Októberben kezdődik a Cinemira Filmfesztivál Budapesten Októberben kezdődik a Cinemira Filmfesztivál Budapesten

Októberben kezdődik a Cinemira Filmfesztivál Budapesten

Jövő hónap 5-13. között, két hétvégén keresztül fog zajlani a gyermekeket és fiatalokat célzó filmszemle, ahol vetítéseken kívül közönségtalálkozókon, workshopokon, egyéb szakmai programokon is részt vehetnek a látogatók.

Az idei Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál mottója a „Mozizz és alkoss!”, amelyet a szervezők változatos programkínálattal valósítanak meg. A fesztivál sajtóközleménye szerint „nagyobbak a test változásairól, első szerelemekről, internetfüggőségről, az iskolarendszer útvesztőiről nézhetnek filmeket, míg a kisebbek a barátság, család, környezettudatosság témákban mozizhatnak”. A Cinemirán látható először Magyarországon a Mások színei (Colors within) díjnyertes japán anime és az internetfüggőséget boncolgató dán dokumentumfilm, a Semmit sem érzek. A filmes kínálat részét képezi még a Rókus és Rézi megmenti az erdőt holland-belga-luxemburgi animációs film, és az érdeklődők fagyizós mozizással ünneplik az idén 50 éves Keménykalap és Krumpliorr című magyar gyerekfilmet.

Az ifjúsági hétvégén a látogatók olyan díjnyertes rendezőkkel találkozhatnak, mint Reisz Gábor, Traub Viktória és Szimler Bálint, a meghívottak között szerepelnek az Azahriah-film alkotói valamint a Krúbi klipjeit is rendező Mazzag Izabella. A második hétvégén a kisebbeket és családjaikat Palya Bea és Ringató szórakoztatja koncertjével, az érdeklődők találkozhatnak az Agymanók, a Garfield, és a Wednesday szinkronhangjaival. A Margit-szigeten a Kristály Színtér ad otthont a csapófestő, a kaszkadőr, a képregény valamint a LUSH fürdőbomba készítő workshopoknak.

A Cinemirán a fiatalok kipróbálhatják magukat filmesként, részt vehetnek igazi castingon, aminek révén „lehetőség nyílik bekerülni menő sorozatokba, filmekbe mind a két hétvégén”. A workshopok sok különböző témát és területet érintenek, például: képregény, mangarajzolás, természetfotó, filmes tánckoreográfia, kaszkadőr, animáció. A fiatalok tanulhatnak profi sminkmestertől, de filmes jelmezeket és sminket is magukra ölthetnek, valamint a jövő év elején mozikba kerülő új magyar családi film, a Véletlenül írtam egy könyvet grafológus workshopján is részt vehetnek.

A fesztivál éves videóversenyére idén is 19 évnél fiatalabb alkotók jelentkezhettek, munkájukat Puskás-Dallos Peti zenész, Mazzag Izabella rendező, Hollósi Jázmin online tartalomgyártó és Lampert Benedek fotós értékelik. A versenyfilmekről egyaránt döntenek a gyerekek és a zsűri, előbbiek az egymillió forint összértékű díjakról, utóbbiak a szakmai elismerésekről. A versenyfilmek bíráinak csapatát Szász Attila filmrendező, Jo-Anne Bouline, a Montreali Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál igazgatója, Filip Diviák animációs filmrendező, Marta Jodko a lengyel AleKino filmfesztivál vezetője, Noy Levin rendező, író, Czakó Judit vágó, Glaser Kati animációs filmrendező, Felszeghy Ádám producer, Angyalosy Eszter forgatókönyvíró és Szoboszlay Eszter animációs filmrendező alkotják.

A fesztivál programkínálatát korcsoportok és hétvégék szerint a Cinemira weboldalán lehet böngészni.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes