drámai helyzetekbe torkollanak. Kissé valószerűtlen összefüggéseket tár fel a film a néző számára, melyek hatására az egész nem lesz több egy szép mesénél: Ana Csodaországban, színes képek között. Kiemelkedő életű fiatal nők reinkarnációja, tragikus halálok hordozója, feminista ideológiák istennője. Képzeljük el Kafka emberét, amint az nem a törvény kapujában, hanem fiatal nők emlékezetének színes ajtajai előtt áll, és voltaképp mindegy, hogy melyiken megy be, mindegyik mögött ugyanazt találja. Medem emberének elegendő néhány év a felismerésre, és nincs amit veszíteni, mert úgyis minden egy egyetemes körforgás része.

A filmbeli festmények a rendező Ana nevű testvérének alkotásai, aki 22 éves korában autóbalesetben elhunyt. Julio leányát Anának nevezte testvére emlékére. Erősen érezhető az, hogy a rendező nem annyira mutatni, mintsem mondani akar valamit. Érezhető, de kevésbé látható. Nem hiányoznak a filmből a plasztikus, érzéki vagy erőteljes képek, de ezek a film gondolati fonalának eszközei. Olykor erőltetett képi párhuzamok irányítják a figyelemet a film egyik vagy másik elemére, de többnyire azonban apró jelzések sugallják két jelenet vagy gondolat között a hasonlóságot – ezektől válik széppé a film. S Manuela Velles ragyogása, pozitív kisugárzása, a képek, jelenetek lendülete, a spanyol zene varázsa mindenképp emlékezetessé teszik ezt a mozit.