Tizennégy pár, három terapeuta, ahány ember, annyi probléma, és egy nyugati modellre kitalált projekt: Love Building – a jelentéktelenné váló címszó, melynek steril, újkori hangzású leple alatt életszagú történetek bontakozhatnának ki, ha hagynák.

Iulia Rugină első nagyjátékfilmje a közönségbarát alkotás iskolapéldája: egy színészworkshop kereteiben készült film, mely ahány szereplőt, annyi sztereotípiát sorakoztat fel, szinte lehetetlen, hogy a néző egyik-másikkal ne tudjon azonosulni. A filmbeli párkapcsolatok közhelyes problémái éppen ezért nem hatnak tragikusnak, a nézők keserűen felkacagnak a történetek hallatán, magukra, párjukra ismerve.

A Love Bulding (mely az immár kelet-európai államokban is előszeretettel háziasított, nyugatias team building sajátos formája) tulajdonképpen tömeges kapcsolatterápiát leplez. Három, különböző szakterületen dolgozó terapeuta a program kitüntetett megbízottjai, akik előre kitalált módszerekkel próbálják orvosolni a párkapcsolatok hiányosságait. Valentin (Dorian Boguță), Silviu (Dragoș Bucur) és Cristian (Alexandru Papadopol) tankönyvekből szedett módszerrel kezeli a párokat: érkezésük előtt átfutják a rövid életrajzokat, majd címkéket nyomnak rájuk. A diagnózisok: összeférhetetlenség, rutin, hűtlenség, pénzhiány stb. A leírások olvasása közben rápillanthatunk a párokra is, természetesen egy olyan pillanatukban, mely a rájuk nyomott bélyeget alátámasztja. A terapeuták hozzáállása, valamint az, ahogyan a szereplőket megismerjük, több okból is felszínes. Egyrészt a munkamódszer azt a bár abszurd, de ilyen téren elterjedt szokást húzza alá, mely szerint minden emberi problémát már láttunk, nincs új a nap alatt, mindet be kell dobni az oly nagy előszeretettel használt „problémamegoldás” és „konfliktuskezelés” olvasztótégelyébe, mindenre egy előre megszabott recept a megoldás. Továbbá a film ilyen alapon kontrasztba tudja állítani ezen rideg rendszer képviselőit és a rendszert magát – azzal a felismeréssel, hogy a megoldásnak hitt eljárások kevesek, hogy a három pszichológus is legalább olyan súlyú problémákkal küzd, mint a páciensek, és hogy a nap végére bebizonyosodik: mi sem könnyebb, mint válságainkról beszélni, ezeket megoldani.

A film tizennégy problémás kapcsolatot sorakoztat fel, s e mennyiségből  adódóan nem mond újat a szerelemről, emberi kapcsolatokról. Nem bocsátkozik mélyebb lélektani analízisbe, nem sajátos, egyedi történeteket mutat be, hanem általánosítóan bélyegeket nyom szereplőire, így lehetetlenné válik igazán átérezni egyik-másikuk drámáját. A kapcsolatok milyensége változó: középkorú házaspár, mely belefulladt a rutinba; tiniszerelem, ahol a szülők beavatkoznak a kapcsolatba; szexuális frusztráció; melegkapcsolat, melyet az ítélkező társadalom rontott el. Alapjaikban klisék, amelyekből kiindulva azonban életszagú történeteket, vagy legalább történetfoszlányokat lehetne kovácsolni. A Love Building nem ezt teszi. Ezt a tényt felírhatnánk hiányosságnak, de a film célja valójában talán nem is életszerű, nagyon sajátos és részletbe menő helyzetek bemutatása: mivel workshop-filmről van szó, a szereplők száma adott. Ezen túl a párok egyikét sem helyezi nagyító alá, egyikre sem fókuszál igazán, nem személyeskedik. A kamera, mondhatnánk, végig objektív és érzelemmentes szemmel kíséri a szereplőket, nem ítélkezik felettük, de nem is kíváncsiskodik. Céljául azt tűzi ki, hogy a rendszer hiányosságait húzza alá, sejteti, hogy minden kapcsolat sajátos problémákba fullad, ezért nem lehet néhány nap alatt ugyanazt a sémát rájuk húzni, mi több, a pszichológusok drámáját is elkezdi megmutatni, kiábrándultnak ábrázolva őket, hiszen a történet végére – bár nem tagadják a megoldás létezését – kimondják: minden könnyebb, mint maga a megoldás. A film utolsó jelenete, a tömeges futóverseny a problémák előli menekülés kissé csöpögős metaforája, mely azonban megkoronázza a film tulajdonképpeni mondanivalóját.

Iulia Rugină filmje elmarad a román újhullám jobb filmjeitől, de talán nem is volt célja beállni a sorba. Elítélhetjük felszínességéért, de a film talán nem is akar többet annál, mint amit elért: hogy magunkra ismerjünk, hogy keserédes mosollyal bevalljuk önmagunknak: ilyenek vagyunk mindannyian. A szerelem témája az egyik legelcsépeltebb filmben és irodalomban, nem kis vállalkozás újat mondani, mutatni róla anélkül, hogy csöpögjön, a Love Building ilyen téren meg inkább emberközelibb (még ha közhelyes is), hiszen nem idealizál. Szeleteket, foszlányokat mutat meg, sejtet valamit a bélyegek alatt, s bár többet szeretnénk tudni-látni, de legalább kíváncsivá tett.