Figyelem! A világ legegyszerűbb és legelrejtettebb román falva szörnyű atrocitásokat rejteget a néző elől. A helyszín neve Podoleni, ebbe a faluba hozta el a brit Faye Jackson rendezőnő történetének westernre, vámpírokra, és nem utolsósorban vígjátékra emlékeztető egyvelegét, amelyek egészen ízléses adagolásából egy helyes kis román, de mégis brit vámpírfilm jött létre. Állítani merem: külföldön ez mindegy. Viszont a romániai nézőknek lehet, hogy kicsit szomorú utóízet fog hagyni.
Hogyan lesz valami nemzetközinek itthon rossz íze? Mutassuk meg, mit jelent önmagában ez az alkotás, majd hogy romániai szemmel nézve milyen pozitív vagy negatív tölteteket hordoz magával.
Vlad Cozma (Cătălin Paraschiv), aki nemrég szerzett orvosi diplomájával nem tud mit kezdeni még Olaszországban sem, hazatér szülőfalujába. Meglepetésére a faluban sajátos igazságszolgáltatás történik: a falubeliek szervezetten kivégzik és eltemetik a helyi „mágnást” és feleségét, majd ennek titkát nem akarják megosztani senkivel. A hermetikusan zárt falusi világba betörő Vlad rátapint erre a sztorira és egyetlen, rendőr barátjával elkezdenek kutatni a misztérium után. Váljon szerencséjére a filmnek, hogy a fantasztikum szinte észrevétlenül szegül a narratív elbeszélés mellé, elvégre itt vámpírokról (strigoi-okról) lesz szó a következőkben. Ilyen szempontból a történet meglep, hiszen a rendező semmiféle thriller-konvencióval nem jelzi előre az emberfelettit. Egyszercsak megjelenik egy hulla, majd az ehhez fűződő emberfeletti magyarázatot mesterien fokozott hitchcocki szüszpansszal övezi.
A rendezői tehetség egyrészt a feszültség finom és lassú fokozásában nyilvánul meg, emellett a bűnügyi alapszituáció rémtörténetté való morfózisa is egészen ötletes, a nem evilági események kibontakozása elnyeli a főhőst és átveszi a kiinduló narratív diskurzus fölött a hatalmat. Másrészt – és ez messzemenően fontosabb a film stílusánál vagy történeténél – a horror elbeszélési formáját humorral oltja be. A falubeliek vállvonogatva reagálnak a vérontásra, vicces replikákkal dobálóznak, a rendőr marihuánát akar termeszteni, a halottat sirató emberek valójában annak ellenfelei, és így tovább. Jackson a tragikusat könnyűszerrel szembesíti komikus elemekkel, s ez a hangnembeli ütköztetés teszi a filmet igazán kedvessé. Eddig mondhatnánk, hogy az olvasottak alapján ez csak Faye Jackson-féle feldolgozása az Edgar Wright által rendezett Vaskabátoknak vagy Haláli hullák hajnalának, viszont kérdéses az, hogy bizonyos formákat követve, a rendezőnő filmje megőrzi-e autentikáját és élvezhetőségét szerény országunk nézői köreiben is.
Én, mint hús-vér példája ez utóbbi kategóriának, fanyarul kifogásolom a jellegzetesen román miliő túlamerikanizálását. Hiszen csakis erről van itt szó, és ez még nem is lenne baj, ha nem kerülne a tény ekkora nagyító alá. A nagymama konyhájában a tűzhely mellett egy mikróhullámú sütő és kávéfőző fekszik, az Olaszországból visszatért unokának tiramisut készít, sőt, egy olyan torz és pongyola angolt beszél, ami egy az egyben megöli a filmet. De nincs egyedül, a csak román színészekből álló szereplők mindannyian ugyanazt a buta, színtelen, semleges, és rosszul kiejtett angolt beszélik a film elejétől végéig. A párbeszédek egyikében elhangzik a Vogue brandje is, ami végképp felbecsüli az átlag román parasztember divatvilági tájékozottságát. Hiába lehet tudatos és szándékos az angol nyelv, a kultúrák keresztezése, és a globalizáció hangsúlyozása, ez vadul túlzott, ízléstelen, és véleményem szerint fölösleges eljárás. Az itthoni nézőben a dolgok efféle hiperbolizálása öli meg a moziélményt. Egyetlen ehhez fűződő hálás megoldás a román vámpírológiához fűződik, miszerint a filmben életre kelő lények a helyi népi hiedelemből inspirált vérszívók (strigoi-ok).
Szerintem meg lehetett volna elégedni a (nyugati) műfaji konvenciók felhasználásával, ötvözésével, mintsem ennyire erőteljesen nyugatiasra erőszakolni a filmet. Sok jelenetére ugyanis könnyen ráfogható, hogy vígjátéki vagy horrorközhelyekre épül, ahol vagy valaki elásása, nyakonharapása vagy fertőzése kerül sorra. A főhősön kívül egyik szereplő sincs alaposan jellemezve, viszont ez nem is kimondottan szempont egy ilyen hangvételű filmnél. A lényeg az, hogy egészen jó próbálkozásról van itt szó, kár hogy épp a hazai közönségnek fog a legrosszabbul ízleni az itthoni produkció.
Viszont inkább egy ilyen filmmel kerüljön a román falucska a filmkészítés térképére, minthogy mindörökké szegény falvakat és buta parasztokat vagy (még rosszabb!) rendszerváltást lássunk a vásznon. A film külföldi visszhangjai jók, valószínű csakis a mi hibánk, hogy román állampolgárokként romlott húsnak érezzük az amúgy nyálfacsaró hamburgerbe öltöztetett miccset.