Közel 70 filmtervet neveztek a Cinemira pitchfórumára Közel 70 filmtervet neveztek a Cinemira pitchfórumára

Közel 70 filmtervet neveztek a Cinemira pitchfórumára

A fiatal közönségnek szóló filmtervek az októberi Cinemira fesztivál gyerek- és ifjúsági filmes pitchfórumán mutatkoznak be, ahol szakmai- és diákzsűri is díjazza a kedvenceiket. A legjobb filmterv elnyeri az Arany Mókus-díjat és a vele járó 300 000 forintos pénzjutalmat.

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál idén ötödik alkalommal rendezi meg a Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch Fórumot. Az idei felhívásra közel 70 pályázat érkezett, amelyből várhatóan 8 projekt fog bemutatkozni. Azt, hogy mely projektek jutottak a döntőbe, szeptember 5-én hirdetik ki. A pitch fórumon szakmai zsűri és diákzsűri értékeli a prezentációkat, a legjobb gyerekfilmtervről és a 300 ezer forintos pénzdíjjal járó Arany Mókus-díjról, most is gyerekek döntenek! Az Arany Mókus-díj mellett a Digic, a Prezi, és a SPARKS ajánl fel különdíjakat.

„Célunk a pichfórummal, hogy minél nagyobb érdeklődést generáljunk az alkotók körében a gyerek - és ifjúságifilmes műfaj iránt, mert ez kell legyen az első lépés ahhoz, hogy újra minél több magyar gyerekfilm készüljön” – mondta Lakos Nóra, a fesztivál igazgatója.

A korábbi Cinemira-díjazottak közül már több filmterv megvalósult vagy további támogatást kapott. 2023-ban a diák és a szakmai zsűri fődíját is Szoboszlay Eszter Találkozások című animációs terve nyerte, melynek idén 20 millió forintos támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet.

2021-ben az Arany Mókus-díjat Felszeghy Ádám (többek között a Kék Pelikan producerének) Robóék című animációs sorozatterve nyerte. A pilot epizód már el is készült, várhatóan a következő hónapokban a közönség is láthatja.

Az első elkészült kisfilm a pitchfórumról azonban egy 16 éves lány történetéhez kapcsolódik. A fórum különlegessége, hogy kamaszok is bemutathatják filmterveiket. „Az alapötlet az, hogy ne csak felnőttek találják ki, hogy miről szóljanak a gyerek- és ifjúsági filmek. Az az izgalmas ebben a programban, hogy megismerjük, mi érdekli valójában a kamaszokat, majd ezeket a filmterveket profi forgatókönyvírókkal közösen fejlesztjük és a pitchfórumon megpróbáljuk összekötni rendezőkkel, producerekkel, hogy olyan filmek készüljenek, amelyek autentikus témákat dolgoznak fel” – mondja Lakos. Így nyerte meg a 2022-es Junior Pitch Fórum fődíját Pető Luca Loom című kisfilmterve, amelyre a fórumon csapott le Pusztai Ferenc producer és készült el a film Szamosi Zsófia és Keresztes Tamás főszereplésével.

Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált 2024. október 5–6. (TEEN) és október 12–13. (KIDS) között rendezik meg, a budapesti Corvin moziban, illetve a margitszigeti Kristály Színtérben.

(a szervezők közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes