Chilton Flóra Még emlékszem című filmje nyerte Cinemira Teen filmfesztivál fődíját Chilton Flóra Még emlékszem című filmje nyerte Cinemira Teen filmfesztivál fődíját

Chilton Flóra Még emlékszem című filmje nyerte Cinemira Teen filmfesztivál fődíját

Több ezer diák döntött a Cinemira Teen Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál fődíjáról: az Aranymókus díjat idén Chilton Flóra Még emlékszem című filmje nyerte, amely a második világháború emlékeit eleveníti fel animációs és élőszereplős technika keverékével. Az alkotás a legjobb animációs kisfilm díját is megkapta a szakmai zsűritől.

A 19 év alatti alkotók versenyét Bősz Mirkó LEGO-animációja nyerte, a díjakat vasárnap este adták át a Corvin moziban.

A dokumentum idézi Lakos Nórát, a fesztivál igazgatóját, aki kiemelte, az idei nyertes filmek bizonyítják, hogy a fiatalokat mind alkotóként, mind zsűriként megérintik az olyan mély témák, mint a háború és annak következményei, az abúzus elleni fellépés lehetőségei, a külső elvárásokkal való szembenézés vagy épp a klímaváltozással való küzdelem.

A Cinemira Teen a világ legkiemelkedőbb ifjúsági rövid -és nagyjátékfilmjeit mutatja be évről-évre, a fimfesztivál idén november 18. és 20. között a Corvin moziban teltházas vetítésekkel, filmes beszélgetésekkel, interaktív programokkal zajlott, a versenyben 60 rövidfilm szerepelt. A legjobb magyar ifjúsági rövidfilmnek járó Aranymókus-díjról, és az azzal járó 300 000 forintos pénzdíjról több mint 240 középiskola mintegy ötezer tanulója szavazott országszerte.

Chilton Flóra egy másik Aranymókus díjat is átvehetett, filmjét a fesztivál szakmai zsűrije a legjobb animációs rövidfilmnek járó elismeréssel díjazta. Az animációs zsűri külön dicséretben részesítette Julia Skala és Oscar Jacobson Nyári zápor (Sommerregen) című alkotását. A legjobb kisjátékfilm díját a kanadai Sandra Coppola Trófea (Trophy) című filmje nyerte.

A szervezők kiemelték, hogy vasárnap került sor a Cinemira idei, 19 éven aluliaknak szóló videóversenyének eredményhirdetésére is; három kategóriában adtak át díjakat a legjobbnak ítélt másfél perces alkotásoknak. A Bookline-Yettel Betűből képkocka kategória legjobb film díját Mackintosh Esther Anne Frank Naplója című könyvtrailerje kapta, míg a Jövőkép 2032 kategória legjobb film díját Sipos Ábel Híradó 2032 című alkotása nyerte. A kategóriában külön dicséretet kapott a zsűritől Szeszler Ábel A strucc és Lukácsy Bálint Te is lehetsz a változás című filmje. A LEGO kategória legjobb filmje, valamint a Cinemira Videóverseny fődíjasa Bősz Mirkó Zoom Out című alkotása lett.

A Cinemira legközelebb a 4–12 éves gyerekeknek szóló eseménnyel, a Cinemira Kids ingyenes online kiadásával jelentkezik decemberben.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins