Az HBO román produkciója egyértelműen Ion Mihai Pacepa egykori disszidálását veszi alapul. A kérdés nem az, van-e elegendő drámai potenciál a meghasonlott kommunista kémfőnök történetében, hanem az, hogy ezt mennyire sikerül kiaknázni.
„Igaz történet alapján” – az HBO román gyártású minisorozatának készítői nyugodtan beleírhatták volna munkájuk főcímébe az unos-unos használt mondatot, amelynek általában a valószerűség hangsúlyozása a célja. A Spy/Master című szériának azonban nem kell hangsúlyoznia a valószerűséget, legalábbis azok számára, akik kicsit is tisztában vannak a romániai nacionálkommunista diktatúra történetével (persze, ezek száma 2023-ban jócskán fogyatkozóban van). Gyerek- és serdülőfejjel éltem át, hogyan terjedt suttogó propaganda, szamizdat formájában, majd a ’89-es változások után hírlapi feuilletonként, illetve immár szabadon forgalmazható kiadványként A Mű, Amely Leleplezi a Ceaușescu-Rendszer Gazságait: a Vörös horizontok. Szerzője belülről, igazi bennfentesként ismerte Európa talán utolsó valódi sztálinista maradvány-rezsimjének működését – amíg meg nem lógott Amerikába. Ion Mihai Pacepa altábornagy a Szekuritáté magas rangú tisztje, a külföldi hírszerzés helyettes vezetője volt a hetvenes években, továbbá Nicolae Ceaușescu személyes tanácsadója, afféle jobbkeze – érthető hát, miért keltett világszenzációt, amikor 1978-ban, egy nyugat-németországi misszió során politikai menedékjogot kért (és kapott) az Egyesült Államok bonni nagykövetségén. Disszidálása fordulópontot jelentett a romániai kommunista rendszer megítélésében: beszámolói, emlékirata alapján világossá vált az amerikai és európai közvélemény naivabb része számára is, hogy a szovjetellenessége miatt egyfajta nyugati társutasnak tekintett bukaresti pártfőtitkár párját ritkítóan szörnyűséges berendezkedést működtet, csúcsán egy elképzelhetetlen fényűzésben élő állam- és pártvezéri klánnal és pártelittel, amely a hatalmát a Szekuritáté egész társadalmat átitató terrorjára alapozza.
A Spy/Master kémthrillerként ennek a kontextusnak az ismerete nélkül is működőképes, de kevésbé hihető. Alkotói – a rendező Christopher Smith, illetve a forgatókönyvírók, Kirsten Peters és Adina Sădeanu (és említsük meg a produkció számos magyar munkatársát, köztük a producer Petrányi Viktóriát és Sós Juditot, az operatőr Fillenz Ádámot vagy a vágó Lemhényi Rékát, továbbá a forgatás is nagyrészt Budapesten zajlott) – ugyan kétségkívül használnak fikciós elemeket, de az alapkonfliktust, a központi karaktereket és a főbb történéseket szinte változtatás nélkül az egykori kémfőnök memoárjaiból „emelték át”. A filmbeli Victor Godeanu (Alec Secăreanu), funkcióit és a rezsimben betöltött szerepét illetően, lényegében Pacepa hasonmása, bár a drámai hatás kedvéért az alkotók a Ceaușescu-házaspárral meglévő viszonyát a valóságosnál talán még szorosabban ábrázolták. A hat epizódon át fennálló feszültség fő forrása az, hogy alaposan eltervezett, de számtalan kockázati tényezővel rendelkező szökését sikerre tudja-e vinni, nyomában a brutális román állambiztonsággal, arra várva, hogy a Camp David-i béketárgyalásokkal elfoglalt Carter elnök rábólintson a menedékkérelmére – úgy, hogy közben a KGB ügynökei is jelen vannak a történetben, mert, mint kiderül, főhősünk (és ebben eltér a valóságos Pacepától) román–szovjet kettős ügynök, egy igazi balkáni Kim Philby.
A dolgokat bonyolítja egy, a palesztin–izraeli békefolyamatot megtorpedózni hivatott merénylet elhárításáért folytatott hajsza, illetve egy másik kettős ügynök, a Nyugat-Németországban dolgozó szőke Stasi-kém Ingrid (Svenja Jung) felbukkanása, aki ráadásul Victor korábbi szeretője – az érzelem és kötelesség közti klasszikus drámai konfliktus tehát borítékolható. A környezetrajz, a hetvenes évek romániai és nyugat-európai díszletvilágának és atmoszférájának ábrázolása nagyjából hibátlan, a karakterekről ugyanez csak részben mondható el: Secăreanu markáns, bár kissé egysíkú alakítást nyújt a meghasonlott román kémfőnök szerepében (ezután bármilyen filmben látom, nehezen tudok elvonatkoztatni miszteriőz karakterétől), Ana Ularu kiválóan hozza a nyomába eredő könyörtelen szekus gyilkológépet, akárcsak Parker Sawyers az önfejű és blazírt CIA-tiszt figuráját; Jung azonban túlzottan naivának tűnik egy kettős ügynökhöz képest, Elvira Deatcu és Claudiu Bleonț pedig már-már a parodisztikusság határáig karikírozottan személyesítik meg Elena és Nicolae Ceaușescut.
Visszatérve Godeanura: a sorozat egyik legnagyobb hibája – és ez nem Secăreanun múlott –, hogy a központi karakter ambicionált összetettsége nem elég meggyőző. Godeanu – aki igazi kincsesbánya az amerikai hírszerzés számára – motivációi nem teljesen világosak: bár a szökés okai között felsejlik egy lelkiismereti dilemma (likvidálnia kell egy közeli munkatársát és barátját), mégis erősebbnek tűnik a lelepleződéstől való félelem. Űzött vad mivoltában azonosulnunk kéne vele, de nézőként ez nem megy könnyen, hiszen még ha el is hisszük azt, hogy döntését az őszinte kiábrándulás szüli, nem tekinthetünk el KGB-s beágyazottságától, a háttérben felsejlő pitiáner ügyleteitől, a diktatúra működtetésében játszott korábbi kulcsfontosságú szerepétől és legfőképpen attól, hogy a rendszer természetének jó ismerőjeként képes hátrahagyni szeretett lányát egy véreskezű, grandomán diktátor túszaként, tudván, mire számíthat. Godeanu tragikus hősként van ábrázolva, de nehezen győz meg arról, hogy méltó a rokonszenvünkre és arra, hogy pálfordulásával kiérdemelte az „amerikai álom” ígéretét. Ha azonban képesek vagyunk eltekinteni ettől a némiképp szubjektív viszonyulástól, a Spy/Mastert határozottan izgalmas, vizuálisan megragadó, cselekményvezetési/dramaturgiai szempontból jól összerakott kelet-európai hidegháborús kémtörténetnek tarthatjuk, amely – mintegy mellékesen – bepillantást enged egy hatásaiban ma is velünk élő zsarnoki és sötét korszak „boszorkánykonyhájába”.
