Kritika: Sandman: Az álmok fejedelme (Netflix) Kritika: Sandman: Az álmok fejedelme (Netflix)

És eljő az álmok fejedelme

Sandman: Az álmok fejedelme (Netflix)

ÉRTÉKELD A FILMET!
Sandman: Az álmok fejedelme (The Sandman)
Jamie Childs, Andrés Baiz
2022

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 9.5

9.5

Szerinted?

0

„Minden történet előbb-utóbb visszatér az eredeti formájához” – mondta Álom Hob Gadlingnek, miközben több száz éven át tartó barátságuk derekán újból találkoztak egy félhomályos londoni kocsma egyik asztalánál, hogy az örökléten át szemléljék a korok múlását. Ugyan mi nem élünk olyan sokáig, mint Morpheus nagyúr, hogy nyomon követhessük, hogyan öröklődik generációról generációra Shakespeare Lear királya, de megadatott, hogy megtapasztaljuk az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb kult-képregényírójának saját művének való újbóli nekiveselkedését, képregénysorozat után immár mozgóképen is.

Az álmoknak csak egyetlen ura lehet

Egy korábbi cikkben már ecseteltük, hogy Neil Gaiman hogyan vált az amerikai mainstream képregényírás „brit inváziós” korszakának szupersztárjává The Sandman című grafikus novellájával. Azóta aligha akad olyan képregénybolt, könyvtár, vagy streamingszolgáltató, ahol ne bukkanna fel az író valamilyen formájú hagyatéka. Mi több, az Amerikai istenek és az Elveszett próféciák kapcsán saját műveinek adaptálása felett őrködő producerként is egyfajta kreatív motor.

Álomból Önkívületbe – Neil Gaiman: The Sandman

2021. július 20.

[Esszépályázat 2021 – dicséret] Mi oka lenne bárkinek is felvonni akár egy szemöldökét is a hír hallatán, hogy újabb képregény-adaptáció készül horribilis büdzsével? Miért érdemes erről beszélni azoknak, akik még nem ismerik a The Sandmant? Az ok egyszerű: Neil Gaiman The Sandmanje egy olyan felnőtt irodalmi és művészeti manifesztáció, ami megjelenésekor alapjaiban értelmezte újra a nyugati mainstream képregénykultúrát és az azt ellátó iparág status quóját.

Olvasd tovább  

Szürreális, elvont, néha sötét, máskor szatirikus felütésű világépítéseit már élvezhettük animált, televíziós vagy mozis formátumokban, de a képregénygyűjtőkben is sokáig csak elvétve merült fel a kérdés, hogy vajon a The Sandman mikor kerül bele a mozgóképes repertoárba – hiszen hogyan is kerülhetne bele egy kimondottan megfilmesíthetetlennek titulált, kaotikus opus? Voltak ugyan korábban próbálkozások egy The Sandman mozifilmes széria beindításához, amihez ráadásul Joseph Gordon Levitt is ki lett szemelve Morpheus szerepére, de a hírek szerint pont Gaiman volt az, aki forgatókönyv hiányosságaira hivatkozva a törekvéseket szabotálta. A saját műveinek jogait szorosan maga mellett tudó Gaiman azonban nem mondott le egy esetleges adaptációról, így jutottunk el a stramingszolgáltatók koráig, amikor a Netflix, a DC és a Warner közreműködésével immár valósággá vált egy The Sandman sorozat megálmodása Gaiman úrral a kormánykeréknél, és David S. Goyer asszisztálásával kisebb-nagyobb átszabásokkal korunkhoz igazították a képregényszéria első két kötetének történéseit (a Prelűdök és noktürnök, valamint a Babaház című köteteket).

Kép a Sandman című Netflix-sorozatból

A korszerűsítés egy olyan vezényszó volt az előkészítési fázisban, ami némi aggodalmat is gerjeszthetett: az első, változtatásokkal kapcsolatos hírek után a még készülő sorozat sem mentesült azoktól az internetes diskurzusoktól, amelyek kulcsfontosságú karakterek nemének, bőrszínének vagy szexuális orientációjának megváltoztatásával foglalkoztak. Például – hogy elkerüljék más sorozatokkal való asszociálást – a képregényben megjelenő John Constantine figuráját lecserélték annak női megfelelőjére, Johannára, de a legtöbb vitatémát az okozta, hogy Álom legendás nővérét, a hófehér bőrű, goth-punk stílusú, ragyogó vagányságú halál angyalát egy fekete bőrű színésznő, Kirby Howell-Baptiste kelti életre.

Érdemes leszögezni, hogy a The Sandman már a maga korában is egy változatos, elfogulatlanul tarka karakterkészlettel rendelkező mű volt, aminek szereplői olyan természetfeletti lények, melyeknek nincs kézzel fogható formája, neme vagy bőrszíne. Morpheus nagyúr vagy Halál minden életforma előtt annak hasonló képében jelenik meg – azaz Álmot a macskák macskának látják, a bantuk bantunak, az eszkimók eszkimónak, a kaktuszok kaktusznak stb.

Ez az a fajta rugalmas, újszerű perspektívaváltás, ami az alapmű legizgalmasabb értékét tudja kínálni: egy olyan mesterséges mítosz, ami vadonatúj megszemélyesített tulajdonságokkal ruházza fel az emberi természetet mozgató erőket (álmok, vágyak, kétségbeesés, halálfélelem stb.), és főszereplővé teszi azokat/őket, hogy aztán egymással történő kapcsolataik és konfrontációik révén új szemszögből vizsgálja meg az emberi természet sokoldalúságát, annak szépségét, borzalmát vagy tragédiáját. Legbelsőbb vívódásaink és egymáshoz való viszonyaink kerülnek terítékre új nyelvbe, új képletekbe csomagolva. Morpheus/Álom és családja, a Végtelenek Gaiman modern panteonja, mely organikusan ékelődik bele az emberiség történelmébe és sokszínű kultúrájába, hitvilágába.

Kép a Sandman című Netflix-sorozatból

Romba dőlt álmok és kármentés

A The Sandman ott kezdődik, ahol az eredeti alapmű is: 1916-ot írunk. Nincs olyan család Európában, aki ne vesztett volna el hozzátartozókat az éppen javában dúló első világháborúban. Így gyászol Roderick Burgess is (Charles Dance), aki a fiát szeretné visszakapni egy olyan okkultista szertartással, amivel, ha sikerül csapdába ejteniük Halált, akkor az emberiség végleg megszabadulhat az elmúlás gondjaitól. De a rituálé balul sül el, és Halál helyett egy másik természetfeletti entitást, Álmot ejtik csapdába. Az eleinte szótlan, végtelenül türelmes, törékenynek tűnő, sápadt Álom (Tom Sturridge) csak várja a megfelelő pillanatot, hogy fogvatartói hibát kövessenek el, és kiszabadulhasson.

Több, mint egy évszázad telik el, mire sikerrel jár, s miután kegyetlen bosszút áll fogvatartóin, keserűen döbben rá, hogy évszázados hiánya mekkora károkat okozott az álmok világában és az emberiségben. Birodalma romba dőlt, mágikus kellékei elkallódtak, teremtményei megszöktek, és ami mindennél aggasztóbb: az álomvilág és a valóság közt húzódó szigorú természeti határvonalak elmosódtak.

Kép a Sandman című Netflix-sorozatból

A képregény cselekményével ellentétben (90-es évek eleje) a történet immár a mi jelenünkben folytatódik, de az epizódok tematikusan, strukturálisan és kronológiailag szinte teljesen hűségesen követik a grafikus novella oldalait. Álom immár szabadon, bosszúra szomjazva és küldetésvágytól motiváltan útnak indul, hogy rendet tegyen az álom- és az éber világban egyaránt. Epizódról epizódra kísérhetjük sztoikus és melankolikus hősünket, amint elveszett kellékei után ered, hogy visszanyerhesse emberi ésszel aligha felfogható természetfeletti erejét. Eközben a történet fokozatosan nyitja tágra előttünk Neil Gaiman fantasztikus világát, ami elegánsan fonja össze ismerős nyugati mítoszainkat az ő mesterséges álomvilágával. Hogy visszaszerezze álomporral teli erszényét, az említett Johanna Constantine (Jenna Coleman) segítségét kéri, majd alászáll a Pokolba is, ahol Lucifer (Gwendoline Christine) egyik démonjától kénytelen visszanyerni sisakját, hogy aztán megküzdjön egy zavarodott tömeggyilkossal a mágikus medáljáért.

Kép a Sandman című Netflix-sorozatból

De mindezeknek a tárgyaknak a fontossága és visszaszerzésüknek kihívása eltörpül amellett, hogy Álom milyen jellemfejlődésen és erkölcsi szemléletváltáson kénytelen átmenni útja során, hogy makacs önzését levetkőzve, sebezhetőségeit felismerve és a magányt hátrahagyva elfogadja a társakat és a barátokat. És mindezt Tom Strurridge-nek kell eladnia, aki suttogó hangjával, sötét, karcsú megjelenésével meggyőző Álommá vált. Játékának merevsége, gyakori mozdulatlansága és mimikájának minimalizmusa teljességgel egybevág Morpheus nagyúr képregénybéli vonalvezetésével. Így minden, az arcára kiülő félmosoly, vagy egy csalódástól lehajtott fej pont akkora erővel csapódik le, mint a képregény kockáin.

És ha már Sturridge ilyen jó alapnak bizonyul, akkor hasonlóan kiváló mellékszereplő-gárda is dukál mellé: talán az egyik legjobb meglepetés Jenna Coleman Constantine szerepében, aki nőiességgel és bájos ravaszsággal tetézi a dörzsölt, profi ördögűzőt. Nagy hangsúlyt kapnak az ellenlábasok is, mint David Thewlis, vagy Boyd Holbrook. Utóbbi Álom egyik fékevesztett mesterművét játssza, aki nem más, mint egy életre kelt, eleven rémálom. Egy hamis eleganciába csomagolt, groteszk módon szofisztikált sorozatgyilkos, aki saját perverz és vérmocskos képére formálná az éber világot és a benne élő emberiséget – így lép elő a Korintoszi, mint Morpheus nagyúr első igazi főellensége ebben az évadban.

Kép a Sandman című Netflix-sorozatból

Álmodj monumentálisat

Ha a karakterek megformálása mellett valamiben nagyot kellett mennie a Netflix-sorozatnak, akkor az a látványtervezés, ami az alapanyag lélegzetelállító vizuális változatossága és ötletessége után komoly elvárások elé nézett. Szinte részletezni sem kell, hogy egy, a digitális filmkészítés korszakában forgatott sorozat miképpen nem tudja visszaidézni egy több mint 30 éves, mára már retro képregény varázsát, hiszen korok, technológiák és formátumbéli különbségek választják el a két azonos című művet. A Sandman sorozat látványvilága ezzel együtt is grandiózus, a helyszínek monumentálisak: Álom szürreális, gótikus, festményszerű álomvilága lenyűgöző, míg Lucifer palotái, vagy a Pokol milliárdnyi kárhozottjainak testével díszített kapui és falai hátborzongatóak.

De ha a készítők gondos vizuális megoldásaiban valami még ennél is megnyerőbb, az a korhű díszletek és jelmezek kavalkádja, amiből egy egész parádét kapunk egy olyan fergeteges epizód jelenetsoraiban, amiben főhőseink rövid idő alatt több mint 600 évet utaznak az időben, minden évszázadban meglátogatva ugyanazt a londoni kocsmát.

Kép a Sandman című Netflix-sorozatból

Összeszőtt álmok

Terjedelem szempontjából kifejezetten jó ötletnek bizonyult, hogy a sorozat készítői 10 óra játékidőre rögtön két kötetnyi anyagot adaptáltak a képernyőre, ami ezáltal sikeres betekintést nyújt a The Sandman világába. Feltérképezi a játékszabályokat, kinyitja az alapmű időben és térben mérhető végtelenségét, és útjára indít megannyi karaktert. Ez viszont ugyanakkor nem kevés sűrítéssel, és ritmusbéli aránytalanságokkal is járhat némely néző számára. Mivel a Prelűdök és a Babaház kötetek egyetlen évadba tömörülnek, egész fejezetek csúsznak egymásra, hogy előre mozdítsak azokat a párhuzamos cselekményeket, amiknek majd a fináléra össze kell futniuk. És mivel két kötetről beszélünk, így fináléból egyenesen kettő is jut az évadra, ami meglehetősen szokatlan megoldás ebben a formátumban. Viszont működik, és talán így egészebb képet kapunk arról, hogy miféle változatos hangulatú történeti ívekre számíthatunk a jövőben, ha majd folytatják a sorozatot.

Kép a Sandman című Netflix-sorozatból

A The Sandman egy jól sikerült, merész, és többnyire hűséges adaptáció, ami gondos odafigyeléssel ülteti át az alapmű megfilmesíthetetlennek gondolt mágikus gondolatiságát a képernyőre. A képregény rajongóinak kötelező, de azoknak is ajánlani tudjuk, akik nem csak a kardozós-sárkányos vonal rajongói a felnőtteknek szánt fantasyműfajokból. Lenyűgözően látványos, elgondolkodtató, költői, megbotránkoztató, pikáns humorú, hömpölygő, szürreális mese, ami a végtelenen meditál, majd felráz erőszakosságával, aztán halványan felsejlő optimizmusával békéltet meg.

Bár a Netflix sorozata egy revizionált, digitális inkarnációja az alapműnek, mégis minden ízében igyekszik tiszteletben tartani azt. Ahogyan abban a bizonyos londoni kocsmában mondta Morpheus nagyúr Hob Gadlingnek: „Minden történet előbb-utóbb visszatér az eredeti formájához.” Az álmok fejedelme pedig megérkezett. Sötét, fenyegető tekintetében ott csillog egy legendás képregény minden fénye, és még annál is több meglepetés.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
The Sandman

The Sandman

Színes fantasy, filmdráma, 2022

Rendező: ,
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

9.5

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu